Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.
Ülésnapok - 1922-473
16 A nemzetgyűlés 473. ülése 1925. évi november hó 26-án, csütörtökön. egyháznak, hogy mindent elkövessen törvényes eszközökkel, hogy a tanulók saját iskolájukba járjanak, de arra nincs senkinek joga, hogy a hitoktatást megtagadja egyetlen növendéktől is. Én református pap vagyok, mégis gyermekkoromban katholikus iskolába I jártam. (Szilágyi Lajos: Hány református járt a piaristákhoz és örök hálával adózik nekik!) Állam nem lehet az államban egyik egyház sem. A püspök is alá van rendelve az országos törvényeknek. Gyermekeit bárki beírathatja a másik egyház iskolájába. (Láng János: Lelkiismereti felelősség terheli!) A lelkiismeret mellett azonban van országos törvény is. (Láng János közbeszól.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Barabás Samu: Ezt a kérdést mi ketten nem fogjuk megoldani. Ezekután reflektálni akarok Petrováez Gyula igen t. képviselő urnák arra az összehasonlitására, amelyben a költségvetés adataira hivatkozva százalékokban állitja fel azt a tételt, hogy mennyivel jobb a helyzete a protestánsoknak, a zsidó és a* többi egyházaknak is, mint a katholikus egyháznak. Ez is egyike azoknak a kérdéseknek, amelyeket mi ne bántsunk. (Petrováez Gyula: Na ja, persze! — Szilágyi Lajos: Meg kell állapítani, hogy egyoldalúan, teljesen hamisan méltóztatott beállitani a kérdést!) Méltóztassék elhinni, hogy ezzel az összehasonlítással senkinek, sem a katholieizmusnak, sem pedig a nemzeti érdekeknek nem használunk. Ez legfeljebb oda tereli a figyelmet olyan kérdésekre is, amelyekkel mi nem akarunk foglalkozni, amelyeket mi kikapcsolunk épen a felekezeti béke szempontjából. De a felekezeti békét, amelyet mi mindanynyian hangoztatunk, ne ugy értsük és magyarázzuk, hogy én mindent megtehetek, de te semmit sem, nekem minden szabad, de neked semmisem szabad. Hiszen látjuk, hogy ha Balthazar püspök egy és más konkrét kérdésben feljajdul, mindjárt megvan a felháborodás az újságokban. Én nem akarok erről beszélni, ez nem tartozik ide, nem foglalkozom ezzel a kérdéssel. Ezt a kérdést innen ki kell kapcsolni és maradjunk meg a mellett, ami kötelességünk, a kultusztárca megvitatásánál. Lehet, hogy ebben az évben, annyiban, amennyiben, tényleg több a protestáns egyházak segélye, mint a múlt évben volt, (Szilágyi Lajos: Kell is, hogy több legyen!) de ne feledkezzünk el arról, hogy amit most kap a protestantizmus, leszámítva az elszakított területeket Nagy-Magyarország területéből, öszszehasonlitva tehát azzal, amit a községek és városok kaptak 1914-ben az 1848 :XX. te. alapján, ez az összeg 5'93%-át teszi a réginek. Méltóztassék tehát elgondolni, hogy milyen óriási nagy anyagi gondokkal, milyen óriási terhekkel küzdünk mi, akik nagy vagyonnal nem rendelkezünk, akik nagy latifundiumok tulajdonosai nem vagyunk s akik alapitványainkat és ami készpénzünk volt, hazafias felbuzdulásból annakidején hadikölcsönkötvényekbe fektettük. Azok a nagy kollégiumok, amelyek azelőtt százával és ezrével bocsátották ki kebelükből a rajokat, most csak óriási nagy tandíjak mellett képesek a növendékeket befogadni, úgyhogy a szegénysorsu gyermekek ma már nem tanulhatnak. (Láng János Nem is baj, csak gravaininálni nem szabad!) Eszembe se jutott volna erről beszélni, ha Petrováez Gyula t. képviselő ur nem foglalkozott volna ezzel a kérdéssel. (Szilágyi Lajos: Régi parlamenti szokás, hogy katholikus vallású képviselők nem szokták a protestáns javadalmazásokat kifogás tárgyává tenni. ,-—• Láng János: Nem szabad gravaniinalni!) En sem gravaminálok. Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. Méltóztassanak egymást kölcsönösen meghallgatni. Barabás Samu: Méltóztassanak meggyőződve lenni arról, hogy nem beszéltem volna ezekről a kérdésekről, ha nem kaptam volna meg az impulzust ugy Balthazar püspök nevének, mint e dolgok felemlitésével. A váci püspök rendeletét sem olvastam volna fel. Most még egy alázatos kérésem lenne, amely érdeke minden iskolafentartó testületnek felekezeti különbség nélkül; még pedig az, hogy a földbirtokrendezésről szóló törvényben az egyes egyházaknak egyházi és iskolai célokra, szóval nemzetfejlesztési szempontból igény adatott arra, hogy bizonyos kisebb földeket igényelhessenek. Ez igen sok helyen mégis történt, hol adtak, hol nem adtak. Van azonban egy nagy bökkenő és e tekintetben nekünk egységesen kellene hozzáfognunk ennek a problémának megoldásához. A törvényben pusztán csak a. jog v&n megadva valamelyes utón találtassék meg annak módja hosszabb lejáratú kölcsönnel azoknak a földeknek árát ki is fizethessék. Ha most a jelenben nem is, de legalább a messze jövőben azok a földek beállittassanak azoknak az intencióknak szolgálatába, amelyekért azok kérettek. Azt hiszem, hogy ebben talán mindnyájan egyetértünk. Továbbá az a kérésem is lenne, hogy azok a díjlevelek, javadalmazási jegyzőkönyvek, amelyek a helyi viszonyok szerint állapíttattak meg, amelyekben tehát a helyi viszonyok szerint értékeltetett a természetbeni járandóság, búza, rozs, kétszeres és a többi, valamint a földek, amelyekre még a közigazgatási bizottság is rányomta a helyeslés pecsétjét, több bírálat, kritika és ujabb értékelés tárgyává a nrinisteriuin részéről ne tétessenek. (Helyeslés a középen.) Mert mi történik 1 ? Ha újból értékelik, ujabb nyomorúság, ujabb teher szakad az iskolafentartó testületekre. Népünk úgyis zúgolódik a sok teher miatt. Valamit le szeretne rázni magáról, és esetleg épen ettől az iskolatehertől igyekeznék megszabadulni és a vége az, hogy gyűlölet tárgya lesz a községben az a három személy, akitől remélik a falu kiépítését : a jegyző, a pap és a tanitó. (Ugy van! Ugy van! a középen.) Sérelme a kántoroknak, -^- ez is jogos panasz — hogy a kántori javadalmak beszámíttatnak az állami fizetés-kiegészítés szempontjából a tanítói fizetésekbe. Ez két különböző munka és ha már valakiben meg van a tehetség arra is, hogy ellássa a kántori teendőket is, kétszeres munkát vállal magára. A mai helyzetnek a vége az lesz, — ha ez igy marad — hogy az egyházközségek kántor nélkül lesznek, (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) mert nem lesz bolond senki sem ugyanazért a fizetésért két munkát végezni. Ezzel pedig megint a kultusz szenved hátrányt, megint a lelkek szanálásának nagy és szép gondolata szenved hajótörést. A genfi pótlékról Szilágyi Lajos igen t. képviselő ur szives volt megemlékezni. Ugy tudom, hogy erre nézve talán már történt is intézkedés, mert az első pénzügyministeri rendelet ugy hangzott, hogy a 15%-os genfi pótlékot az állam csak azok után a javadalmazások után adja a felekezeti tani toknak, amelyek az,ő pénztárából ; kerülnek ki. Ezz;el megint az iskolafentartók terhe nehezedett volna, mert
