Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-476

A nemzetgyűlés 476. ülése 1925, mosolyogtak volna rajta és azt mondották volna, hogy egy kicsit bizarr gondolat. Teljesen magamévá teszem Malasits t. képviselőtársam indítványát, illetőleg az ő gondolatmenetét, mert nagyon jól tudjuk, hogy mióta kínlódunk például az alföldi csatornának, a Duna—Tisza-közi csatornának a kiépítésével, amely azonban soha valóra nem válhat, mert soha annyi pénzünk nem lesz, hogy ezt tisztességesen, becsületesen megcsináljuk. (Varsányi Gábor: Szomorú dolog és érezzük ezt mi, birtokosok !) Nekem is az lett volna a propozicióm, — ha véletlenül nem vagyok jegyző és nem tartom vissza magam a felszólalástól — amit Malasits képviselő ur mondott. Malasits képviselő ur szinte a kenyeremet vette el, de nagyon örülök annak, hogy a keresztény gazdasági párt teljesen magáévá tudja tenni ezt a gondolatmenetet, annál is inkább, mert ez senkinek az érdekeit nem sérti, a földmunkások érdekeit sem sérti, a rabok tiszta, egészséges levegőn lesznek, kosztjuk meg lesz s ezt szinte ők maguk is megkeresik, mert hiszen a tulajdonosok révén a szikes talajok javításának költségei meg fognak térülni. Ott vannak azután az utak is. Mizerábilis utaink vannak. Például nálam a Felsőbáeskában most, hogy befagyott minden, már nem lehet mozogni. Természetesen azért nem lehet, mert kerületem valamikor ellenzéki kerület volt, — ennélfogva soha nem puszirozta senki, hanem mindig elhanyagolták — vagy talán azért, mert nem volt rá költség. Éii csak azért szaladtam most le az elnöki emelvényről, hogy lelkem egész melegével üdvözöljem! ezt a gondolatot és nagyon kérjem a t. Nemzetgyűlést, ne méltóztassék a jelen pillanatban ugy elbirálni a dolgot, hogy ez a gondolat a szocialista párt részéről jött, mert ha valamely gondolat egészséges, akkor ezt a g-ondolatot magunkévá kell tenni. (Helyeslés jobb felől.) Erősen szociális érzés van ebben a rabok iránt, mert hiszen prudens punit, non quia peceatum est, sed ne peccetur, az okos nem azért büntet, mert vétkeztek, hanem hogy a jövőben ne vétkezzenek. Márpedig, ha azt a rabot egészséges foglalkozásra szorítjuk és megadjuk a módot arra, hogy este kipihenhesse magát ós rabtársaival ne érintkezzék, hanem tanuljon, akkor ez az illetőnek testi és lelki egészségére válik. Nagyon kérem az igazságügyminister, urat, méltóztassék ebben az irányban valamiképen beleilleszkedni a mi gondolatmenetünkbe, bármennyire bizarrnak tetszik is ez a gondolat, és méltóztassék ezt magáévá tenni, ^ mert ennek a felszólalásnak erősen szociális értéke van. Én azt hiszem, hogy az országnak ia csak használunk, ha nem zárkában tartjuk és nem kosárfonással foglalkoztatjuk a rabokat, amivel amellett, hogy a kosárfonó-iparnak hatalmasan ártunk, mert hiszen az állam kosztján, az állam anyagával és az állam pénzével dolgoznak, mi fizetjük a rabtartási költségeket, mi, akiknek sem a gyűjtőfogházzal, sem a bírósággal — legalább is nekem és azt hiszem a nemzetgyűlés 90%-ának — soha dolgunk nem volt. Mondom, mi viseljük ezeket a terheket s amellett sem az ország egyetemessége, sem a társadalom annak semmiféle hasznát nem látja. Nagyon

