Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-475

124 A nemzetgyűlés 475. ülése 1925. évi december hó 1-én, kedden. időre lezárnék, legalább is ott, ahol arra valóban szükség van és addig, amíg a jelenleg működő ügyvédeket felveheti és elbírhatja az a jogélet, amely az ügyvédekre van rászorítva. (Eckhardt Tiöor : Nagyon helyes! — Rothenstein Mór: Szegény ügyvédek !) Minthogy több képviselőtársam foglalkozott bővebben az ügyvédi nyugdíj kérdésével, csupán arra bátorkodom röviden rámutatni, hogy az az 500 ezer aranykorona, {Zaj.) amely az ügyvédi nyugdíjintézet állandó évi segélye lenne, VU milliárdot tenne ki évente, az a segély pedig, amelyet a jelenlegi költségvetés felvesz ugyanezen a címen, 292 millió papírkorona. A mathematika örök törvényei szerint az elaggott ügyvédek segélyezésére belátható időn belül nem kerülhet sor, a költségvetésbe jelenleg felvett 292 millió korona mellett. Én tehát arra kérem a mélyen tisztelt igazságügyminister ur és az összkormány jóindulatát is, hogy a több, mint hét milliárd és a 292 millió korona összeg között alkalmilag és a lehetőség szerint keressen és állítson be oly öszszeget, amellyel ez a szép intézmény ennek a szépmultu és gyönyörű hivatásu ügyvédi karnak elaggott ügyvédein csakugyan segíthetne. A költségvetést elfogadom. (Helyeslés a jobboldalon.) Ernők : Szólásra következik ? Perlaki György jegyző : Fábián Béla ! Fábián Béla : T. Nemzetgyűlés ! Méltóztassanak megengedni, hogy nemcsak a parlamenti szokásnak engedve, de azért is, mert az előttem szóló t. képviselőtársam által a vita folyamán felvetett gondolatokkal a magam részéről is óhajtottam foglalkozni, elsősorban az ő beszédébe kapcsolódjam bele. Azt hiszem, valamennyi jelenlevő képviselőtársam véleményét fejezem ki akkor, amikor megállapítom, hogy abban az igazságügyi vitában, ahol a különböző pártok különböző szónokai szólaltak fel, minden egyes képviselő részéről a legnagyobb lojalitást tapasztaltuk a bíróságok iránt; minden egyes képviselőtársamnak pártpolitikai felfogása való tekintet nélkül az volt a véleménye, hogy a bíróságok helyzetét lehetőleg javitani kell, a bírói státust fenn kell tartani, a birák függetlenségét intézményesiteni kell azért, mert csak független bíróság lehet a jó igazságszolgáltatás talpköve. Igen t. előttem szólott képviselőtársam és a túloldalról felszólalt sok más képviselőtársam is helytelenítette azt, hogy erről az oldalról — amint ők mondották — a bíróságok ellen beszéltek, már pedig azok a képviselőtársaim, akik felszólaltak, csak eg-yes birák ellen, (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) vagy pedig egyes bírói tanácsok ellen, tehát külömböztessünk : nem a bíróságok ellen. (Pesthy Pál igazságügyminister : Haladás !) hanem egyes bírói tanácsok ellen beszéltek. (Peidl Gyula : Mi vagyunk a legigazibb hivei a birói függetlenségnek. — Erdélyi Aladár : Elméletben ! — Peidl Gyula : Mi ezt őszintén és komolyan kívánjuk, nem pedig frázisként !) Nemcsak az angol konzervativizmus harcolt a birói függetlenségért ; a bíróságok függetlensége sohasem kormánypárti óhaj volt. A biróságok függetlenségéért elsősorban mindig ellenzéki oldalról verekedtek (Ugy van ! a szélsőbaloldalon) azért, mert hiszen az ellenzéki mozgalmaknak volt életérdeke az, hogy a birói székben oly emberek üljenek, akik függetlenek mindenféle kormánybefolyástól, akik tehát egyesegyedül saját lelkiismeretüknek, az anyagi- ás alaki igazságnak megfelelően hozhatják meg ítéleteiket. Igen t. képviselőtársam azt mondotta beszédében, hogy a demokráciának s a szociáldemokráciának sem lehet célja az igazságba