Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-475

A nemzetgyűlés 475. ütése 1925. évi december hó 1-én, liedden. 12-3 működnék és igy lehetetlen a helyes igazságszolgáltatás ; amikor ő csodálkozik azon, hogy a bíróságok különböző esetekben másként Ítélkeznek, akkor azt kell tartanom, hogy ez valóban nem normális vita. És kérdeznem kell magamtól, hogy amikor képviselő urak szólnak hozzá szakkérdéshez, melyet egyáltalában nem is érthetnek, mert előtanulmánj^aik egészen mások, kérdeznem, kell, hogy minek nevezzem én ezt, demokráciának % Sokkal többre teasülöm a demokratikus irányzatot, semhogy meg akarnám bántani azzal, hogy ezt demokráciának nevezzem. Még szociáldemokráciának sem nevezem, hanem annyit mindenesetre meg kell állapitanom, hogy egy szakszerű vitát nem tesz komollyá az, ha teljesen szakszerűtlenül szólanak a vitához olyanok, akik megfelelő előképzettséggel nem birnak e vita lefolyÖrömömnek adok kifejezést igen t. igazságügyin mister ur -azon megjegyzése felett, hogy nem nyúl azokhoz a régi törvényekhez, amelyeknek átalakításához, megváltoztatásához egészen más közhangulat, sokkal nyugodtabb közélet kell, mint amilyen körülmények és viszonyok között ma vagyunk. Bárminő szépek, feiemelők voltak is az én igen t. képviselőtársamnak, Kálmán Jenőnek a magyar polgári törvénykönyv megszerkesztéséről szóló szavai, azok a szép szavak, amelyekben ő e törvénykönyv mielőbbi életrekeltését kívánta, mégis nagy sajnálatomra kénytelen vagyok kijelenteni, hogy nem lehetek vele egy véleményen, inert én a polgári törvénykönyv megalkotásához jobb nyugodtabb időket kivánok s hogy én a polgári törvénykönyv megszerkesztését már csak azért is jobb időkro hagynám, mert a mai polgári jog van életben az elszakított részeken is és ezzel a magyar polgári joggal mintegy közösségben vagyunk legalább a jogélet terén^ elszakított magyar véreinkkel, azokkal a testvéreinkkel, akik az elszakított területeken maradtak. Helyesnek tartom azonban és örömömet fejezem ki azon, hogy a mélyen t. igazságügyminister ur mégis szükségesnek tartotta azoknak a törvényes intézkedéseknek megtételét, amelyeket a mai modern élet okvetlenül megkíván és amelyeknek meghozatala már régebben sürgette volna erre a törvényhozást, illetőleg a kormányzatot. Ilyennek tartom a kamattörvényt, a magánalkalmazottak jogviszonyáról szóló törvényt és ilyennek tartom a jelzálogjavaslatot, amelyhez természetesen hozzá kell kívánnom azt is, hogy megfelelő kölcsöntőke is legyen mellette. (Östör József: Az igazságügyminister hozza ezt is ?) Mert hiszen a magyar közgazdasági élet nagyon várja már nemcsak a jeizálogjavaslatot, hanem a kölcsönösszegeket is, a megfelelő tőkét, amelyre a magyar gazdasági életnek olyan — igen régen szüksége van. A mélyen t. igazságügyminister ur szives volt megemlékezni felszólalásában arról is, hogy a szükséghez képest fogja változtatni az értékhatárt a, birói hatáskör megállapítására nézve. Bátor vagyok felhívni az igen t. igazságügyminister ur figyelmét arra, hogy a polgári törvénykönyvben megállapított 2500 koronás járásbirósági értékhatárnak a jelenlegi pénzviszonyok között 86 millió korona felel meg. Amikor tehát csak 25 millió a jelenlegi értékhatár, a járásbíróságot illetőleg, ez még mindig alatta van annak az értékhatárnak, ameddig a polgári perrendtartás annak idején elment és mindenesetre kérem az igen t. igazságügyi kormányzatot arra, hogy a vidéki élet jogviszonyainak és gazdasági viszonyainak megfelelő szempontokat is figyelemmel kísérni kegyeskedjék az értékhatár megállapításánál. Annál inkább szükségesnek tartanám ezt, mert