Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.
Ülésnapok - 1922-476
A nemzetgyűlés 476. ülése 1925. évi december hó 2-án, szerdán. 139 inditványát mellőzni, azért, mert költségvetésemben, amely amúgy is szűkösen van dotálva, nem nélkülözhetem ezt a tételt épen a rabok, a letartóztatottak érdekében, mert ez a befolyó jövedelem az ő jobb élelmezésüknek biztosítására és kimunkálására fordittatik. Kérem azért, méltóztassék a képviselő ur inditványát mellőzni és a tételt elfogadni. Elnök: A tanácsokzást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Miután Propper Sándor képviselő ur inditványát Írásban nem adta be, arra a kérdést fel sem tehetem. Kérdem azért, méltóztatnak-e a rendes bevételek tételét elfogadni, igen vagy nem! (Igen!) A nemzetgyűlés a tételt elfogadja. Következik az 5. cím. Láng János jegyző (olvassa): 5. Cím. Igazságügyi gazdasági ellátás és üzemek. Kiadás. Rendes kiadások. 1. Rovat. Személyi járandóságok 10,200.000 K. Elnök: A tétel meg nem tárna dtatván, megszavaztatik. Láng János jegyző (olvassa): 2. Rovat. Dologi kiadások 13.096,800.000 K. — Rothenstein Mór! Rothenstein Mór: T. Nemzetgyűlés! Ennél a tételnél az 5. cím, 5. alrovat alatt, ahol a rabmunkások tartási költségeiről van szó, ugyanabban az értelemben kívánok felszólalni, mint előttem szóló Propper Sándor t. képviselőtársam. Ha a minister ur többek között avval volt szives válaszolni, hogy a rabmunka emberséges valami és törvényen alapul, akkor ón ezt alá tudom, irni. A rabmunkának azonban mégsem szabad olyan arányokat öltenie, hogy a privát gazdaságokat is súlyosan érintse. Ami a sokszorosító ipart illeti, nem tapasztalhattam, hogy amióta az igen tisztelt ezidőszerinti igazságügyminister ur ennek a hivatalnak élén áll, ez visszafejlesztetek volna, hanem ellenkezőleg azt tapasztalom, hogy pl. a váci fegyházban, ahol a rabmunkásoknak egész sora dolgozik, nemcsak az igazságügyministerium és a belügyministerium részére dolgoznak, hanem privát munkákat is vállainak, könyveket is állítanak elő, és miután a raboknak kevés a munkadíja, tehát természetes, hogy azokat olcsóbban is állithatják elő, mint akármely más nyomda. Azt hiszem, hogy nem áll az államnak vagy az igazságügyministeriumnak érdekében, hogy ily módon beavatkozzék a tisztességes versenybe és azt rontsa azáltal, hogy olcsóbb munkával azoktól a rendes nyomdáktól elvonja a munkát, amelyek a fennálló verseny következtében amúgy is a válság által nagyon erősen vannak sújtva, mert hiszen ebben az országban, ahol nem igen lehet arról beszélni, hogy sajtószabadság olyan értelemben állana fenn, amely minden korlátot mellőz ezen a téren, minden inteligens ember tudja azt, hogy amennyiben a sajtó nem szabad, a nyomdaipar ezt megszenvedi. E mellett azt látjuk, hogy a fegyházakban a rabok privátmunkát is végeznek. Én még azt is kétségbe vonom, hogy szükséges volna az, hogy az igazságügy mini sterium és a belügyministerium az ő munkáit ilyen fegyintézetekben állíttatja elő. Hiszen azért volna itt az államnyomda, ahol több szabad munkást lehetne alkalmazni, hiszem, ha ezekben a fegyintézetekben nem olyan arányba folyna ez a munka. Az állami nyomdának ebből a szempontból annyi munkásra nem volna szüksége. De különösen a könyvkötészetet sújtja ez a versenyzés azáltal, hogy