Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-473

Ä nemzetgyűlés é73. ülése 1925. évi november hó 26-án, csütörtökön 13 lesleges, hiábavaló, céltalan és kizárólag a zsidókat bosszantó, ingerlő és őket csak erő^ebb összetartásra sarkaló törvényt a minister ur a legrövidebb időn belül meg is fogja szüntetni. Egyébként a legnagyobb elismeréssel kell -ellenzéki-oldalról is a kultuszminister ur ténykedéseivel szemben adóznunk. Az előttünk fekvő vastag füzet számoszlopai ép ugy, mint az előadás, illetőleg beszámoló, amelyet az igen t. előadó ur tartott s amelyet nagy élvezettel h állottunk, de magának a kultuszminister urnák tegnapi beszéde is azt mutatják, hogy a vallás-és közoktatásügyi ministeriumban élénk és intenzív munka folyik (Ugy van! Ugy van!) s csak az-lehetne a kívánságunk — leszámítva a pártpolitikai ellentéteket és nézeteltéréseket — hogy bár a többi ministeriumban is ilyen szorgalmas és intenziv munka folynék, mint aminőnek tanúi vagyunk a vallás- és közoktatásügyi ministeriumban. (Helyeslés. — Baross János: Ez igaz!) Elnök: Szólásra következik? Perlaki György jegyző: Lovász János! Elnök: A képviselő ur nincs jelen; töröltetik. Ki a következő szónok! Perlaki György jegyző: Barabás Samu! Barabás Samu: T. Nemzetgyűlés! Azok után, amiket Szilágyi Lajos igen t. képviselő ur a kultuszminister ur expozéjáról mondott, nekem igazán kevés mondanivalóm lehet. Én is csak az elismerés és hála zászlaját hajthatom meg a kultuszminister ur előtt, aki kezeit szüntelen ott tartja a nemzet ütőerén és megérzi, megérti, hogv mi kell ennek a szerencsétlen nemzetnek, mi segíthet ezen a földretiport, az egész világ által meggyalázott és megrabolt magyar hazán. Ha a kultuszminister ur tavalyi expozéját nem azokkal a szavakkal kezdette volna, amelyeket mindjárt bátor leszek felolvasni, akkor talán nem adott volna nekem alkalmat és talán nem is szólaltam volna fel a mai napon a kultusztárcánál, azonban az, amit a kultuszminister- ur 1924/25. évi költségvetés tárgyalása alkalmával mondott, annyira megfogta az én lelkemet, hogy attól az időtől kezdve szüntelen azon a gondolaton tépelődöm, és azon a szemüvegen keresztül vizsgálom az eseményeket ebben az országban, amely gondolatot a kultuszminister ur megnyitóbeszéde elején mondott, amikor igy kezdte felszólalását. (Olvasna): »Szeretném a köztudatba belevinni, hogy a trianoni béke következtében lefegyverzett Magyarországon a kultusztárca voltaképen honvédelmi tárca is. Honvédelmi tárca olyan értelemben, hogy elsősorban a szellem, a művelődés fegyverével kell védeni hazánkat és ezekkel az eszközökkel kell mindig újra és újra bizonyitani a világ nemzetei előtt, hogy a magyar nemzet viszontagságos életének második ezer esztendejében is életképes, erős, és azt bántani nagy történelmi igazságtalanság.« (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon. — Rothenstein Mór: Szép szavak!) Ha ez igy van, akkor legyen szabad nekem ezt a gondolatot tovább folytatnom és megállapítanom azt, hogy ha a kultuszministerium tárcája tényleg honvédelmi tárca, akkor mindazok, akikkel együtt szövi a 'kultuszminister ur az ő gyönyörűséges szép álmait, szép reményeit a nemzetnek és az országnak feltámadásáról, régi nagyságáról és régi dicsőségéről, mindazok, akikkel ő ezt a programmját megvalósítani, ezt a célját elérni óhajtja: a szó szoros értelmében katonák, honvédek. Ha pedig - tényleg katonák