Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-465

A nemzetgyűlés 465. ülése 1925. évi november hó 12-én, csütörtökön, Scitovszky Béla, Huszár Károly és Zsitvay Tibor elnöklete alatt. Tárgyai: Az 1925/26. évi állami költségvetés általános tárgyalása. — A legközelebbi ülés idejének ós napirendjének megállapítása. — Az ülés jegyzökönyvének hitelesítése. A kormány részéről jelen vannak : Rakovszky Iván,Pesthy Pál,gr. Csáky Károly, Vass József. (Az ülés kezdődik d. e. 10 óra 15 perckor.) (Az elnöki széket Scitovszky Béla foglalja el.) Elnök : Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét vezeti Csík József jegyző ur, a javaslatok mellett felszólalókat jegyzi Forgács Miklós jegyző ur, a javaslatok ellen felszólalókat pedig Héjj Imre jegyző ur. Napirend szerint következik az 1925/26. évi állami költségvetés folytatólagos tárgyalása. Miután Szeder Ferenc képviselő ur a tegnapi ülésen beszédének elhalasztására kapott engedélyt, Szeder Ferenc képviselő urat illeti a szó. Szeder Ferenc : T. Nemzetgyűlés ! Én megmondom, nem vagyok túlságosan nagyigényű ember, de olyan szerény igényeket mégis táplálok a nemzetgyűléssel szemben, hogy legalább az ülés megkezdésekor tanácskozásképes számban legyen együtt. Ennél fogva kérem a tanácskozásképesség megállapítását. Elnök : Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a jelenlevő képviselő urakat mégszámlálni. Forgács Miklós jegyző : (megszámlálván a jelenlevő képviselőket) : Tizenhét ! Elnök : Minthogy csak tizenhét képviselő van jelen s így a Ház nem tanácskozásképes, az ülést tiz percre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. Szeder Ferenc képviselő urat illeti a szó ! Szeder Ferenc : T. Nemzetgyűlés ! Amikor itt, a nemzetgyűlés előtt a költségvetést akarom tárgyalni, ha elfogadnám a pénzügyminister ur felfogását, ugy bizonyos aggodalommal kellene kezdenem ezt a munkámat, mert a pénzügyminister ur, különösen akkor, ha ellenzéki oldalról teszik kritika tárgyává a költségvetést, rendszerint vagy azzal szokott válaszolni, hogy nem értünk hozzá, vagy azzal, hogy citált adataink hamisak, összehasonlításaink tévesek, igy tehát valójában kritikánknak semmi gyakorlati értéke nincs. Ha elfogadnám a pénzügyminister urnák ezt a felfogását, akkor nem szólnék hozzá a költségvetéshez, mert ebből az okoskodásból körülbelül az tűnik ki, hogy még az ország pénzügyeihez is csak azok értenek, akik vagy előadói a javaslatnak, vagy pedig pénzügyministerek. Tény, hogy mi itt ezen az oldalon még nem voltunk pénzügyministerek (Rupert Rezső : Nem is leszünk, légy nyugodt I), a kötelesség mégis arra sarkal bennünket, — miután nem értünk egyet e tekintetben a pénzügyminiszter ur felfogásával — hogy a szőnyegen levő javaslatot megkritizáljuk, a javaslatban levő hibákra rámutassunk és törekedjünk meggyőzni — ámbár sikertelenül is — a túloldalt arról, hogy bizony ennek a költségvetésnek vannak hibás tételei, vannak ebben a költségvetésben olyan tételek, amelyek egészen nyugodtan kimaradhattak volna belőle, vagy pedig, amelyek más produktiv célokra lettek volna fordíthatók, mintsem arra a célra, amelyet a költségvetés jelez. Miután azonban nem valljuk a pénzügyminister ur felfogását, ennélfogva hozzászólunk a költségvetéshez. A pénzügyminister ur szerint ugyanis helyes ez a kialakult gazdasági és politikai rendszer ; ebből a felfogásból fakadt azután a pénzügyminister ur további következtetése. A pénzügyminister ur ugy van az ő egész gazdasági és politikai rendszerével, — amelyet, mondom, ő helyesnek, okosnak tart, — hogy ha ebből a költségvetésen keresztül kihúzunk egy téglát, akkor összeomlani látja maga előtt az elméletben és a gyakorlatban is felépített egész gazdasági és politikai rendszerét, amelynek alátámasztása ez a költségvetés. A pénzügyminister ur pl. helyesnek és nélkülözhetetlennek találja, hogy kormányzói kiadásokra 20 milliárdot fordítsunk. Én nem látom helyesnek. A pénzügyminister ur helyesnek látja és pénzügyileg alátámasztja, hogy még a békebeli létszámhoz képest is, tehát ahhoz az időhöz képest, amikor egész Nagy-Magyarországunk volt, körülbelül csak 150 fővel legyen kisebb csendőrségünk létszáma, mint amennyi akkor volt. Én például ezt sem tartom helyesnek. A pénzügyminister ur helyesnek tartja azt, hogy aránylag kicsike hadseregünk fejenként körülbelül 40 millió koronába kerüljön. Én ezt szintén nem tartom helyesnek. A pénzügyminister ur helyesnek látja, hogy a központi igazgatásban versenyt tartsunk az 1914. évi tisztviselői létszámmal, sőt nagyon sok tekintetben — amint az egyes tárcák részleteinek tárgyalásánál rá fogok mutatni — túlhaladjuk az 1914-es létszámot. Helyesnek tartja a pénzügyminister ur azt is, hogy e nagy tisztviselői apparátus mellett kifejlődött a magasabb fizetési osztályban levő tisztviselők egész serege akkor, amikor az alantas fizetési osztályban lévő tisztviselők, tanítók valósággal nyomorognak. Helyesnek látja a pénzügyminister ur azt, — amint, ismétlem, erre majd rá fogok mutatni az egyes tárcáknál — hogy a költségvetésben rengeteg sok improduktiv kiadásunk legyen, de mennél kevesebbet fordítsunk gazdasági helyzetünk újjáépítésére, mennél kevesebbet fordítsunk ennek a szerencsétlen és tönkretett országNAPLÖ XXXTI. íi-