például a zacskógyártásban, amely munka különösen a gyűjtőfogházban, a Markó-utcai fogházban és a katonai fegyházban, a Margitköruton nagyon vigan folyik, ezek a munkások 1000—3000 koronát kapnak np-i díjazásul és igy ezen a téren a konkurrencia olyan nagy, hogy privát nyomda az ilyen munkál már nem is tudja vállalni és ennek következménye az, hogy ebben az iparban, a könyvkötészetben, a sokszorosító iparban ezáltal növekszik a munkanélküliség. Ha tehát elismer jük is azt, hogy emberi szempontból helyes a rabok foglalkoztatása, ezen a téren nem szabad eljutni odáig, hogy azokkal a nem rab munkásokkal szemben, akik odakint a szabadban meg akarják keresni tisztességes munkabér mellett mindennapi kenyerüket, a munkaalkalmakat gyöngítsük és csökkentsük azáltal, hogy ezeken a helyeken ilyen arányban folyik a munka. Itt is, mint a 4. cím alatt is, a munkajövedelem címnél azt találom, hogy elő van irányozva 3,740.000.000 korona. Bocsánatot kérek, ha mindamellett, hogy ezekben a fegyintézetekben ilyen arányokban folyik a munka, a jövedelem mégsem haladja meg a 4 milliárdot, hanem azon alul marad, akkor ón ezt olyan csekély összegnek tartom, hogy igazán nem érdemes azokat a károkat előidézni, amelyek ezáltal a rendes műhelyekben előállanak. Igen kérném a t. minister urat, vessen véget ennek, készíttessen a rabokkal munkát, de nem iigy, hogy az a privát gazdaságot, a privát vállalkozást sértse és károsítsa. Az igen t. előadó ur, mintha sejtette volna, hogy ebben az irányban felszólalás fog történni, ki is tért erre a kérdésre. Azt mondotta ő is, hogy nem szabad ennek a munkának olyannak lennie, hogy a privát érdekeket sértse. De ne legyen nálunk minden csak szóvirág, ne mondjon mindenki, — a minister Ulis, az előadó ur is — mindig csak szép szavakat és ne tegyenek puszta Ígéreteket. Én nem kívánok mást, mint azt, amit az előadó ur mondott, vagyis, hogy az igen t. minister ur váltsa be ezeket az ígéreteket, s akkor a dolog rendbe fog jönni. (Helyeslés a szélsőhaloldalon.) Elnök : Szólásra következik 1 Láng János jegyző: Malasits Géza! Malasits Géza: T. Nemzetgyűlés! Kétségtelen, hogy nagyon nehéz probléma a rabok foglalkoztatása. Nehéz probléma azért, mert egyrészt, ha olyan dolgokkal foglalkoztatják a rabokat, amelyeket a polgári társadalomban is készítenek, akkor ugyebár azok az iparosok, akik ezáltal érintve vannak, továbbá a munkások zugnak fel és kivannak ezen a téren változtatást. Ha pedig improduktív munkával foglalkoztatjuk a rabokat, akkor előáll az a helyzet, hogy az államnak és a társadalomnak még többet kell ezért fizetnie. Kétségtelen tehát, hogy ez nagyon nehéz probléma, és hogy a kérdést bármiképen meg kell oldani. Én nem vindikálom magamnak azt, hogy a minister urnák ebben a tekintetben tanácsot adjak, azonban mindenesetre egy pár eszmét leszek bátor felhozni, amelyeket gyakorlatilag, ha talán nem is mindjárt, de az idők folyamán meg lehet valósítani. Mindenekelőtt legyünk tisztában azzal, hogy a rabok műhelyi foglalkoztatása, ugy, amint ma történik, a társadalomra nézve kétségtelenül nagy veszélyeket rejt magában- Én magam is dolgoztam a gyűjtőfogház műhelyében, tehát gyakorlatból tudom, hogy az a betörő, zsebmetsző vagánoknak valóságos akadémiája. Bent az osztályon ugyan rendkívül 30*
