Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-479

300 A nemzetgyűlés 479, ülése 1925. nősen akkor, ha az iskola olyan drága, mint épen napjainkban. így érthető aztán, hogy a napokban Szabó József t. képviselő ur napirend címén felszólalt itt a nemzetgyűlésen és szóvátette, hogy egy könyvkötészeti műhelyben, ahol negyvenöt ember dolgozott és mind a negyvenöt a kollektiv szervezet tagja, belépett két munkás, aki azt mondotta magáról, hogy ő keresztény és ezért nem lép be a könyvköiő-szervezetbe. Ezek azok. akik nyugtalanítják és megzavarják ott az embereket és azt a békét, amely eddig fennállott. Hát nem kötelesek ezek igenis meghajolni a fennálló helyzet előtt és belépni Í bba a szervezetbe? (Koszó István: Ez a szabadsági — Lévay Mihily: Nem rossz! Szép szabadság!) Nem azt kivánják tőlük, hogy lépjenek ki a kert sztényszoeiálista szervezetből (Koszó István: Hanem, hogy lépjenek be a szakszervezetbe! — Lévay Mihály: Azt mondta!), hanem, hogy lépjenek be a könyvkötő szakszervezetbe, amely mellett maradhatnak ők a keresztényszocialista szerv ezét tagjai, (Felkiáltások a jobboldalon: Csak fizessenek!) Bocsánatot kérek, 45 és 2, mégis csak lehetetlen dolog, hogy ilyen fennálló szervezetet két ember bolygasson meg, nyugtalanítson és zavarjon. (Lévay Mihály: Nem akarnak bolygatni, csak do gozni !) Ha ezeknek jól esik az, hogy amit a szervezet a munkások részére kiviv, azt ők is élvezzék, annak ellenére, hogy ehhez ők hozzá nem járulnak, akkor igenis érthető a felszólítás, hogy lépjenek be abba a szervezetbe, ahova tulajdonképen tartoznak. Ez még nem lehet a munkaszabadság megsértése, mert nem arról van szó és volt szó ebben az esetben sem, hogy « nekik nem szabad dolgozniok. csak arra szólították fel őket, hogy ők mint nem egyleti tagok, lépjenek be a szervezetbe, ha áldásait igénybe veszik. A munkások kollektiv szerződése bizony igy szól, — nem tagadom le — hogy kollektív szerződéses nyomdában csak olyan munkás dolgozhatik, aki ehhez a szervezethez tartozik és fordítva. A munkáltatók is belátták azt, hogy csak ilyen módon tudnak boldogulni, ha azt akarják, hogy az ipar technikailag fejlődjék és egységes kalkuláció alapján nyugodtan dolgozhassék. És mit látunk