1 kérem az igazságügyminister urat, miután én és azt hiszem, a nemzetgyűlésnek nagy része magáévá tette ezt a gondolatot, az igazságügyminister ur se zárkózzék el előle. Ezeket voltam bátor elmondani. évi december hó 2-án, szerdán. 141 Elnök: Propper Sándor képviselő ur kivan szólani! , Propper Sándor: T. Nemzetgyűlés! A gondolat magva elől én sem zárkózom el. Én azonban már az előbbi rovatnál történt felszólalásomhoz vagyok kénytelen magamat tartani és ezért felhívom a nemzetgyűlés és az igazságügyi kormány figyelmét arra, hogy a rabmunkáltatás egész rendszerét át kell szerelni, még pedig olyan formában, hogy az gazdasági és szociális szempontból kielégítő legyen. Nem tudok megbarátkozni azzal a gondolattal pl. — noha mondom, az alapgondolatot magát helyeslem, — hogy a Duna—Tisza-csatornát rabokkal, fillérek ellenében építsük megás a rabok, a társadalomnak ezek a legszerencsétlenebbjei, oldják még ezt a súlyos gazdasági kérdést Magyarország számára. Nagyon helyes, ha a rabokat ezen a téren is foglalkoztatjuk, vigyáznunk kell azonban arra, hogy a szabadon künn élő földmunkásokat és kubikosokat ne állítsuk lebirhatatlan A^erseny elé, mert egészen bizonyos az, hogy a künn szabad életet élő földmunkások és kubikosok nem bírják a versenyt a rabokkal, akiket az állam tart és bocsát néhány fillér ellenszolgáltatás ellenében a vállalkozók rendelkezésére. (Varsányi Gábor: Lesz elég földmunka! Nem lesz verseny!) (Az elnöki széket Zsitvay Tibor foglalja el.) Erre a térre nem szabad áttérnünk és ha az igazságügyminister ur elfogadja azt az alapgondolatot, hogy rabokkal végeztessünk nagyobbméretü gazdasági munkákat, akkor foglakozni kell igen komolyan azzal a kérdéssel, hogy ennek a munkáltatásnak alapjait ugy rakjuk le, hogy gazdasági szempontból más kategóriáknak ne ártson, szociális _ szempontból pedig a raboknak előnyére váljék. Nagyon lekötelezne a pénzügyminister ur, ha az itt felvetett gondolattal kapcsolatban a maga véleményét kifejezésre juttatná és megrajzolná azokat az alapvonalakat, amelyek keretében ezeket a kérdéseket megoldani törekszik. (Pesthy Pál igazságügyminister: Elmondottam az előbb!) Elnök: Kivan még valaki szólni? (Nem!) Ha szólni senki nem kivan, a vitát bezárom. Az igazságügyminister ur kivan szólani. Pesthy Pál igazságügyminister: T. Nemzetgyűlés! Az előttem felszólalt t. képviselő urak ugy kezelik ezt a kérdést, mintha uj felfedezést tettek volna e kérdés irányában. Már az előbb elmondottam azokat a gondolatokat és irányokat, amelyeket e téren követni szándékozom. Nevezetesen elmondottam azt, hogy magam is hibásnak és helytelennek tartom, hogy a rabmunkával konkurrenciát csináljunk a külső munkának. De ugyanezt az elvet kell szem előtt tartanom a mezőgazdasági külső munkásokkal szemben is. (Helyeslés.) Mármost az a megoldás, amelyet Malasits Géza igen t. képviselőtársam ajánlott, elvenné egy igen nagy foglalkozási ág kenyerét, nevezetesen a tiszántúli kubikosok kenyerét; épen ezért a kérdésbe nem merek belemenni ilyen módon, amikor tudomásom van arról, hogy a Duna—Tisza-csatornának a beruházási kölcsönnel kapcsolatban való kiépítése szabad munkások által is biztosítva van, mert a beruházások folytán a Duna—Tisza-csatorna kap annyi dotációt és előleget az államtól, hogy szabad munkásokkal is el tudják végeztetni a munkát. Ami azt a propoziciót illeti, hogy én ilyen