azok a tanárok, katonák azok i a tanitók és katonák mindazok, akik bekapcsolódnak ebbe a nagy munkába, akkor itt, : ebben a nemzetgyűlésben nem lehet különbség ; közöttünk. Örömmel állapítom meg azt, hogy ; a nemzetgyűlésnek összes pártjai mind egy \ véleményen, mind egy akaraton vannak a te\ kintetben, hogy ezek a katonák elláttassanak í mindenféle munícióval,-amire szükségük van, nehogy ebben a szellemi csatában is az a veszteség, az a tragédia érjen minket, amely érte a nemzetet a PiavénéL amikor lerongyolódott, éhes, mezítlábas katonáink már nem tudták tovább tartani a frontot. Nekem, mint kormánypárti képviselőnek, mindenesetre nehezebb a helyzetem, mint az ellenzéki párton ülő igen t. képviselő uraknak (Szeder Ferenc: Azon segíthet), mert minket köt bizonyos mértékig a pártfegyelem atekintetben, hogy azt, ami előttünk van, változatlanul fogadjuk el, azonban, — bocsánatot kérek, — ebben az egy tekintetben, amikor : nemzetem és hazám sorsáról van szó, amikor a nemzet napszámosainak ruházatáról, élelmezéséről, tisztességes^ ellátásáról és nagyjában bár az anyagiaktól független életéről van szó, — amikor mi ezekkel akarjuk a csatát megnyerni, ezekkel akarunk Európa közepén ^kiemelkedni és ezek segitségével és támogatásával akarunk világi-tó torony lenni Európa közepén, hogy igy a világ nagy nemzetei, ámenek szétdaraboltak minket, amelyek elrabolták hazánknak több, mint kétharmadát, lássák ezt s minden pillanatban a felkorbácsolt lelkiismeret űzze el az álmot az ő szemükről, hogy egy ilyen kultúrában magas nemzettel, hogy bántak el, milyen szentségtelen kezekkel törték le ezt az ezeréves magyar nemzetet itt, a Kárpátok medencéjében, azt a nemzetet, amely ezer esztendőn keresztül a nyugati kultúrának volt előharcosa, amely védte a művelt nyugatot a barbár Kelet támadásaival szemben, védte a Keresztet a félholddal szemben, védte az Evangéliumot a Koránnal szemben, egyik kezével mindig hadakozott s felfogta a nyugatnak szánt csapásokat és csak a másikkal emelhette hazájának védőfalait, csak a másikkal épithette kultúráját. — Én e tekintetben, még ha bizonyos konzekvenciákat is kellene levonnom, teljesen arra az álláspontra helyezkedem, amelyet a nemzetgyűlés többi pártjai elfoglaltak a tanárok, a tanitók fizetését, anyagi ellátását illetőleg. Jól tudom azt, hogy ez a kis maroknyi ország, ez a kis 13 vármegyés ország az anyagi •eszközöknek milyen nagy hiányosságában szenved, (Saly Endre: Huszonkilenc főispán van!) jól tudom, hogy mennyi mindennel kell megküzdenie ennek a szerencsétlen nemzetnek, ámde én mégis azt proponálnám, (Saly Endre: Hogy levesebb főispán legyen!) hogy. amint a ministerelnök ur javaslatára a tárgyalás sorrendje megváltozott és a ministerelnöki tárca után mindjárt a kultusztárcát vétette elő, ugy az egyes tárcák költségeinek összeállitásánál elsősorban a kultusztárca vétessék fel és elsősorban azok a szükségletek elégittessenek ki, (Saly Endre: És nem a csendőröké!) amelyekre a nemzet fejlesztése, a nemzet kultúrája és az ország feltámadása szempontjából szükség van és csak akkor, amikor ezekre a szűkságletekre mind megtaláltuk a fedezetet, következzenek a többi tárcák, mert örök igazság, amit a kultuszminister ur múlt évi expozéjában mondott, hogy ma a kultuszministerinm tárcája tulajdonképen a honvédelem tárcája. De nem abban az értelemben és nem ugy, mint ahogy egyesek hiszik, — talán nem öntudato-