1

? Azt, hogy csak azóta kevesebb a sztrájkoknak és a kizárásoknak száma, amióta a szakszervezetek ilyen módon megerősödtek. Vagy talán előuyösebb helyzet az. ami annakidején volt, hogy minduntalan sztrájkok és kizárások legyenek napirenden? Akkor, amikor még nem volt kollektiv szerződés és amikor a szakszervezetek még nem voltak meg, akkor is voltak harcok, de hogyan történtek ezek ? Egyszeruen kitöréses formában. A munkások egy szép napon összeálltak és azt mondták, holnap bemegyünk a mesterhez és ha 24 vagy 48 órán belül nem adja meg azt. amit követelünk, akkor sztrájkba lépünk. Ma ez nem fordulhat elő, legalább is nem ott, ahol rendtzest szakszervezetek vannak. Ma összeülnek a zöldasztal mellé és tárgyalnak és kölcsönösen keresik a megértés ut.át, hogy a sztrájkot vagy a kizárást elkerüljék. Egészen világos, hogy melyik a helyesebb és nincs sok fejtörésre szükség ennek megértésére. A lucarnói egyezmény megkötése után mit csináltak például külföldön a szakszervezetekkel ? A német külügvministernek, amikor hazaérkezett, az első dolga volt, hogy magához kérette a szakszervezetek vezetőit, előadta nekik, hogy mi történt Locarnóban és hogy mennyire szükséges az, hogy ebben a szellemben a munkásság is mutassa meg, hogy megértéssel van iránta és ehhez tartja magát. És a szakszervezeti vezetőség teljes megértéssel kijelentette, hogy helyesli azt, ami Locarnóban történt, csupán azt kívánja, hogy ez csak az első évi december hó 5-én, szombaton. lépás legyen ezen az utón és ezen haladjanak tovább. Csupán egy kivétel volt : a keresztényszociális szervezetek képviselője, egy német nemzetipirti birodalmi gyűlési képviselő azt mondotta, hogy nem, ők ezt az egyezményt nem respektálják. Ez a különbség a mi országunk és más országok között. Másutt azt kivánják, hogy a szakszervezetekben az államnak erős oszlopát lássák, míg nálunk ép a megforditottja történik. Hiszen képtelenség azt hinni, hogy a belügyrninister ur például ne legyen informálva arról, hogy a nyomdászegyesület hogyan működik, lehetetlenség, hogy ő ne tudná azt, hogy ennak a nyomdászegyletnek itt, a fővárosban fényes palotája van, amely disziti a várost, lehetetlen, hogy ne tudná, hogy Abbáziában szanatóriuma van, amely mindenkit, aki azt meglátogatja, bámulatba ejt. stb. stb. és hogy az az egyesület mi mindent csinál az állam helyett, mert állami feladatot teljesít, amikor enyhiti a nyomort. Legutóbb Boroszlóban egy szakszervezeti kongresszuson hallottam, hogy a Reichsarbeits-ministerium egyik államtitkára azt mondotta, hogy ha a szakszervezetek nem volnának meg, azokat meg kellene teremteni, olyan óriási munkát végeznek. Mindezzel szemben nálunk ilyen kicsinyességeken akad fenn a minister ur, hogy a szakszervezetek nem minden é\ban, hanem csak minden harmadik évben tartanak közgyűlést és ezért nem hagyja jóvá az alapszabályokat. A külföldön ott tartanak, hogy az ilyen szakszervezeteknek, ha nem politizálnak, nem is kell alapszabályokat benyújtani, mert csak a politikai egyesületek működése függ attól, hogy a minister jóváhagyta e vagy sem az alapszabályokat, nem pedig az olyan egyesületek működése, mint amilyenek a mieink, a nyomdász vagy kárpitos, vagy épitőmunkás egyesület stb. Amikor ezeket elmondom, nem azért teszem, hogy talán mégsem igaz az, amit a belügyrninister ur mond. hogy az ellenzék a »negativum«, hanem abban a reményben mondom ezeket, hogy fontolóra veszik. Ha a minister ur a gyakorlati életben is akképen cselekednék, mint ahogyan azt beszédében hangoztatta, nagyon közel jutnánk egymáshoz, de a baj mindig az, hogy a beszéd és a cselekedet között óriási a különbség. Ezért nem tudok megelégedni azzal, amit a minister ur mond, mert a tett mindig egészen mást mutat, mint amit a szavakban hallunk. Ezek után azt hiszem, természetesnek fogják tartani, hogy bizalmatlansággal viseltetem a minister úrral szemben és a költségvetést élnem fogadhatom. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Bodo János jegyző: Kószó István! Koszó István : T. Nemzetgyűlés ! A világháború, amely úgyszólván az egész világot felforgatta, azoknak az államait is, akik mint győzők diktálni iparkodtak azokat a szerződéseket és feladatokat, amelyeket a legyőzötteknek teljesíteni kell, megváltoztatta nemcsak Magyarországnak, de az összes országoknak berendezkedését. Különösen megváltoztatta Magyarország berendezkedését, amikor annak ezredéves területéből több mint kétharmadrészt leszakított és ezáltal a régi, ezer éven keresztül kialakult közigazgatást felforgatta. A háború után mi, megcsonkított országnak tulajdonosai, a régiből voltunk és vagyunk kénytelenek megalkotni az nj Magyarországnak azt a berendezését, amelyet itt el tudunk helyezni. (Meskó Zoltán : Az elődje már elmondta !) Ugy vagyunk ezzel, mint az a nagygazda, akinek ezer holdakra menő birtoka volt ós gazdasági épületeit ahhoz a nagy területhez mérten építette fel, azután birtokának nagyrészét elvették és megmaradt neki a sok épület