Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-476

148 A nemzetgyűlés 476. ülése 1925. vetettem ezt á kérdést és kifogásoltam, hogy egy pénzügyi felhatalmazás alapján alkotmányjogi, belső közigazgatási jellegű rendelkezések f legyenek kibocsáthatók, mert itt nem lehet nélkülözni a törvényes intézkedéseket. Akkor a ministerelnök ur aggályaim folytán hozzájárult ahhoz, hogy ehhez a felhatalmazáshoz tétessék hozzá az, hogy a kibocsátandó rendeletek csak pénzügyi természetűek lehetnek. Én az alkotmányjogi rendelkezéseket végső analizisben szintén elfogadhatom pénzügyileg, de nem volt a ratio legis e törvényes rendelkezés meghozatalánál. Én a birói és ügyészi külön státusra Vonatkozó rendelkezést alkotmányjogi alapintézménynek tartom s ezt a takarékossági bizottságnak is figyelembe kell vennie. Ezért azon tervezett rendelkezéssel szemben, hogy a nyugdíjaknál az amúgy is illuzórius külön birói és ügyészi státus teljesen nulliíikáltassék, kénytelen vagyok a nemzetgyűlés plénuma előtt vétót emelni. Én meg vagyok győződve arról, hogy ha ezt a kérdést a nemzeti lét fentartása szempontjából és kizárólag objektiv megítélés alapján méltóztatik kezelni, akkor valamennyiünknek meg kell állapitanunk, hogy a birói függetlenség fentartása a legfontosabb és a légii élkülözhetetlenebb közérdek. Már pedig közérdeknél az anyagi szempont nem nélkülözhető. Minden nemzet körülbástyázza anyagi függetlenséggel biráit, mert minél függetlenebb a biró anyagilag, annál megközelithetetlenebb politikai szempontból. (Zaj a szélsőbaloldalon.) S ilyen megközelíthetetlen, vasjellemü magyar bírákra van szükségünk ezekben a súlyos időkben, amidőn minden jogviszony kétségessé, relatívvá vált. Ne méltóztassanak feledni, hogy relativ ma a jog, relativ a törvényalkotás, mert máról-holnapra változnak a törvények, ami állandó jogbizonytalanságot idéz elő. Sokkal fontosabb tehát ma a birói kar judieiuma, mint bármikor volt, épen a szakadatlan változásokra való tekintettel. Az élet körülményei máról-holnaprá alakulnak, ma tehát taxativ rendelkezései nem lehet a kérdéseket megoldani. Az angol jognak megvan a maga hivatása, mert csak a szokásjog és a bírói judicium lehet a helyes jogforrás. Hiszen valamely kérdés törvényes szabályozásánál egyáltalában nem lehet taxativ szempontból minden éventualités! szem előtt tartani. A birói judicium tehát nélkülözhetetlen. Azokat, akik milliárdok felett Ítélkeznek, akik élet és halál felett Ítélkeznek, nem sorozhatom a számvevőségi tisztviselőkkel egy vonalba. (Strausz István: Pedig azok is panaszkodnak) bár kijelentem, hogy az utóbbiakat a legnagyobb mértékben tisztelem, — nehogy ez a megjegyzésem félreértessék a jóakarat szempontjából — de ezeknek az intézkedése reparálható. Minthogy azonban az emberi élet tekintetében és vagyonjogi kérdésekben vannak reparálhatatlan dolgok, nem lehet f ezt a közfunkciót leminősiteni, s ezért a bíróig és ügyészi kar alkotmányjogi helyzetének sértetlen fentartását még a takarékosság jogcímén sem szabad bántani. Ezért arra kérem a t. Nemzetgyűlést, hogy őrködjék afelett, hogy a bírói és ügyészi kar külön státusára vonatkozó rendelkezések pénzügyi természetű rendelkezésekkel ne tétessenek semmivé, inert ha. veszem a százalékot,, már ez a százalék is leszállt teljesen a minimumra. Hiszen máj 1893ban is a birák és a köztisztviselők fizetése között lényeges különbségek voltak. Már akkor volt tulajdonképen külön birói státus, amenynyiben voltak bizonyos pótlékok, sőt már a évi december hó 2-án, szerdán. 