Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-476

164 A nemzetgyűlés 476. ülése 1925, találok ezekben a kiadási rovatokban. Ne méltóztassanak kicsinyes kérdésnek venni, vagy még inkább ne méltóztassanak tyúkszemre lépő politika következményének tekinteni azt, hogy én a csodálatraméltó tételek között rámutatok pl. arra, hogy a bukaresti követi lakásberendezésére ebben a költségvetésben 440 millió koronát irányoztak elő. Ugyancsak követi lakás berendezésére szolgál még 148 millió papírkorona, amely összeggel a berlini követ lakásberendezését fogják részben pótolni, kicserélni. De ha azt mondom, hogy ilyen célokra ezek az összegek túlságosan nagyok s ha azt mondom, hogy ezt a magam részéről, könnyelmű flancolásnak tekintem, ami nem szerez tekintélyt, ha egy szegény, nagyon szegény ország csinálja, akkor nekem az én megítélésem szerint feltétlenül igazam van. A honvédelmi minister ur, azt hiszem, tegnap azt mondotta, hogy mennyire mesterségesen izgatják pl. a nyugdíjas állományú tisztviselőket. Kénytelen vagyok rámutatni arra, mélyen t. minister ur, hogy ha van valami, ami izgatni képes és ami ennél jobban izgatná a nyugdíjasokat, akkor azt csak nagyon erőteljes és hosszú ideig tartó vizsgálattal lehelne megkeresni. Hiszen nincsen ennél - alkalmasabb anyag az izgatásra, mert azok a nyugdíjas tisztviselők szintén belemerülnek ebbe a számtengerbe, az előbbi számokat, a követi lakásokra fordított félmilliárdot szinté kiemelik belőle és megkérdezik, váljon n/fin lehetne-e ezeken a tételeken a takarékoskodás politikáját a legnagyobb mértékben gyakorolni és nem lehetne-e az ilyen tételek elejtésével a nyugdíjasok helyzetén javítani. De én ezen túlmenőleg figyelmeztetek arra, hogy mi szegény, küzködő, állandóan kölcsönöket kolduló ország vagyunk. Egy ilyen n-szágnak nagyon meg kell néznie, hogy mire költi adójövedelmét, egy ilyen országnak nagyon meg kell gondolnia, hogy mit csinál és elsősorban követnie kell azt a közmondást, hop-y nem szabad tovább nyújtózkodni, csak addig, amíg a takaró ér. Azután látok még olyan tételeket, amelyek szintén érthetetlenek számomra. A személyi kiadások rovataiban látjuk, hogy három meghatalmazott minister és követ, akik a II. fizetési osztályba vannak beosztva, évenként 700 millió koronát kapnak fizetésül. Azután van még egy furcsább tétel, amely arról informál bennünket, hogy öt meghatalmazott minister és követ, akik a IV. fizetési osztályba vaunak beosztva, többet kap, mint a II. fizetési osztályba sorozott meghatalmazott minister. Öt a IV. osztályba sorozott meghatalmazott minister fejenként 1.020,000.000 korona fizetést kap évenként. Nagyon jól tudom és várom is ezzel szemben, hogy az az ellenvetés fog elhangzani hogy ezek a differenciák a külföldi és a belső szolgálat között egészen természetesek. Azt fogják mondani, hogy ezek a differenciák nem indokolatlanok, mert hiszen egészen más életfeltételek Amannak az Egyesült-Államokban szolgálatot teljesitő követ számára és egészen mások az életfeltételek a Parisban, Berlinben vagy másutt szolgáló követeink számára. Én azonban azt mondom, bogy az egyes külszolgálat! helyek élettartási viszonyai között nincsen olyan differencia, amely ezeket a nagy eltolódásokat indokolttá tenné. Ebben a tekintetben is az ország teherbíró képességére utalok. Erre kell figyelemmel lenni, amikor az ilyen fizetéseket megszabják és arra, hogy annyi kényszer évi december hó 2-án, szerdán. van előttünk, annyi szükségszerű parancs, amelyeknek feltétlenül eleget kell tenünk. (Az elnöki széket Huszár Károly foglalja el.) Mindez arra utal bennünket, hogy húzódjunk össze és hogy az ilyen könnyelmű fényj iizésről, erről a nevetséges és tekintélyromboló flancolásról szokjunk le már egyszer, mert ez nem folyhat igy tovább. Nem lehetséges az, hogy egy IV. osztályú követ négyszer akkora fizetést húzzon, mint az I. fizetési osztályba besorozott ministerelnök. Akármilyen legyen is a dieffrencia a párisi, vagy a newyorki és a budapesti élettartás között, ilyen nagy differenciákat ezek az élettartási viszonyok nem indokolnak. (Bogya János: Bocsánat, ez nemcsak fizetés, hanem reprezentációs költség is!) Méltóztassék csak megnézni a költségvetést, ez tisztára fizetés. Ki van mutatva, hogy fizetés és családi pótlék ennyi meg ennyi és ha a végösszeget elosztjuk a követek számával, kijön az emiitett szám. (Bogya János: Tévedés! Abban a reprezentáció is benne van! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Várnai Dániel: Nem tévedés. Ez tisztára fizetés, amely a követ egyéni céljait szolgálja. Én tehát feltétlenül revíziót kívánok ebben a tekintetben is és a megtakarításokat ezen a téren is követelem. A létszám még mindig nagy. Az indokolás ugyan utal arra, hogy történt a külügyi létszámban is bizonyos lebontás, én azonban megjegyezni kiváncm, hogy segédhivatali díjnokok és altisztek elbocsátásával nem lehet elérni azokat a célokat, amelyeket a létszámcsökkentésről szóló törvény elénk tűzött s amelyeket minden akadályon keresztül követelni kell és meg is kell valósítani. Ismételten mondom, hogy ez a fizetés és a dologi kiadá sok egyes tételeiben megnyilatkozó fényűzés arra utal, hogy gondoljuk meg végre a dolgokat. A követ urak elégedjenek meg szerényebb lakással, elégedjenek meg olyan fizetéssel, amennyit az élettartási viszonyok szigorúan megkövetelnek, a követ urak, a mi külszolgálat! képviseleteink önérzettel és okossággal szolgálják egy szegény államnak, egy szegény állani polgárainak érdekeit és nem perzsaszőnyegekkel, nem feltűnően berendezett lakásokkal, mert természetes, hogy különösen ez az utóbbi minden körülmények között épen azzal ellenkező hatást szül, mint amit várnak tőle. Ha mármost azt nézem, hogy mit kapunk ezért a rengeteg összegért külpolitikai téren, teljes meggyőződéssel kell kijelentenem, hogy semmit sem kapunk, negatívumokat kapunk, (Farkas István: Még csak egy jó kereskedelmi szerződést sem kapunk.) és még csak nem is szép negatívumokat. Egész külpolitikánkat egyetlen egy mondat jellemzi és deriti fel annak minden lényegét a legjobban. Ezt a mondatot egy volt külügyministerünk mondotta Szegeden, nem elsőként, mert előtte már mások is és épen kormánytámogató urak han goztatták. Ez a. mondat ugy szól, hogy Magyarországnak nincsenek barátai. Csak sajnálatos, hogy ennek a megállapításnak nem hallottuk az illető urak részéről bővebb indokolását, még kevésbé vehettük tudomásul az ő meggyőződésükből és az ő megítélésükből, hogy tulajdonképen miért van ez, miért vagyunk mi barátok tekintetében is annyira elszigetelt helyzetben, miért nincsenek Magyarországnak barátai. Pedig érdekes a kérdés. Nagyon jó volna választ kapni reá önmagunk-