Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-478

A nemzetgyűlés 478. ülése 1925. éri december hó 4-én, pénteken. 259 tény vallású és vonatkozású egyéneket érintenek is, akkor sem kezeltetnek olyan belátással és bölcsességgel, mint ahogy az kívánatos volna. Nem akarom hosszú ideig igénybevenni a Ház türelmét, de egy kérdésre mindenesetre ki akarok térni, amely kérdést a belügyminister ur nem érintett. Nem érintette azt, hogy különös tendencia nyilvánul meg a belügyi igazgatás egyik ágazatában, még pedig az, hogy a terheket fokozatosan rásózzuk az önkormányzati testületekre, a jogokat pedig, amelyekkel az önkormányzati testületek birnak, lassan engedjük elaludni, feledésbe menni, részben a törvényre hivatkozva, amelynek azonban a szelleme akkor, amikor azt a törvényt meghozták, semmi esetre sem volt az, amelyet a végrehajtás most produkál. Nyilvánvaló ugyanis, hogy ha már fokozzuk az autonómiák terheit, akkor legalább kívánatos volna, hogy azokat a jogokat, amelyek a törvény, a régi magvar alkotmány alapján megilletik az önkormányzati testületeket, ne altassuk a végtelenségig. Azt hiszem, hogy már egyszer lehetne ngy a minister urat, mint a mögötte álló többségi pártot, amelynek nagyon sok tagját volt alkalmam üdvözölni akkor, amikor az autonómiák védelmében együtt dolgoztunk, figyelmeztetni arra, hogy talán ideje volna annak, hogy abból az elvi küzdelemből, amelyet annak idején folytattunk, most már valami kis eredmény megvalósulását is lássuk. Nem tudom belátni, milyen magasabb állami érdek diktálja azt, hogy még mindig nem sikerült a vidéki törvényhatóságok életét olyan mederbe terelni, mint anúlyenben ennek törvényeink szerint folynia kellene. A belügyminister ur talán azt mondja, hogy hiszen itt vannak a javaslatok a Ház előtt ; miért nem tárgyalja ezeket a Ház ? Hiszen mindenki tudja, — s azt hiszem, a belügyminister ur is tudja — hogy a kormány határozza meg a Ház ügyrendjét, a kormánvtól és többségi nárttól függ, mit veszünk elő és mit tárgyalunk, ugy, hogy az a kifogás, hogy a Ház nem tárgyalj«. uediß' tárgyalhatná, igazán minden érték nélkül való. Ha a többség és a kormány akarná, ezt régen meg lehetett volna csinálni. De megengedem, hogy bizonyos időnek talán cl kellene múlnia, míg meg lehetne valósítani azt, ami már résreu kivána+os volna, ho«y a vidéki törvényhatóságok f^frissittessenek, hogy megejtessenek már a választások a régi törvényeknek megfelelő választóiogi alánon. De ha ez nem is lehetséges, annak akadálya nincs, hogy végre már egyszer megújítsák a vidéken a tisztujitásokat. Mert ha a me erveket és a városokat mostani összetételükben feljogosítottaknak tartjuk arra, hogy olyan adókat vessenek ki, annyira igénybe vegyék az egyének teherbíró képességét, mint ahogy ez most látható, akkor annak igazán nem lehritne akadálya, hogy ha már mást nem lehet, legaMbb valamit megvalósítsunk s egyszer már tisztújítás legyen. Ezt a kérelmet mint minimumot terjesztem a nemzetgyűlés elé és ezért bátor vagyok betárjeszteni egy határozati javaslatot, amely szerint (olvassa): »A nemzetgyűlés utasítja a kormányt, hogy a törvényhatóságok tisztuiitására nézve 15 nap alatt terjesszen be javaslatot.« Azért mondok 15 na not. mert ezt egyszakaszos javaslattal meg lehet csinálni, ennek fogalmazása és megszerkesztése uedî°* a belügyi kormányzatnak általam is legalább kvalitative jónak elismert kodifikáló osztálya részéről, azt Íriszeim, 15 nap alatt minden fennakadás nélkül megtörténhetik. Ez olyan.karácsonyi prezent lenne, amely kedvező eredméuynyel is járna, mert a tisztviselők ellenérzése ma tejesen kicsúszott a törvényhatóságok kezéből s azok a tisztviselők, akik tulajdonképen autonóm testületek tisztviselői, tekintettel arra, hogy a mai berendezkedés mellett ők javukat, boldogulásukat inkább a közuonti kormáyzattól várják, a törvényhatóságoknak nincsenek már olyan mértékben a kezében, mint az kívánatos volna. Egyébként is én az autonómia szellemével abszolúte nem tartom összeegyeztethetőnek, hogy legyenek az országban olyan vármegyék, — mint pl. az én vármegyém, Zalavármegye — ahol 3 főszolgabírói állást nem választás utján, hanem menekültek behelyettesítésével töltöttek be, ahol az árvaszéki elnöki állást ugyancsak ilyen hatalmi szóval töltötték be, s ahol azonkívül még szolgabírói állások is vannak ilyen módon betöltve. Annyira talán már mégis konszolidálódtak Magyarországon az állagotok, hogy egy tisztújítást még is esak meg lehetne reszkírozni. (Gaal Gaston: Kibírjuk! A menekültek ugyan nem bírnák ki, de mi kibírjuk!) Az mégis csak abszurdum, hegy bármely megüresedett állásnál, — egy községi aljegyzői állásnál, vagy adóügyi jegyzői állásnál is — mindig belügyministeri ensredély legyen szüksége