látjuk, hogy a jelenlegi értékhatár gyakran HAPLÖ. XXXVII. teszi szükségessé a törvényszéki kiszállásokat, amelyek pedig az eljárást meglehetősen drágává teszik. Kegyeskedjék tehát a mélyen t. igazságügyminister ur normativummá venni a polgári törvénykönyvbe megállapított 2500 koronás értékhatárt. Most már csak egypár szóval leszek bátor rátérni a birói státus kérdésére. Tisztelettel megjegyzem elsősorban is azt, hogy megértem és teljesen méltányló m és helyeslem az igazságügyminister urnák azt az álláspontját, hogy ő a külön birói státust fentartani kívánja. Véleményem szerint erre elsősorban az igazságszolgáltatásnak van szüksége és csak másodsorban a bíráknak. Ha még a gyanúját is el akarjuk kerülni annak, hogy bizonyos tekintetben a bírák elfogultak lehetnek, akkor a bírákat minden mellékkeresettől és minden mellékfoglalkozástól el kell zárnunk, amint jelenleg is el vannak zárva. De ez csak ugy lehetséges, ha a bíráknak olyan javadalmazást adunk, amely az ő tisztességes megélhetésüket, s az ő méltóságukhoz és állásukhoz illő életstandardjukat biztosítja. Természetes, hogy a szegény Magyarországban a birói kar sem támaszthat túlzott igényeket, de ez nincs is meg a bírák részéről, mert az előző állapot is és az 1920. évi XX. te.-ben megállapított külön státus javadalmazása is csak a legszerényebben biztosítja megélhetésüket és ennek a legszerényebb megélhetési lehetőségnek biztosítását óhajtja a birói kar jelenleg is. Az igazságszolgáltatás a birói kar jellemszilárdsága mellett a nehéz átmeneti időkben is a magyar élet büszkesége maradt és rajtunk is áll, hogy ez a jövőben is megmaradjon. De az anyagi érdekeken felül erkölcsi előfeltétele is van ennek a lehetőségnek és pedig az, hogy a bíráskodás megmaradhasson abban a magasabb erkölcsi légkörben, amely magasztos hivatásától elválaszthatatlan. Semmi sem károsabb és semmi sem dönti ezt meg inkább, mintha a bíróságokat politikai pártállások szerint tesszük kritika tárgyává, aminek sajnos gyakran tanúi vagyunk. (Ugy van 1 Ugy van ! a jobboldalon.) Véleményem szerint az állam érdekei ellen vét az, aki a birói lelkiismeretet ilyen egyoldalú pártpolitikai felszólalással akarja mintegy megfélemlíteni, (Ugy van ! a jobboldalon.) mert egyetemes nemzeti érdek az is, hogy a biróság minden irányban elfogulatlan legyen, de természetesen az is, hogy a biróság tekintélyét mi magunk ne segítsünk lerombolni. (Szeder Few ne : A tények ! — Malasils Géza : Csongrádon kellett volna kezdeni ! — Zaj a ssélsőbaíoldalon.) Már két t. képviselőtársam is foglalkozott az ügyvédség kérdésével és igy a magam részéről csupán egy-két szóval óhajtok ezzel a kérdéssel foglalkozni. Az ügyvédi kar túlzsúfoltsága nem uj jelenség, megvolt ez már a háború előtt is. A tisztviselőkkel, a nyugalombament bírákkal és a megszállott területekről a szűk Magyarország területére jutott ügyvéd ékkel az ügyvédek száma természetesen még inkább megnőtt és a túlzsúfoltság még nagyobb lett. Momentán e bajon segíteni meggyőződésem szerint alig lehet. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a jövőről ne gondoskodjunk. Felfogásom szerint ennek egyedüli radikális megoldása a numerus clausus lenne, amely ellen legjobban az ügyvédi kar tiltakozott, (Eckhardt Tibor: Pedig szükség van rá !) legalább is az ügyvédi kar nagyobb része. Nem akarok e tekintetben propozicióval élni, de kifejezem azt a véleményemet, hogy ha azt akarjuk, hogy legalább belátható időn belül javuljon az ügyvédség helyzete, valóban megfontolandó volna, hogy nem a legegyszerűbb és legradikálisabb orvosság lenne-e az, ha a sorompót legalább egy 17