Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-476

A nemzetgyűlés 476. ülése 1925. béke revíziójáról nem volt szó. Ha a magyar kormánynak hivatalosan nem is lehetett a tárgyalásokon ott lennie, mindenesetre jól tette volna a külügyi kormány, ha illetékes főtisztviselőjét elküldte volna oda, hogy jelenlétével figyelmeztesse a külföldi közvéleményt arra, hogy van Magyarország, vannak elnyomott magyarok, s az elnyomott magyaroknak és a kisebbségi jogoknak kérdésével igenis, foglalkozni kell. Einök : A napirend tárgyalására szání idő letelt. Kérnem kell a képviselő urat, sziveskedjék beszédét befejezni. Kiss Menyhért : Emlékeztetek arra, hogy a lausannei tárgyalások alkalmával egy ilyen hasonló eljárásnak eredménye volt az, amit az illető népek elértek. Mindenesetre a magyar külpolitikának elevenebbnek, ötletesebbnek, a régi ballplatzi hagyományokkal szakitónak kell lennie és alkalmazkodnia kellene a mostani viszonyokhoz, ha azt akarja, hogy eredményeket tudjon elérni a magyar nemzet számara. Ezek voltak azok, amiket elmondani kivántam. Szükségesnek tartom még leszögezni azt az egyet, hogy ha a kormány a közszabadságokat tiszteletben tartja, ha a demokráciát ugy magyarázza és ugy értelmezi, ahogy azt a régi latin és görög köztársaságok idején s a modern szociológiai tudományban általában is magyarázzák, hogy az minden jog tiszteletben tartását jelenti, mindenesetre oly alapot fog teremteni magának, hogy a szomszédos államokkal is könnyebben tudja megkötni a szerződéseket s a nagy-entente is sokkal komolyabban fog vele tárgyalni, ha tudni fogja, hogy a nyolc ^ millió magyar ember ezekben a külpolitikai kérdésekben egységesen áli a kormányzat mellett. Minthogy e tekintetben a kormány intézkedései s a külügyi kormány tevékenysége nem elegit ki, a kormányzat iránt bizalommal nem viseltetem és igy ennek a tárcának költségvetését nem szavazom meg. Elnök : Az idő előrehaladván, a vitát megszakítom, Erődi-Harrach Tihamér képviselő úr, az igazságügyi bizottság előadója kivan jelentést tenni. Erődi-Harrach Tihamér előadó: T. Nemzetgyűlés! Tisztelettel beterjesztem az igazságügyi és pénzügyi bizottság együttes jelentését a pénztartozás késedelmes teljesítése esetében a hitelezőt megillető kártérítésre vonatkozó 1923: XXXIX. te. hatályának meghosszabbítása tárgyában. Tisztelettel kérem, méltóztassék a jelentést kinyomatni, szétosztatni, napirendre tűzni és egyúttal a sürgősséget is kimondani. Elnök: A jelentés ki fog nyomatni, szét fog osztatni és annakidején napirendre tűzése iránt javaslatot fogok tenni. Egyben kérdem, méltóztatnak-e a törvényjavaslatra a sürgősséget kimondani, igen vagy nem? (Igen!) Ha igen, ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Erődi-Harrach Tihamér előadó: T. Nemzetgyűlés! Tisztelettel beterjesztem az igazságügyi és külügyi bizottság együttes jelentését az olasz jogsegélyegyezmény becikkelyezése tárgyában. Tisztelettel kérem, méltóztassék a jelentést kinyomatni, szétosztatni, napirendre tűzni és egyúttal a sürgősséget is kimondani. Elnök: A jelentés ki fog nyomatni, szét fog osztatni és annakidején napirendre tűzése iránt javaslatot fogok tenni a t. Nemzetgyűlésnek. Egyben kérdem, méltóztatnak-e a törvényjavaslatra a sürgősséget kimondani? (Igen!) Ha igen, ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Most pedig napirendi javaslatot kívánok tenni. Javaslom, hogy legközelebbi ülésünket holnap, csütörtökön, f. hó 3-ikán d, e. 10 órakor tartsuk s annak napirendjére tűzessék ki ay 1925/26 évi NAPLÓ. XXXVII. évi december hó 2-án, szerdán. 