;

s ahhoz, hogy az az állás betölthető legyen. Épen ugy a vármegyéknél is kü

r lön engedmény, külön nagy kedvezmény a mi nisterium részéről, ha olyan humanitást tanusit az autonómiával szemben, hogy nagy kegyesen megengedi, hogy egvpár állást időszaki választáson betöltsenek. Ennek már egyszer talán mégis véget vethetnénk. De egy másik jelenséget is különösnek találok, írásos dokumentum nincs ugyan a kezemben, de olyan egyénektől, akik tárgyaltak ebben az ügyben, legutóbb értesültem, hogy a belügyministeriumban különös elbánást tanusitank a vármegyék költségvetésével szemben, amely elbánás épen nem egyezik meg azzal a jogkörrel, amelyet az 1883. évi 'XV. te. 7. §-a a belügyminister úrra ruház. A belügyminister ur a nélkül, hogy amint a törvény előírja, észrevételeit megtenné, tételeket töröl és uj tételeket állit be, (Rakovszky Iván beHigvm'nister: Tessék csak végigolvasni!) amely tételek beállítására még a szanálási törvény alapján sincs joga, inert a szanálási törvény korlátozza a ministerium jogkörét és a ministeriumnak a törvény ellenére csak olyan intézkedéseket engedélyez, amelyek által az államháztartás egyensúlya a 2. §-ban emiitett pénzügyi tervezetben megállapított tartam alatt egészséges és tartós alapokon elérhető, s felhatalmazza, hogy megtehessen pótlólag- mmden intézkpdéot akár a kiadások apasztására, akár a bevételek fokozására. De a kiadások fokozására ez a törvény sem ad jogot a belügyminister urnák, a belügyminister ur mégis meptette, hogy a nélkül, hogy a költségvetést fellebbezéssel megtámadták volna, önkényszerüleg emelt tételeket (Mezaás és zaj a közéven.) Itt nem az 50%-os pótadóra hivatkozom, hanem itt van pl. P°T másik kérdés, amikor a főszolgabirák uti átalányát emelte tetemesen énen Zala vármep-ye költség-vetésében, a nélkül, ho^v a^-t valaki bármily alakon is kérte volna. (Mozaás a bah középen.) Talán, amint Wen helyesen jegyzi meg Lendvai t. képviselőtársam, esetlear karitativ alapon, mely nincs kizárva és bizonyos összefüggésben áll a jövőben majd elkövetke37*