Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-476

178 A nemzetgyűlés 476. ülése 1925, talán vártak és türelmesek voltak, mert azt hitték, abban reménykedtek, hogy a helyzetük rövidesen jobbra fordul, ma azonban ugy látják, hogy a viszonyok teljesen stabilizálódnak, igényeik azonban nem stabilizáltainak oly nivón. amely számukra elfogadható volna. Hiszen tegnap a honvédelmi minister ur, más minister urak s ugy emlékszem, maga a ministerelnök ur is kijelentette itt a Házban, hogy a nyugdíj, amelyet a magyar állam a régi tisztviselőknek ma folyósit, nem elegendő arra, hogy a tisztviselőtársadalonmak emberi élethez méltó megélhetést biztosítson. Kétségtelen tehát, hogy itt olyan jogos panaszi'ól van szó, amelyet itt a nemzetgyűlésben higgadt és nyugodt megfontolás tárgyává kell tenni. Hol látom én az orvoslás lehetőségét. (Halljuk' Halljuk!) Mindenekelőtt többször és több irányban elhangzott már az a kívánság, hogy tulajdonképen nem az egész nyugdíjas tisztviselőtársadalomról van szó, hanem annak csak egy részéről, főleg arról a részéről, amely elagott, vagy özvegy, avagy ahol árva gyermekek vannak, szóval arról a részérő], amely mellékkeresethez jutni nem tud, mert fizikailag képtelen arra, hogy bármiféle munkát végezzen. Ezzel szemben a nyugdijasoknak van egy olyan tekintélyes része is. amelynek alkalma volt a magánéletben elhelyezkedni és bizonyos mellékkeresethez jutni. De vannak vagyonos nyugdijasok is, akik semmiképen nincsenek rászorulva arra, hogy igénybe vegyék azt a nyugdijat, amelyet nekik a magyar állam kifizet. Emlékszem arra, hogy a világháború folyamán az angol törvényhozásban egy este felállt Lloyd George és felhívást intézett Anglia közönségéhez, hogy a jómódú osztály ne vásároljon többé burgonyát, mert ez aránylag olcsó élelmicikk és miután a tengeralattjáró háború következtében a burgonya behozatala Anglia részére problematikussá vált, hagyják meg ezt az olcsó cikket a szegény lakosság számára. Másnap a londoni csarnokokban a burgonyafelhozatal kétharmad része megmaradt, mert az angol társadalom azonnal követte a miniszterelnök felhívását és humanitárius és szociális szempontból reagált erre a felszólításra. Ezt a példát azért hozom fel, mert a magam részéről szükséget látnám annak, hogy a magyar királyi kormány vagy a nemzetgyűlés intézzen felhívást mindenekelőtt a vagyonos nyugdíjasokhoz, hogy önként mondjanak le nyugdíjukról, önként ajánlják fel nyugdíjukat azok javára, akik erre rá vannak szorulva. (Renczes János : Törvényt kell hozni ! — Beck Lajos : Sed avenam non !) Fennáll itt egy bizonyos erkölcsi obligé, és nem tudom megérteni, hogy például báró Szterényi József, vagy báró Harkányi János, vagy mások, miért ne mondhatnának le ministeri nyugdíjukról, amelyre egyáltalában nincsenek rászorulva. (Beck Lajos : Nem lemondásról van szó !) Beck Lajos t. képviselőtársam szavaiba belekapcsolódva, ezt azonban csak első lépésnek tekintem, és ha a magyar államnak tényleg — aminthogy valóban igy áll a helyzet — csak korlátolt összeg áll rendelkezésére a nyugdíjasok illetményének fedezésére, gondolkodnunk kell arról is, hogyan lehetne ezt a rendelkezésre álló összeget jobban elosztani! Ha lehetett az aktiv tisztviselők között B-listát csinálni, amely nagyon sok egyéni és szerzett jogot sértett, tiszteletteljes felfogásom szerint a magyar államnak mai szorult helyzetében, igenis, a nyugdíjasok között is lehet és kell B-listát csinálni, mert a nyugdíjasok között is lehet különböző kategóriákat felállítani és ki lehet választani azokat a kategóriákat, amelyek emberileg nem képesek mai nyugdíjukból megélni