177 költségvetés tárcáinak folytatólagos tárgyalása. Méltóztatnak napirendi javaslatomat elfogagni? Eckhardt Tibor: Szót kérek! Elnök: A képviselő urat a szó megilleti. Eckhardt Tibor: T. Nemzetgyűlés! Méltóztassanak megengedui. hogy a napirend kapcsán néhány szóval megemlékezzem arról a témáról, mely tegnap itt a Házban szóvátétetett ugyan, amely azonban felfogásom szerint azzal a ministeri kijelentéssel, amely itt elhangzott, teljesen megnyugtatólag elintézettnek nem tekinthető. Arról a nyugtalanságról akarok megemlékezni, amely a nyugdíjasok körében lábrakapott és amely a vasárnapi — szerintem bizonyos vonatkozásaiban sajnálatos és elitélendő — jelenségekhez vezetett, amely a nyugdíjasok ülésén az elmúlt vasárnap megnyilatkozott. Teljesen tisztában vagyok azzal, hogy ez a kérdés végtelenül bonyolult és pénzügyi következményekben igen messze kihatású probléma, melyet csak a legnagyobb tárgyilagossággal és az állami érdekek legszigorúbb figyelembevételével szabad, főleg a nyilvánosság előtt szóvátenni. A helyzet az, hogy a régi nagy Magyarországnak körülbelüi 60.000 nyugdíjasa volt, ezzel szemben a jelenlegi csonka Magyarországon körülbelül 105.000 nyugdíjas él, úgyhogy 45.000 el több a nyugdíjas a mai Csonkamagyarországon, mint volt a régi nagy Magyarországon. Azoknak a nyugdijasoknak nyugdíjtételei, akiket tulajdonkénen a Magyarországtól elszakított részeken levő utódállamok lennének kötelesek jog- és törvény szerint fizetni, a mai Magyarország költségvetését 40 millió aranykoronával terhelik meg, oly tétellel^ amely ha nem terhelné a magyar állam költségvetését, kétségtelen, hogy minden nyugdíjas teljes mértékben megkaphatná a magyar államtól mindazokat a nyugdíjilletményeket, amelyekre joggal igényt tart. Kétségtelen tehát, hogy a nyugdíjasok mai szorult helyzetének és mai. sok vonatkozásban kétségbeejtő helyzetének az a rendezés az oka, amely a trianoni békeszerződéssel vette kezdetét, amely azonban szerintem a szanálási törvények perfektuálásakor, illetőleg azoknak a jegyzőkönyveknek aláírásakor, amelyek a szanálás tekintetében bizonyos programmot állítottak fel, kellő pontossággal figyelembe nem vétettek. Én ebben a vonatkozásban, és főleg ebben a vonatkozásban nem tudom az igen t. kormány felelősségét meg nem állapítani, nem tudom azt mondani, hogy a kormány akkor kellő gondossággal járt el, mert hiszen előrelátható volt, hogy ha a kormány a szanálással kapcsolatban nem rendezi az utódállamokkal szemben a magyar állam és mindenekelőtt a tisztviselők jogos követeléseit, a nyugdíjigények tekintetében, később már sokkal nehezebb lesz, — ha ugyan egyáltalában lehetséges lesz — bármiféle rendezést keresztülvinni. A magam részéről tehát le kell szögeznem azt, hogy az igen t. kormány elmulasztotta annakidején a magyar nyugdíjas tisztviselőtársadalomnial szemben azt a kellő gondosságot, amelyet gyakorolnia kellett volna akkor, amikor a szanálási Programm rendjén az egész jövőre vonatkozólag terveket, költségvetéseket állított fel, és amikor ezek fedezetéről kellett előrelátással gondoskodni. De nem ez a célom, hogy rekrimináljak, hanem hogy keressem a kivezető utat, mert a nyugdijasoknak az az elkeseredése és izgalma, amejy a napokban vetett talán nagyobb lobot, tukjdonképen abban leli magyarázatát, hogy ma már reménységük sem igen van arra. hogy helyzetük belátható időn belül jobbra forduljon, mert hiszen a viszonyok többé-kevésbé a mai bázison stabilizálódnak. A nyugdijasok nagy erőfeszítésének tulajdonképeni okozója most az, hogy eddig 25