70-es években is voltak ilyenek. Ezt nem méltóztatnak figyelembe venni, pedig ha ma összehasonlitanám az 1870. és az 1893. évi fizetéseket a mai fizetésekkel, megállapíthatnám, hogy akkor nagyobb volt a különbség a birói és a köztisztviselői fizetések között, mint ma. Közben megcsinálták a külön birói és ügyészi státust. S ez nem a szimpátia, nem a kölcsönös versengés kérdése, ez a nemzeti érdek kérdése, és a nemzeti érdek szempontjából ragaszkodnunk kell ehhez a törvényhez, ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy az végeredményben nem a szimpátiák jegyében alakuljon, hanem a nemzeti érdek szempontjából, mint stabil, megingathatatlan alap vétessék tekintetbe minden rendelkezésnél. Kernelem, hogy a nyugdíjazások kérdésénél a takarékossági bizottságnak ez az állásfoglalása nem fog érvényesülni. Mi mindenesetre mindent el fogunk ellene követni, mert az igazságügyminister ur ajkáról olyan kijelentéseket hallottunk, amelyek minket a legnagyobb mértékben megnyugtatnak. Mi csak meg akarjuk erősíteni az igazságügyminister ur állásfoglalását, hogy az állam igazságügyének őrét ne befolyásolják rideg fiskális szempontok. A közvéleménynek ma támogatni kell az igazságügyminister urnák ebbeli, a nemzeti érdek szempontjából mellőzhetetlen ténykedését. A címet a magam részéről elfogadom, r de szükségesnek tartottam ezeket a megjegyzéseket az ügy érdekében a nemzetgyűlés plénuma előtt hangoztatni. (Helyeslés.) Elnök: Szólásra következik? Láng- János jegyző: Peidl Gyula! Peidl Gyula: T. Nemzetgyűlés! Azt hiszem, nem volna vitás abban az esetben sem, ha mi, szociáldemokrata képviselők a kérdés mellett hangtalanul mennénk el, hogy amikor arról van szó, hogy munkáért tisztességes díjazás járjon, vagy arról, hogy a munkából kidőltek nek a dolgozási idejük alatt befizetéseikkel, anyagi hozzájárulásukkal megszerzett jogait respektálják, mi a szociáldemokrata párti kép viselők álláspontja. Tisztességes munkáért tisztességes bért kívánunk kapni is, adni is mindenkinek. A megszerzett jogok feltétlen respektálásának álláspontján vagyunk, ami azt jelenti, hogy természetesen a nyugdíjkérdésben is a törvényes _ állásponton állunk és azt valljuk, azt kívánjuk, hogy a kormány ennek a kötelezettségének eleget tegyen. Ha a kormány ennek átmenetileg nem tud eleget tenni, azt hiszem, ezt a nyugdíjasok is, mások is, megértéssel fogadják addig a határig, ameddig azt nem látják, hogy a kormányzat egyoldalúan jár el, amig azt nem látják, hogy a kormány csupán bizonyos rétegekkel szemben hivatkozik az ország gazdasági vagy pénzügyi helyzetére, más oldalon ellenben megtalálja a szükséges fedezetet oly mértékben, amilyen mértékben az nem is feltétlenül indokolt. Ha azt látják akár az aktiv, akár a nyugdíjas tisztviselők, hogy velük szemben a kormányzat az ország pénzügyi nehézségeire hivatkozik, a másik oldalon ellenben fedezetet talál nélkülözhető, mellőzhető vagy legalább is nem okvetetlenül szükséges kiadásokra, ebből jogos elkeseredés és elégedetlenség származik. Már pedig, hogy a költségvetés hemzseg az olyan tételektől, amelyek nem okvetlenül szükségesek, azt hiszem, nem vitatható komolyan. Ha már most akár a nyugdíjasok, akár az aktiv tisztviselők között az emiitett szempontokból elégedetlenség és elkeseredés támad, érthető, hogy ezek érzett tehetetlenségükben olyan eszközhöz,