Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-473

A nemzetgyűlés 473. ülése 1925. évi november hó 26-án, csütörtökön. 15 hogy az, egyik fél vagyoniakkal, anyagiakkal, latifundiumokkal jobban felfegyverkezve néz szembe az ujabb korszak következményeivel, inig* a másik fél majdnem lerongyolódva, anyagi eszközök hiányában tisztán csak a hívek adóztatására van utalva. Ezt meglátta Apponyi Albert 1917 december hó 21-én beadott törvényjavaslatában, amelyben az országgyűléstől kérte, hogy végre-valahára az 1848. évi XX. törvénycikket fokozatosan bár, hajtsa régre. Az 1848. évi XX. te. nagy kötelezettség az állammal szemben, mert kimondja azt, hogy e hazában minden törvényesen bevett vallásfelekezetre nézve különbség nélkül tökéletes egyenlőség

1 és viszonosság állapittatik meg. Ugyanezen törvény 3. $-a szerint minden bevett vallásfelekezet egyházi és iskolai szükségletei közálladalmi költségek által fedeztessenek és ennek részletes alkalmazásával a ministerium az illető hitfelekezetek meghallgatásával a közelebbi törvényhozás elébe kimerítő törvényjavaslatot fog előterjeszteni. Megállapíthatjuk, hogy az országgyűlések az 1848. évi XX. te. 3. §-nak, habár szűk marékkal is, időközönként igyekeztek megfelelni. Erre nézve bátor vagyok hivatkozni arra, hogy az 1875. évi XXXII. te. a tanítók nyugdíjáról és az özvegyek és árvák ellátásáról gondoskodik. 1891-ben a XLIII. te. ugyancsak a felekezeti tanítók, továbbá özvegyeinek és árváinak ellátásáról, 1893-ban a XXVI. te. szintén a tanítók fizetési rendezéséről szól. Az 1894 : XXVII. te. a tanintézetek igazgatóinak, tanárainak, tanítóinak, tanítónőinek és hozzátartozóiknak nyugdíjáról intézkedik. Az 1907. évi XXVII. te. a községi és hitfelekezeti néptanítók járandóságairól rendelkezik. Az 1913 évi XXXVII. te. az elemi iskolai oktatás ingyenességéről intézkedik megfelelő tandíjkárpótlás fizetésének kötelezettségével. Az 1913. évi XVI. te. a községi és hitíeiekezeti elemi iskolai tanítók illetményeinek rendezéséről, az 1913. évi XL. te, a nem állami óvónők jogviszonyainak és a községi és hitfelekezeti óvónők illetményeinek rendezéséről szól, azi 1914. évi XXXVI. te. a nem állami tanárok, a felső, nép és polgári iskolai, valamint gyógypedagógiai tanítók és azok özvegyeinek és árváinak ellátásáról rendelkezik. Az 1898. évi XIV. te., valamint az 1909. évi XIII. te. á kongruáról és az 1913. évi XXXVIII. te. a lelkészek korpótlékjáról rendelkezik. Amikor rámutatunk azokra a külső viszonyokra, iskolafentartóink nehéz anyagi helyzetére az ujabb és ujabb megterheltetések miatt, amelyekről már 1917-ben Apponyi Albert akkori kultuszminister ur törvényjavaslatának indokolásában azt mondotta, hogy a teherbíró képesség már túl van feszítve, amikor már vannak olyan egyházközségek, amelyekben a hívek az állami adó 10—380%-át fizetik egyházi és iskolai adóképen, akkor elérkezettnek látjuk az idejét annak, hogy az 1848. évi XX. te., bár fokozatosan, végrehajtassák, illetőleg az ezeknek az egyházaknak nyújtott segélyek évrőlévre fokoztassanak. Ő akkor ugy gondolta a dolgot, hogy tétessék egy 200 millió koronás örökalapitvány. Amikor ezeket szóvá teszem és rámutatok ezekre a törvénycikkekre, amelyek tehát törvények és így kötelezőek, nem kívánok egyebet, nem kívánok ujabb törvényalkotást, csak azt. hogy méltóztassék a nemzetgyűlésnek utasítani a kormányt, hogy ezeket a törvényeikkeket vizsgálja