Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-476

^

8 A nemzetgyűlés 476. ülése 1925. sági, izzólárnpaiparunk, zománcedényiparunk mind a legszebb kilátásokkal kecsegtetett és mégis pang, mert kereskedelmi szerződéseink liiányos kiépitése folytán fogyasztási piacokra lie m tehet szert. (Élénk helyeslés a középen.) T. Nemzetgyűlés ! Utaltam már arra és ezekkel a példákkal is illusztrálni igyekeztem, hogy kereskedelmi szerződési politikánk még i mindig- hiányos. Legfontosabb relációi, — kivált iparunk számára, — a kelet felé, Románia és Jugoszlávia felé való relációk nincsenek kiépítve. A konzekvens, céltudatos, kitartó politikát ezen a téren sajnosán nélkülözzük. Az a magyar betegség, hogy szalmalángszerüen lobban fel a munkakészség és a tettrevágyás, de az első pillanatban való alkotás után nem lÖT'ődik többé a műnek ápolásával és fentartásával, hanem magára hagyja azt, itt is megtermi a maga beteges gyümölcseit. Az az iparpártolás, amelytől azt reméltük, hogy erőteljes lendülettel a legrövidebb idő alatt meg fog-ia adni a módot és alkalmat arra, hogy áttérhessünk a szabad kereskedelemre, fennakad, és különösen a kereskedelmi szerződéseknek túllassu tempóban való megalkotása fennakadást okoz es-ész gazdasági életünkben. Nekünk 16 legtöbb kedvezményes szerződésünk van, de ezeknek eredményessége is nagyon problematikus, mert hiszen a beviteli tilalmaktól, illetve beviteli engedélyektől függ'. Ausztriában pl., hogy csak egy példára utaljak, (Kiss Menyhért: A bor ínég mindig nincs elhelyezve!) mint t. képviselőtársam helyesen mondja, a hordóbornak, szőlőnek, szaláminak, konzerveknek, csokoládénak kedvező sorsa, dacára annak, hogy már 1923 márciustól fogva van legtöbb kedvezményes szerződésünk,^ a beviteli engedélyektől való függővé tételnél fogva teljesen illuzórius. (Ugy van! bálfélol.) Az idő nem engedi meg

