Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-479

A nemzetgyűlés 479:. illése 1925. szemben gyakorol, és mint példát, hogy mennyire megfelel ez a valóságnak: felhozta azt, hogy most, amikor a nyomdai munkások egyesülete alapszabályait benyújtotta a ministeriumba, a tervezett alapszabályokban a nyomdai munkásság vezetősége azt kérte, hogy közgyűlést csak minden három évben tartsanak, a belügy minister ur pedig a tagok érdekében és a demokrácia jegyében azt kivánja, hogy minden évben legyen ilyen közgyűlés. Hogy ez mit jelent, erről már mások is beszéltek és megadták a választ a Viczián t. képviselő urnák. Én csak arról akarok beszélni, hogy akkor, mikor egy olyan egyletről beszél itt a t. képviselő ur, amely már több mint 60 éve fennáll ebben az országban, nem volna szabad ilyen felületesen, ilyen kevés hozzáértéssel beszélni azt illetőleg, hogy milyen időszakokban tartsa ez az egyesület közgyűlését. Meg kell jegyeznem, hogy küldött közgyűlésről, tehát kongresszusi jelleggel biró közgyűlésről van szó, mert a taggyűlések és az egyes kerületek közgyűlései évenként többször tartatnak, csak a kongresszusi jelleggel biró egyesület, az országos központ kivánja azt, — miután egy ilyen országos küldöttközgyűlés sok pénzbe kerül, — hogy az egyesületek és nemcsak a nyomdászegyesület, hanem egyáltalában az országos szakszervezetek ne legyenek minden évben kényszerítve arra, hogy ilyen költségeket beállítsanak bud get j ükbe, mikor azt meg lehetne takaritani. Ha igen t. Viczián képviselő ur és a belügyminister ur az egész egylet szerkezetében és egész egyesületi működésében más hibát nem tudnak felfedezni mint azt, hogy ott ilyen közgyűlést nem minden évben, hanem csak minden három évben tartanak, akkor azt hiszem, nagyon kicsinyes dologról van szó, mikor Viczián képviselő ur és a minister ur ilyen formában beszél terrorról, antidemokratikus cselekedetekről stb. Bemutatják a nemzetgyűlésnek ezt a nyomdászegyesületet olyan színben, mint hogyha ott a tagok semmi joggal nem élhetnének, holott mit látunk a gyakorlatban, mi az igazság ? A nyomdászegyesület — csak egypár számot mondok — a legutóbbi tiz évben segélyekre kifizetett 6,016.600.000 koronát. Hát egy ilyen egyesületről, amely ilyen összegeket segélyként kifizet tagjainak, lehet igy beszélni ? Lehet ezt az egyesületet ugy kezelni, amint a belügyminister ur teszi, csak azért, mert nem minden évben, hanem minden három évben akar közgyűlést tartani ? Kérdem az igen t. belügyminister urat, hogy mikor még a betegsegélyző autonómia felett rendelkezett, mikor itt eleinte tényleg minden évben tartottak küldött-közgyűlést, akkor a kormány maga volt az, amely ugy gondolkozott, hogy meg lehetne talán ezt változtatni, miért ilyen óriási költségeket okozni minden évben, talán jó lenne minden második vagy minden harmadik évben ilyen közgyűlést tartani ? És ha nem következett volna be a háború, bekövetkezett volna az, hogy ezeket a közgyűléseket tényleg csak minden három évben tartanok, miután azonban az autonómiát elvették a betegsegélyzőtől, természetesen egyáltalában nem tartunk közgyűlést, s egyáltalában nemcsak hogy nincs közgyűlés, de ínég igazgatósági gyűlés sincs. Azt nem hibáztatják az igen i túloldalon, hogy miként lehetséges, hogy ott a munkáltatók munkásaik járulékait csak fizetik anélkül, hogy beszélni joguk volna. Azonkívül, hogy a segélyző egyesület alapszabáiyadta jogán ennyit fizetett, a nyomdász szervezet segélyezi még azokat is, akik már az egyesülettől segélyt nem kaphatnak és a legutóbbi három éven át ezen a címen 800 millió rendkívüli munkanélküli segélyt fizetett ki. Ezek között olyan segély is van, mint a rokkantsegély, amit mi már annyira sürgettünk, évi december hó 5-én, szombaton. 