Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.
Ülésnapok - 1922-476
180 A nemzetgyűlés 476. ülése 1925. szégyenitő dolog volna. (Helyeslés a szélsőbalóldalon. — Farkas István: A hülyék demagógiája!) Elnök : Kérnem kell a képviselő urakat, méltóztassanak beszédeikben parlamenti kifejezéseket használni, nem pedig sértő szavakat. (Zaj a szélsőb'aloldalon. — Farkas István : Én rendreutasítást kaptam, Eckhardt Tibor nem kapott !) Megállapítani kívánom, hogy a képviselő ur nem a szociáldemokrata pártra vonatkozólag mondta azt, amit mondott, hanem a maga egyéni nézetének adott kifejezést, ami ellen nekem semmi kifogásom nem lehet. Beszédének egyéb részében pedig sértő kifejezés nem volt. (Zaj a széísőbaloldalon.) Kíván még valaki szólani 1 Ha senki szólani nem kivan, a vitát berekesztem, a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Az elnöki napirendi javaslat meg nem támadtatott, azt elfogadottnak jelentem ki. Következik a kultuszminister ur írásbeli válaszának felolvasása Kiss Menyhért képviselő urnák a csanádi püspökség püspökleilei birtokának haszonbérlete ügyében előterjesztett interpellációjára. Kérem a jegyző urat. hogy a ministeri választ felolvasni szíveskedjék. Perlaki György iegyző (olvassa) : „T. Nemzetgyűlés ! Megállapítható mindenekelőtt, hogy a csanádi püspök urnák az ottani kisbérlőkkel ez idő szerint három évnél hosszabb időtartamra szóló szerződése nincsen és ennek következtében nincs módomban, hogy ennek a szerződésnek hozzám leendő bemutatását az 1890. évi 479. ein. sz. VKM. rendelet alapján vagyonf el ügy életi szempontból leendő elbírálás végett szorgalmazzam. A csanádi püspök urnák e tárgyban hozzám intézett előterjesztéséből megállapítható ugyanis, hogy az 1921. év végén a püspök ur, aki akkor még román uralom alatt álló területen tartózkodott, megbízottjának adott ugyan felhatalmazást arra, hogy akisbérlőkkel régi szerződéseik lejárta után 12 évre szóló ujabb szerződéseket kössön, ezek a szerződések írásba is foglaltattak, de a püspök ur, aki távolléte miatt abban különben is akadályozva volt, azokat nem irta alá. A következő gazdasági évben, valamint 1923-ban a bérlők már maguk kérték a szerződések módosítását, amihez a püspök ur elvileg hozzájárult ugyan, s igy azok ismételten átdolgoztattak, minthogy azonban a szerződés véglegesítésével szemben a püspök urnák aggályai mutatkoztak, azok aláírását továbbra is függőben tartotta. A jogi helyzet tehát az, hogy a bérlők, akiknek a bérlemény tárgyát képező ingatlanrészek továbbra is birtokukban hagyattak, ezen tényleges jogállapothoz képest jogviszonyban állottak és illetőleg állanak ugyan a püspök úrral, de csak egy-egy gazdasági évre, melynek tartama alatt a jogviszony nem szüntethető meg. Az a tény maga, hogy ekként a szóban levő javadalmi részek csupán évről-évre bérbeadottaknak tekinthetők, a vagyonfelügyeleti jog szempontjából vizsgálat tárgyává nem volna tehető. Elvégre a püspök ur a javadalmához tartozó ingatlanokat a maga számára a legjobb belátása szerint hasznosíthatja, nem kötelezhető arra, hogy hosszú lejáratú szerződéseket kössön, és csupán arra tartozik ügyelni, hogy az ingatlanok e rövid lejáratú szerződések ideje alatt netáni rabló-gazdálkodás folytán értékükből ne veszítsenek. így már a vagyonfelügyeleti jog körén túlmenő megállapítás tárgya az, hogy a püspök ur eljárására nézve megnyugtató magyarázatot nyújt akkor, amidőn a gazdasági helyzetnek egészen a legutóbbi időkig fennállott, nagy bizonytalanságára hivatkozik, amelynek folytán a bérbeadó és bérlő érdekei nem voltak egymással