és a biróságba vetett hit megingatása. Ebben teljes mértékben igaza van igen t. képviselőtársamnak. Az, hogy a biróságba vetett hit egy országban s egy ország közvéleményében meglegyen, általános állampolgári érdek, de elsősorban konzervatív érdek, mert aki a meglevő < intézményekbe vetett hitet konzerválni akarja, az magától értődőleg legelső sorban a biróságokba vetett hitet akarja konzerválni. Ha azonban ez igy van, akkor legelső sorban azoknak, akik a birói székben ülnek, feladata az, hogy azon a magas, nemes és magasztos helyen, melyet ők az állam életében betöltenek, teljes mértékben az igazságnak s egyesegyedül az anyagi igazságnak megfelően járjanak el. Igen t. képviselőtársam megemlített bizonyos kérdéseket, melyek nemcsak képviselőtársamat, nemcsak az én agyamat és szivemet is foglalkoztatják, de higyje el nekem t. képviselőtsrsam, az egész magyar nemzeti közvéleményt és mindenkit, akinek az a. célja és érdeke ebben az országban, hogy itt bűnesetek ne maradjanak felderittetienül. Hiszen sem t. képviselőtársam, sem senki más nem helyezkedhetik arra az álláspontra, hogy helyes az, ha ismét eljutunk a holtpontra. Méltóztatnak tudni, hogy ez a szó: holtpont, a magyar nyomozati eljárásban s a magyar igazságszolgáltatásban begyökerezett szó volt. Itt az országban elkövettek bűncselekményeket, melyek először amnesztia alá estek, azután, amikor máiezek a bűncselekmények nem estek az amnesztiáiig rendelet alá, akkor minden egyes esetben eljutottunk bizonyos fix ponthoz^ amely feltétlenül, minden esetben bekövetkezett s ezt nevezték holtpontnak, mondván, hogy a nyomozás holtpontra jutott. Nem tudom, hogy van-e ebben a nemzetgyűlésben egyetlenegy ember is, aki elképzeli, hogy ez helyes, jó, aki a humornak egy csillámával is szavaiban, beszél arról, hogy jó, helyes az, hogy ebben az országtan, amelynek konszolidációjáért s a polgári gondolat és az igazságügyi élet, az igazságosság megszilárdulásáért verekszik ennek a hazának minden igaz, hazafiasán gondolkozó polgára, ismét eljutottunk odáig, hogy most hoszszabb idő múlva, azelőtt már a nyomozati eljárás első stádiumában, azt mondották, hogy a nyomozat holtpontra jutott. (Eőri-Szabó Dezső : Birói ítélet is van már!) A birói ítélettel megint holtpontra jutott a nyomozás, mert íme, itt van a bűncselekményeknek egész tömege és nincs bűnös. (Eöri-Szabó Dezső: Arról a bíróság nem tehet!) T. képviselőtársam, ha jól emlékszem, arról még nem beszéltem, hogy ki a bűnös, ellenben tényként meg kell állapi tanom, hogy itt egy csomó bűucselekmény követtetett el, megindult az eljárás, az egyik ügyben halálos ítéletet is hoztak, a másodbiróságnáí azonban eljutott a nyomozati eljárás is odáig, ahova a többi _ bűncselekmények esetén már a második napon eljutott, a holtpontig. A birói Ítéletek után, melyeket a esongrádi ügyben, a Márffy-ügyben, a. Kovács testvérek ügyében hoztak, legyen kegyes t. képviselőtársam, mondja meg hát nekem, hogy Csongrádon, ebben a kis városban, amelynek mindössze 30.000 lakosa van, ki követte el azt a bombamerényletet, amelynek három áldozata van? (Lendvai István : Szeretnők tudni mindannyian! — Peidl Gyula: Szegény ártatlan ébredők! — Zaj. Elnök csenget.) A csongrádi üggyel ma részletesen nem akarok foglalkozni, mert hiszen ez az ügy az egész nemzetgyűlés előtt is teljes mértékben fel van tárva s fel volt tárva, még mielőtt ítélet lett volna. Itt a nemzetgyűlésen többször interpellációban voltam bátor az igazságügyminister urat arra figyelmeztetni, hogy nem volt még rá példa sem a magyar, sem a külföldi igazságszolgáitatás történetében, hogy önmagukat ilyen