Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-477

A nemzetgyűlés 477. ülése 1925. évi december hó 3-án, csütörtökmi. 199 lett volna szükséges, hogy a nemzetiségi kérdést megoldjuk; nem kivánta tehát senki, hogy njabb nemzetiséget csatoljanak Magyarországhoz. Ezt nem kívánhatta egyetlen egy magyar politikus sem, mert a meglévő nemzetiségeket sem tudták assziminálni. azok sem lettek magyarokká, ezekkel a meglévő nemzetiségekkel is állandóan baj volt, ezek állandóan bajokat okoztak az állami életben és az azelőtti liberális éra, a liberális politika sem tudta assziminálni ezeket a nemzetiségeket és nem tudta szorosan idekötni Magyarorszá°'hoz. Nem akarok kitérni arra, hogy a jogkitei*•jesztés mennyire befolyásolta ezeknek a nemzetiségeknek elkülönülését, izolálását; nem akarok arra utalni, hogy a túl-sovén politika tisztán és kizárólag azt a eélt szolgálta, hogy elősegítse a világháború lehetőségét és befolyásolta bizonyos fokig az itt élő nemzetiséíreket, hogy azok Magyarország területéből kikívánkozzanak és azoknak az uj államoknak vágyait, amelyek a háború után megvalósultak, magukban hordják. Nem akarok, mondom, erre kitérni, de meg kell állapítanom, hogy az imperializmus bevitele a külpolitikába és az imperialista politika inaugurálása már a háború előtti évtizedekben sem volt Magyarország érdeke, nem volt a magyar nemzet erdeke, ugy. hogy az imperialista politika tisztán és kizárólag' dinasztikus politika volt (Ugy van! a szélsőhaloldalon.) és ezt a dinasztikus politikát képviselték minden ellenvetés, minden kritika nélkül a többséa'i pártok és az ebből kialakult kormányok ebben az országban. (Prouver Sándor: A háború fegyverhordozói voltak!) Ha most nézzük a világ-politikai konstellációt és abban kenessük Magyarország külpolitikai érvényesülését, akkor még inkább azt kell látnunk, hogy nem találunk egyetlenegy olyan mozzanatot, egyetlenegy olyan szempontot, amely Magyarország mostani helyzetéből kiindulva akarná a külpolitikát csinálni és szakitana azzal az imperialista, dinasztikus politikával,, amely itt megvolt és amely ezt az országot pusztulásba, romlásba vitte. Mert most is az a helyzet, hogy a külügyministeriumban és a külügyi politikában ugyanazon elvek és meggondolások alapján intézik a dolgokat, mint annakidején, és a külügy minisíerium, a külképviselet személyi összetétele olyan, hogy önmagától adva van, más politikát nem kénviselhe+nek. mint képviselik tisztán a Ballplatz politikáját, képviselik azt a régi politikát, amelyet a monarchiában megszoktak, amelynek iskolájában felnőttek as ezzel szakítani nem tudnak. (Baross János: Pedig az uj időkben uj, nagy emeberekre volna szükség!) Ha Magyarországnak és a magyar nemzetnek a háború előtt, a monarchia keretében, nem volt érdeke az imperialista politika, akkor ma még kevésbé érdeke az imperializmus politikáját folytatni és az imperializmus elvi alánjáról kiindulva csinálni a bel- és külpolitikát, amely azután teljesen eredménytelen, teljesen kilátástalan és az is fog maradni. Magyarország a külpolitikát a mostani helyzetben egyféleképen csinálhatná helyesen, akkor, ha teljesen a demokrácia álláspontjára helyezkednék a belső és a külpolitikában, ha teljesen a pacifista álláspontra helyezkednék, mert ez felelne meg Magyarország mostani viszonyainak, még abban az esetben is, ha a magyar nemzeti aspirációk megvannak, ha ezekről az aspirációkról nem akarnak lemondani. De eey