és amely tisztviselő-kategórián a mai körülmények között is múlhatatlanul és évi december hó 2-án, szerdám,. sürgősen segíteni kell. Én tehát felvetem a magam^ részéről azt a második kérdést, nem volna-e helyénvaló és célszerű a magyar királyi kormánynak gondolkozni arról, hogy a fennálló lehetőségek és a költségvetési hitel mai keretei között igenis a nyugdíjas tisztviselők között is felállítsa azokat a kategóriákat, amelyeken segíteni kell, és minden segítséget, amely rendelkezésére áll, kizárólag azoknak a kategóriáknak juttassa, amelyek erre jobban rá vannak szorulva. Bátor vagyok rámutatni arra, hogy az egész nyugdíjas probléma nem állandó jellegű probléma, legalább is nem abban az elrontott és kiélezett formában, amint az ma fennáll. Az egész nyugdíjas probléma tulajdonképen nem egyéb, mint a forradalmak és a trianoni likvidálás következtében előállott kényszerű helyzet. A magyar államra sokkal nagyobb teher hárul, mint normális viszonyok között reá háramlana, és az én tiszteletteljes fölfogásom szerint épen azért gondolkodnunk kell arról, hogy miként az osztrákok is cselekedték, nem volna-e helyénvaló egy megfelelő kölcsönösszeg felvételével áthárítani a későbbi költségvetésekre és a későbbi generációkra azt a terhet, amelyet a mai magyar társadalom a maga erőforrásaiból kellő humánus és szociális érzékkel megoldani nem tud. Ezt a kérdést ugy, ahogy az osztrákok rövid időn belül meg tudták oldani, ezen az alapon a t. kormány is megoldhatná és lehetetlen, hogy a néoszövetség, amely ismételten foglalkozott a magyar nemzet költségvetésével, ne helyezkednék megértő álláspontra ezzel a ma talán legsürgősebb és emberi szempontból legtöbb kifogásra jogos okot adó magyar problémával szemben. Végezetül bátor vagyok rámutatni még arra is, hogy ha talán az adóprés Magyarországon számos vonatkozásban már ki is van merítve, én még mindig látok egy terrénumot, amelynek terhére talán a nyugdijasok illetményeit biztosítani lehetne, És itt rámutatok arra a körülményre, hogy a múlt esztendőben a társulati adó hozadéka mindössze 3 millió aranykorona volt akkor, amikor Amerikában egyedül Henri Ford ezen a cimen 16 millió dollárt, vagyis 80 millió aranykoronának megfelelő összeget fizet. Képtelenségnek tartom, hogy Magyarország összes nagybankjai, iparvállalatai, bányavállalatai és mindazok a vállalatok, amelyek társulati adó címén vannak megadóztatva, mindössze 3 milló szerény aranykoronával szerepeljenek. Amikor azon gondolkozunk, hogy a magyarállam egyik legértékesebb és nemzetfen tartó rétegét a nyomortól hogyan tudjuk megmenteni, gondolkoznunk kell a felett is, hogy a mérlegvalódiság megállapításával kapcsolatban nem volna e helyénvaló és okszerű intézkedés ugy a kormány, mint a nemzetgyűlés részéről gondoskodni arról, hogy társulati adó cimén a magyar állam megfelelő jövedelemhez jusson, mert tudjuk nagyon jól, hogy ha csak 15 millió aranykoronával többet lehetne ezen a cimen kapni, a tisztviselőtársadalotn nyomorúságán már segíthetnénk és hozzá tudnánk juttatni a tisztviselőket jogos kívánságukhoz, Nem az volt a célom, hogy ma ennek a kérdésnek konkrét megoldására javaslatot tegyek, csak fel akarom használni ezt az alkalmat arra, hogy az igen nagy izgalmakat keltett és szerintem szerencsétlen,politikai agitáció irányába eltolódó kérdést a normális törvényhozási tárgyalások keretébe visszavezessem. Épen azért szükség van arra, hogy a törvényhozás igenis konkrété foglalkozzék ezzel az üggyel, mert a honvédelmi minister ür-fegnapi kijelentésével ezt a kérdést elintézettnek nem tekinthetem. Azok címére pedig, akik azt képzelik, hogy