Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-480

À nemzetgyűlés 480. illése 1925, Terézia-laktanya pedig nein fekszik a város középpontjában, holott a főkapitányságnak mégis csak a közlekedési vonalak gócpontjában kell feküdnie. Meg is csináltattuk a tervet a főkapitányság épületének kibővítésére olyformán, hogy két uj emeletet hnznánk rá, természetes azonban, hogy költségekről kellene gondoskodni. A másik nehézség pedig ebben a kérdésben az, hogy a főkapitányság mai épülete mégis csak egyike a legklasszikusabb épületeknek Budapesten, tiszta empirestilusban van épitve és jelenlegi formájában a városnak mindenesetre disze. Ezt az épitészeti műemléket csak bizonyos kímélettel lehet átalakitani és csak ugy szabad hozzányúlni, hogy a stilus kímélésével a művészeti követelményeknek is eleget tegyünk. Ez a kérdés állandóan napirenden van és én nagyon örülök, hogy a túloldalon is ugyanazon a nézeten vannak a képviselő urak, mint én. Ha időközben az államháztartás rendezéséhez hozzá nem fogtunk volna és a költségvetés kérdésében az uj rend be nem állott volna, már úgyis azt reméltük, iiogy egy időben a költségek rendelkezésre fognak állani. Ma azonban várni kell, amig valamely beruházási hitel keretében a pénzügyminister ur a szükséges fedezetet a belügyministeriumnak esetleg rendelkezésére bocsátja és akkor azután segiteni fogunk a bajon. Mindenesetre a t. képviselő urnák tökéletesen igaza van, (Malasits Géza : Ez az épület valóságos terjesztője a tüdővésznek !) állandóan foglalkozunk a kérdéssel és annak mielőbbi megoldására törekszünk. Kérem a t. Nemzetgyűlést, méltóztassék a rovatot változatlanul elfogadni. Elnök : A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Nemzetgyűlést, méltóztatnak-e a 3. rovatot elfogadni % (Igen !) A Ház a rovatot elfogadta. Következik a 4. rovat. Perlaki György Jegyző (olvassa): »4. Kovai A Mária Valéria baraktelep villanyvezetékének kicserélésre 146,000.000 korona.« Elnök: Elfogadtatik. Perlaki György jegyző (olvassa): »Beruházások. 1. Rovat. A nyíregyházai kapitányság építési költségeinek 1. részlete: 1.885,000.000 korona.« Elnök: Elfogadtatik. Perlaki György jegyző (olvassa): »2. Rovat. A szombathelyi főkapitányság épületének megvételére 1. részlet: 1.450,000.000 korona.« Elnök: Meg nem támadtatván, elfogadottnak jelentem ki. Perlaki György jegyző (olvassa): »3. Rovat. A budapesti toloncház kibővítési költségeire: 217,500.000 korona.« Elnök: Elfogadtatik. Perlaki György jegyző (olvassa): »4. Rovat. A budapesti főparancsnokságnál a beteg lovak istállójának építésére: 174,000 000 korona.« (Peyer Károly: Nem lehet ellenőrizni!) Elnök: Ha a képviselő ur felszólalni kivan, méltóztassék, amint azt a házszabályok előírják, feliratkozni és akkor a jegyző ur fel fogja szólítani. Mindannyiszor kérdem, hogy kiván-e valaki szólni, de a képviselő urak nem jelentkeznek. Kivan valaki szólani? Senki szólni nem kivan, a rovat elfogadtatik. Kérem a jegyző urat, méltóztassék a végösszeget mindig lehetőleg hangosan olvasni. Következik az 5. Rovat. évi december hó 9-én, szerdán. 353 Perlaky György jegyző (olvassa): »5. Rovat. A szentgotthárdi kapitányság épületének megvételére 290,000.000 K.« Elnök: Elfogadtatik. Perlaky György jegyző (olvassa): »Bevétel. Rendes bevételek. 1. Rovat. Engedély, értesítési, jelentkezési díjak, bejelentőlapok díja, csónaknyilvántartási és hajóvizsgálati díjak 4.142,900.000 K.« Peyer Károly: Szót kérek! Elnök: A szó Peyer képviselő urat illeti. Peyer Károly: T. Nemzetgyűlés! Az államkincstár, illetve a rendőrség egyik fő bevételi forrása az engedélydíjak és egyéb címen szedett díjak tétele. Távol áll tőlem* hogy azokat az engedélydíjakat kifogásolnám, amelyeket luxushelyiségekben vagy bárokban vagy luxusmulatságok után vagy egyéb címeken szednek, de mindenesetre szóvá kell tennem, — és azt hiszem, nem először tétetik itt szóvá — hogy azok után a mulatságok után, amelyek tulajdonképen nem is mulatságok, hanem társadalmi összejövetelek, munkásoknak vagy polgároknak társadalmi összejövetelei, a rendőrség szintén oly nagy illetéket szed, hogy ma már az ilyen mulatságoknak, kedélyes összejöveteleknek rendezése úgyszólván teljes lehetetlenség. Ezeknek a mulatságoknak, ünnepélyeknek két céljuk van, mégpedig részben kulturális, részben közjótékonysági célok. Méltóztassék meggondolni, nincs mindenki abban a helyzetben, hogy budapesti vagy városi színházakat látogathasson, nagyon sok ember az ipartelepeken a városoktól távol lakik, a kultúra, színház és minden egyéb élvezet lehetőségétől elzárva. Ezek az emberek a bajon ugy kivannak segiteni, hogy a maguk részéről összeállnak, társadalmi egyesületet, kört, szervezetet, helyi csoportot, fiókot állítanak fel, amelyek azután a maguk tagjaiból dalárdát, műkedvelő bandát szerveznek és ezeknek közreműködésével szórakoztatják vasárnaponként az ő tagjaikat, munkástársaikat, polgártársaikat aszerint, hogy milyen társadalmi réteghez tartoznak. Ennek a szórakoztatásnak megvan az az egy és előttem főként megbecsülendő előnye, hogy az ilyen ünnepélyeknek rendezésével elvonják ezeket az embereket vendéglőktől, Korcsmáktól, a duhaj, durva mulatságoktól és ha nem is nyújtanak valami nagy művészi szórakozást, mégis olyan szórakozásban van részük ezeknek az embereknek, ami sokkal nemesebb és pártolandóbb, mintha kártyával vagy ehhez hasonló más, de semmiesetre sem pártolandó szórakozással töltenék el idejüket. Másrészt az ilyen mulatságoknak legtöbbjét bizonyos jótékony céllal is rendezik, vagy munkanélküliek segélyezésére, vagy valamely jótékonysági egyesület támogatására, karácsony tájékán a gyermekek felruházására, könyvtáralap javára vagy más ilyen célra, de a legritkább esetben fordul elő, merném állítani, sohasem, hogy ilyen egyesület nem valamely közérdekű célra rendezné a mulatságot és teljesen kizárt dolog, hogy a mulatsághasznát a rendezők maguk között akarnák felosztani. A mostani alkalommal is szükségesnek tartom, hogy ezt a kérdést újból felemlítsem. A belügyminister ur a múlt költségvetés tárgyalása alkalmával, ha nem is egészen hivatalosan, olyan megjegyzést tett, hogy a kérdésről lehet beszélni vagy azt lehet rendezni. Vártuk is, hogy e tekintetben valamelyes enyhülés álljon be, sajnos azonban nemhogy enyhülés állott volna be, hanem