meg, hasonlítsa össze azokkal a segélyekkel, amelyek a kultusztárcában nagy nemzeti célok megvalósítására, egyházak segélyezése címén felvétettek, hiszen a töitenelnn egyházak segélyezése tulajdonkénen a nemzet oltárára hozott áldozat. Lehetnek közöttünk, a különböző felekezetek között dogmatikus eltérések, Keletkezhetnek közöttünk nagy akadémikus viták is, azonban sohasem szabad beékelődni a különböző keresztény felekezetek közé annak, ami a felekezeti háborút, a felekezeti harcot involválná, hiszen még csak az kellene ennek a szerencsétlen, minden oldalról megtépázoti nemzetnek, hogy felekezeti harc törjön ki ebben a.z országban. (Láng János: Ezt meg kell mondani Balthazárnak! Nem mi kezdjük! Remélem, Samu bácsi nem azonosítja magát vele. — Derültség.) Einök: Kérem a képviselő urat, ne méltóztassék képviselőtársát ilyenformán szólitani. Barabás Samu:.A képviselő ur közbeszólására nekem is van izenni valóm önök által, hiszen talán Önöknek is vannak Balthazárjaik. Ne személyeskedjünk s aki nem tartozik a nemzetgyűlésbe, annak nevét ne hozzuk ide. Nem akartam ezzel a kérjdéssel előhozakodni, itt van azonban egy rendelet. Távolról is kerülni akartam azt, hogy legkevésbé is érintsek olyan kérdéseket, amelyek alkalmasak arra, hogy bennünket szétválasszanak. Én egész életemben — erre koronatanú épen a kultuszminister ur, aki engem ismer Erdélyből, Kolozsvárról, aki ismeri az én multamat, mondom, tanú arra nézve, hogy — sohasem kerestem a differenciákat, mindig csak az összekötő kapcsokat kerestem és ma is azt mondom, hogy nincs nagyobb szerencsétlensége a nemzetnek, mint az, hegy nem tud egy zászló alatt, egy gondolat körül tömörülni és minden mellékes kérdést — amit egyesek főkérdésnek tartanak — kikapcsolni, addig, amíg a főkérdés, a nemzet, Nagy-Magyarország feltámasztása megoldva nem lesz. Ha már itt nevet méltóztatott említeni, kénytelen vagyok felolvasni egy rendeletet, amely szól a kiskunhalasi református polgári leányiskola igazgatójához. (Strausz István: A reformátusok előnyben vannak mindenütt!) Sajnálom, hogy a t, képviselő ur nem volt benn és a kontaktust nem hallva, talán más konzekvenciára jut velem szemben. A levél így hangzik (olvassa): »Nagyságos Asszonyom! Tisztelettel van szerencsém szíves tudomására hozni, hogy megyés püspökünk őméltósága 4265. sz. rendeletében a katholikus vallású tanulóknak nem engedi meg a jövő tanévtől kezdve a más felekezetű iskolákba való járást olyan helyeken, ahol ugyanolyan fokú katholikus iskolák vannak. Ez irányú szigorú utasításban kijelenti, hogy nem fogja engedni, hogy az ilyen gyermekek vallásoktatásban részesüljenek és abból vizsgát tegyenek«. (Szilágyi Lajos: Ez helytelen dolog! — Szijj Bálint: Tehát nemcsak Balthazar teszi! Épen ezért nem kell személyeskedni! — Zaj.) Ne hozzunk ide a nemzetgyűlés templomába ilyen dolgokat és akik itt magukat nem védhetik meg, ne említsük meg. Az ilyen rendeletek alkalmasak a balthazári panaszok megszületésére. Minden vonalon kerüljük ki tehát a súrlódásra alkalmas dolgok említését. Legyünk ebben a nyomorúságos világégésben elsősorban magyarok és csak azután legyünk katholikusok és reformátusok. (Élénk helyeslés. — Szilágyi Lajos: Melyik megyés püspök volt ez? — Egy hang a jobboldalon: A váci! — Láng János: Ha van katholikus iskola, akkor a tanuló járjon saját iskolájába.) Bocsánatot kérek, erről lehet vitatkozni. Ahhoz joga van az