1

, hogy hosszabban kitérjek azokra a szerződésekre és azoknak hibáira, amelyekkel annyira dicsekszünk, de utalni kivánok röviden a lengyelországi szerződésre is, amelyet, mint nagy vívmányt tüntettek fel, amelynek gyakorlati eredményeit azonban nem igen élvezzük. (Zaj halfelöl.) . Elnök: Csendet kérek! Ne méltóztassanak zavarni a szónokot! Beck Lajos: Mi koncessziókat adtunk ásványolaj, gyapotfonal, gyapjúszövet és calí'ium-carbid terén, és nyertünk 40—50%-os engedményt a bor, a paprika, a szalámi és a friss hus terén. Ezek azonban mind jelentéktelen dolgok. Jelentéktelenek egyfelől e cikkek miatt, de jelentéktelenek főként Lengyelország nénzügyi és gazdasági helyzeténél fogva. Mert Lengyelország, valljuk be, ma egyáltalán nem bir felvevőképességgel és reánk nézve nem számit. Jelentőséggel kecsegtetett a lengyel szerződés bennünket csak azért, mert a francia—lengyel szerződés által biztosított kedvezményeknek élvezetét remél1ük. Itt is azonban mi következett bel Dacára ennek a szerződésnek és e szerződés következtében reánk háramló kedvezményeknek, a lengyelek a szó szerint értelmezett jogaik alapján ül. a borra olyan borfogyasztási adót róttak ki 1-20 aranyfrankban, amelyet azután redukáltak ugyan 1 aranyfrankra, de amely a mi borkivitelünket oda szinte teljes mértékben hatálytalanította. Az ásványolajat pedig olyan olcsón adtuk Lengyelországnak, hogy érette szinte semmi ellenértéket nem kaptunk, s ezzel kiadtuk a fegyvert Romániával szemben, amellyel szemben pedig ezen a téren igen erős koncessziókra lehetett volna reményünk. Azt, hogy Lengyelország ma mennyire nem évi december hó 2-án, sserdán. fogyasztóképes és hogy ennélfogva ez a szerződés mennyire illuzórius számunkra, csak egy adattal illusztrálom. A mai 28 milliós Lengyelország 50%-kal kevesebb gyapjúszövetet fogyaszt, mint a háború előtti 12 milliós Lengyelország. Ezzel a példával, azt hiszem, Lengyelország fogyasztóképességét kellő világitásba helyeztem. T. Nemzetgyűlés! A múltkori napokban foglalkoztam kimeritően a francia szerződéssel és annak minden hátrányával. Azt hiszem, hogy a legközelebbi napokban a francia szerződés napirendre tűzésekor alkalmunk nyilik arra, hogy e kérdés részleteivel is foglalkozzunk. Akkor talán sikerülni fok kimutatnunk azt is, hogy nem csupán ez a szerződés, amely utóvégre is pár hónap múlva felbontható, A^agy jelentékeny javítással megváltoztatható, hanem egyáltalában olyan problémának a felvetése kell, hogy napirendre kerüljön, amely probléma pedig irányító lehet és kell, hogy legyen egész vámpolitikánkat illetőleg. Ez a probléma pedig a legnagyobb kedvezménynek, vagy a reciprocitásnak kérdése. T. Nemzetgyűlés! Hallottuk, hogy ezt a kérdést ma már gyakorlatilag nem érdemes felvetni; nem érdemes felvetni, mondották igen mértékadó körök azért, mert amikor mi Ausztriával és Csehországgal megegyezünk a legnagyobb kedvezmény alapján, abban a pillanatban tárgytalan azon vitatkozni, hogy mi vessük félre a legnagyobb kedvezményt és a kölcsönösség alapjára helyezkedjünk, mert hiszen abban a pillanatban már életbevágó kérdéseinket a legnagyobb kedvezmény alapján szabályoztuk. Közbejött azonban az a meglepő és^ pedig fájdalmasan meglepő tény, hogy a már-már tető alá hozott osztrák—magyar tarifális szerződési tárgyalások újra megakadtak, érthetetlen kommünikék következtében ezeknek a tárgyalásoknak folytatása Genfre halasztatott, és hogy az a különös és csodálatos jelenség tapasztalható, hogy simán mentek a tárgyalások mindaddig, amig arról volt szó, hogy Magyarország milyen engedményeket tegyen, de amikor a két legéletbevágóbb kérdést az osztrák relációban: a bornak és a lisztnek kérdését próbálták a magyar delegátusok tisztázni, abban a pillanatban, hivatkozással az osztrák politikai viszonyokra, olyan merev elzárkózással találkoztunk, amely e tárgyalás folytatását, legalább ez idő szerint, lehetetlenné tette. Csodálatos az osztrákok szerepe ezen a térért, akik. — emlékeztetek erre, — már tavaly is elvállalták, hogy a cseh—magyar kereskedelmi szerződési, iletőleg tarifális szerződési tárgyalások megszakításával maguk vegyék fel- a tárgyalás fonalát velünk, s akkor ők ugrotak bele peacemakereknek, hogy bizonyos engedményeket esetleg a tárgyalások folyamán a csehek számára kieszközöljenek. Ma még kedvezőbb helyzetben látszanak lenni az odiózus és ominózus francia—magyar szerződés következtében és nem látják ^ a szükségét annak, hogy sürgősen megkössék a magyar kereskedelmi szerződést, miután a francia—magyar kereskedelmi szerződés révén olyan előnyökhöz jutnak amúgy is. amelyek számukra talán pillanatnyilag ennek az osztrák kereskedelmi szerződésnek megkötését nem teszik sürgőssé. Az osztrákok bepanaszolnak bennünket védővámosoknak, ők maguk pedig szabadkereskedőknek mondják magukat, mindaddig, amig az ő egész tarifális és vámpolitikájukba mélyebben nem néz bele az ember. A csehek