299 hogy az államnak feladata volna a megrokkant munkások érdekében anyagi segélyt nyújtani. Ezen a címen kifizetett a nyomdászegylet 1,600.000,000 koronát. Ehhez tartozik még az is, hogy megemlékezzem arról, hogyha minden társadalmi réteg ugy gondoskodnék saját bajairól, mint a nyomdászság^ akkor nagyon sok baj, sok minden nyomorúság nem volna olyan arányokban érezhető, mint érezhető. Például itt van karácsony alkalmával felruházás, amelynek keretében 250 nyomdászárva ruháztatik fel teljesen, azonkívül 80 árva pénzsegélyben részesül, amely célra a nyomdásztársadalom és a nyomdai munkások épen most a napokban adtak 200 millió koronát. A belügyminister ur mindezeket tudja, mert tudnia kell, mégis abba kapaszkodik bele, hogy ennek az egyesületnek alapszabályait azért nem lehet jóváhagyni, mert nem akarunk minden évben, hanem csak háromévenként közgyűlést tartani, hogy azt a pénzt, amelybe ez az egyesületnek kerüli, jobb célra fordithassuk. A tagokkal mi elég gyakran érintkezünk a taggyűléseken és a havi értekezleteken. Engedelmet kérek, ha ebben a megvilágitásban fogják a képviselő urak ennek az egyesületnek működését látni, akkor nem lehet olyan felfogást vallani, amilyent Viczián István igen t. képviselő ur vallott. Ezzel kapcsolatban általánosságban szó volt a szakszervezetekről, a szakszervezeti terrorról, és a munka szabadságáról is. Tulajdonképen mi az a szakszervezet 1 Azóta, mióta a szakszervezetek Magyarországon is megalakultak, a legrendezettebb viszonyok vannak azokban az iparokban, amelyekben ilyen szakszervezetek fennállanak. Az egységes munkabér megadta az alapot ahhoz, hogy a vállalkozók tisztességesen konkurráljanak és versenyezzenek egymással. így született meg a kollektív szerződés. Mert ha a munkaadók abban a helyzetben vannak, hogy kénytelenek a munkásoknak egységes bért fizetni egyik műhelyben vagy gyárban ép ugy, mint a másikban, a kalkuláció is csak egységes alapon történhetik s nem lehet a konkurrenciát ugy űzni, mint azelőtt történt. A munkáltatók akkor, a mikor a szakszervezetekkel, illetőleg a munkásokkal kollektiv szerződéseket kötnek, ezt abból a meggyőződésből teszik, hogy sokkal kedvezőbb a helyzet rájuk nézve, ha kollektiv szerződés alapján csinálják meg a kalkulációt, mint ha minden műhelyben minden gyárban másként fizetnek. Ezért alkalmazkodnak és csatlakoznak a munkaadók ahhoz a törekvéshez, hogy igenis kollektiv szerződés alapján rendeztessenek a munka- és a bérfeltételek. Ha^ aztán egy szakmában, — mondjuk a nyomdász szakmában — amelynél a fővárosban 98 és a vidéken 96%-han kollektiv szerződés alapján állnak a munkások és a munkáltatók, találkozik egy kis hányad, amely nem akar ezen rend keretébe beilleszkedni, hanem nyugtalanítja az ipart, kérdem t. képviselőtársaiinat, hogy még az esetben is, ha nem. ilyen kedvező volna a helyzet, hanem a munkásoknak csak 70—80o/°-a volna megszervezve kollektiv alapon, nem volna-e köteles az a kis hányad, az a 25—30% meghajolni és tiszteletben tartani -azt, amit a túlnyomó többség művel ? Ha ezek az emberek nyugtalanítják azt a békét, amely az iparban fennáll, s azt a fejlődést, amelyre az iparnak szügsége van, akkor azt mondják az urak, hogy ez terror. Bocsánatot kérek, ha ez terror, akkor sok minden terror. Mert ha nem hoznánk törvényeket, ha például nem mondaná ki a törvény, hogy minden szülő köteles gyermekeit iskolába járatni, ugyebár nagyon sok szülő akadna, aki bizony nem küldené gyerekeit iskolába kíilö-