praktikus, eredményes, célhozvezető külpolitikát csak a belső demokrácián és a pacifista politikán keresztül lehetne érvényesíteni, és ennek volna kilátása arra, hogy a magyar ügyet az egész világpolitikában jól és eredményesen képviselje. Ellenben mit látunk ezen a területen? Azt látjuk, hogy a kormány benn nem képviseli, de nem képviseli még a külpolitikában sem a demokratikus felfogást. Hiszen maga a ministerelnök ur az, aki a külpolitikát irányítja, a m misterelnök ur megy külföldre, érintkezik a Népszövetséggel, ennek különböző albizottságaival, a ministerelnök ur szokott nyilatkozni itt a Házban és egyéb helyeken külpolitikai kérdésekben. A ministerelnök ur tehát az a maga személyében, aki az egész magyar külpolitikát irányítja és a ministerelnök ur az, aki a külpolitika mellett a belpolitikát is irányítja és a ministerelnök ur az, aki teljesen elzárkózik benn a demokratikus berendezéstől, ezárkózik az elől, hogy itt intézményesen kiépülhessen az állami organizmus olyan irányban, hogy ez képviselje, kifejezésre juttassa a demokratikus gondolkodást, a demokratikus törekvést. De amig ez nem lesz meg, kétségtelen, hogv addig ez az ország sem a bel-, sem a külpolitikában a saját erejéből felépülni, felemelkedni nem tud olyan arányban, mint ahogyan egy levert országnak kellene. Hiszen most Magyarországnak, az én megítélésem szerint, körülbelül arra B7< álláspontra- kellene helyezkednie, amilyen álláspontra helyezkedett annak idején Svájc. Arra az álláspontra kellene helyezkedni, hogy itt benn teljes demokráciával kiépítse az ország belső berendezkedését olyan demokratikus módszer szerint, hogv az tiszteletet pa rancsoljon a környező államoknak. Ez az egyetlen politika, ami lehetséges és ez az egyetlen mód, amelyen keresztül a kisebbségi jogokat a leszakított részeken, az idegen államokban lévő magyarok iránvában érvényesíteni és megvédeni lehet. Mert mindaddig, amig idebent vannak osztályok, amelyek el vannak nyomva: amig idebent az országban arra az állásnontra helyezkedik a kormány, hogy a földmivesnéu értelmetlensége miatt nem lehet megvalósítani a titkos szavazási rendszert: amíg n kormány arra az álláspontra helyezkedik, hogy nem lehet egyesülési és gyülekezési jogot adni és egy nagy mezőgazdasági munkás néurétegnek nem szabad ugyanazokat az egyesülési és sajtójogi viszonyokat élvezni, mint amelyeket élvez a városi lakosság, amig maga a kormány gyakorlati fényekkel, állami institúciókkal való berendezkedéssel bizonyítja és tartja fenn ezt ?z elnyomási tendenciát: addig; nyilvánvaló, hogy a szomszédos államokban élő kisebbségek elnyomását maga a magyar kormány magatartása indokolja és teszi plauzibilissé. Az a politika tehát amit a kormány képvisel és amelyet a külpolitikában érvényesít, nvilvánvalóan nem vezethet colhoz. A külföldön már megtörtént, hogy a külpolitikába demokratikusabb szellemet vittek bele. MaeDonald és Herriot annak idején ködösen olyan gondolatokat vittek bele a külpolitikába, amelyek Loearnóhoz vezettek. Locarnóban nem ugyanaz történt ugyan, de amit Ma^-Donald és Herriot inauguráltak a külpolitikában, az teljesen uj szenmont és annak a nagy p-nndolatnak érvényesítése, hogy a né^ek békésen iparkodjanak a maguk dolgait elintézni és a nemzetek és népek között fenforgó ellentéteket ugy oldják me,p\ hogy az ne vérontással, ne háborúval törtéinek. Igaz. erre rá lehet mondani, ho«y cek győző államok, amelyek diktálták a békefeltéNAPLÓ. XXXVIT. 2*i