hosszabb időre évi december hó 2-án, szerdán. szólóan egyensúlyba hozhatók, amire az a körülmény is rámutat, hogy maguk a bérlők is ismételten szükségét érezték minduntalan változó helyzetekben a szerződések módosításának, valamint hivatkozik arra, hogy a birtokon hosszú ideig tartó földreform-eljárás folytán előreláthatóan bekövetkező területváltozás miatt volt kénytelen a szerződések aláírásával várni mindaddig, amig az eljárás befejezést nyer. Az interpellációnak a 3000/925. sz. kormányrendelet alkalmazására vonatkozó részére nem tartom szükségesnek kiterjeszkedni, mert az a m. kir. földmivelésügyi minister úrhoz intéztetett. Megjegyzem mégis, hogy mi sem természetesebb, mint hogy az olyan ellentétes gazdasági érdekeket érintő jogforrás alkalmazásánál, mint amilyen a 3000/925. sz. rendelet, jogviták keletkeznek, amelyeknek eldöntése azonban nem utaltatott a közigazgatási jogi szervekhez, hanem a királyi biróságokra van bizva. Ha tehát valamely haszonbérbeadó egy ilyen vitás esetben vélt igazával a királyi bíróságokhoz fordul és ott azt kéri, hogy a 3000/925. sz. kormányrendelet vele szemben ne alkalmaztassák, sőt ha ez alkalommal a bérleti jogviszony felmondását is kéri, lehetetlen koncedálni annak helyességét, hogy ilyen vitás jogkérdés interpelláció tárgyává tétessék és itt vita indíttassák afölött, hogy ez a magánjogi természetű követelés, amely a bíróság döntése alatt áll és csakis oda tartozhatik, jogos-e vagy sem. Idevonatkozólag közölhetem még, hogy nyert információm szerint a csanádi püspök ur épen szociális szempontból sokkal olcsóbban adta a kisembereknek haszonbérbe a leilei birtokot, mint amilyen Csanád vármegyében az átlagos haszonbér. Épen azért, hogy a püspök ur magának legalább ezt a mérsékeltem megállapított haszonbért minden eshetőségre biztosítsa, tartotta szükségesnek a szerződésben azt kikötni, hogyha netalán oly rendelet adatnék ki, amely a haszonbérre vonatkozó megállapodásokat érintené, jogában van a szerződést felmondani. A kormányrendelet kiadatván, a püspök ur megkérdezte a kisembereket, álliák-e a szerződésben kikötött haszonbért. Túlnyomó többségük kijelentette, hogy állják a szerződést, akik pedig arra hivatkoztak, hogy a kormányrendelet változtatott a helyzeten és ezért nem hajlandók a szerződéses bért fizetni, ezeknek a püspök ur felmondta a bérletet. A panaszlók, akiknek a püspök ur a bérletet felmondta, nem földnélküli kisemberek, hanem túlnyomórészben jómódú gazdák, kiknek saját földjük vagy más bérletük van. Ezek huszonnégy családot képviselnek, míg az^ igazi kisemberek, akik a bérleti feltételeket áliják és nem perelnek, ezek 250 családot képviselnek. Ami végül a szerződéstervezetek elkészítését, illetőleg azzal együtt felmerült egyéb kiadások után ismételten felszámított költségek kérdését illeti, az érdekelt kisbérlők egy csoportja részéről beadott, az interpelláló képviselő ur által ellenjegyzett és az interpelláció elhangzása idején még tárgyalás alatt állott kérvényben is bennfoglalt az az állítás, hogy a kisbérlőktől a szerződések kiállítási költsége 1921-ben és 1922-ben is beszedettek, nem nyert beigazolást, mert a kérvényhez ennek igazolásául becsatolt nyugták nem egy, hanem két bérlőéi, a kétféle időpontnak pedig magyarázata az, hogy ezek közül az egyik bérlő esak 1922-ben kapott bérletet és igy a számított költség is vele megfizettetett, ami azonban korántsem jelenti azt, hogy az a bérlő, aki már 1921-ben hozzájutott bérletéhez, 1922-ben újból köteleztetett volna ezen költségek megfizetésére. A költségeknél a tényállás az, hogy a püspök