Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-464

A nemzetgyűlés 464. ülése 1925. évi november hó 11-én, szerdán. 69 lehet bontani, a ház összedűlnél, ha tehát a házat adóztatom meg, akkor olyan objektumot adóztatok meg, amely eltûnhetik, tehát megszűnik az adóalapom, az adóalanyom. A kereskedő tönkremehet, az ipar és gyár elpusztulhat, leéghet, értéktelenné válhatik akármilyen szerencsétlenség következtében, s ha ez bekövetkezik, mint ahog3

7 napjainkban látjuk, hogy az ipar és kereskedelem miként megy tönkre, akkor maga az adóalany pusztul el s igy természetszerűleg megszűnik az állam bevételi forrása, mert hisz az adóalany tönkrement. Az egyetlen igazi objektum, amely nem mehet tönkre, vagy legkevésbé van kitéve a tönkremenés veszedelmének^ a föld, amely elmozdithatatlan helyéből. Embereket és nemzeteket ki lehet az országokból kergetni, el lehet az adóalanyokat pusztítani, de a föld akkor is megmarad, tehát maga az adóalap megmarad, amelyre az állam a maga bevételi forrásait felépitheti. Igaz, ez valóságos forradalmat jelentene — hogy ezt. a szót használjam — adórendszerünkben, de kétségtelen tény, hogy minden modern államnak, mely a maga adóztatását tökéletesíteni és biztos alapokra helyezni akarja, meg kell szüntetni a mai különböző módon felépített, ezer és ezerféle nevet viselő ezer és ezer sőt millió és millió nehézségbe ütköző adórendszerét és ezt az adórendszert fel kell, hogy váltsa tulajdonképen a telekértékadó. Minden darabka földet lehet értékelni. A földdarabok értéke változik. Meg lehet állapítanunk egy földterület értékét ma, amikor még vasút nem közlekedik azon a földterületen, hanem messze falvakból és pusztákból tengelyen szállítják a termékeket, ha piacra akarják vinni, ha el akarják adni; de ha vasutakat épitek azokon a földterüle tekén keresztül, tehát ha megkönnyíteni a termények szállítását, azok piacra dobásának lehetőségét, akkor már annak a földterületnek értéke határozottan emelkedik. Mindaz tehát, amit a technika és tudomány segítségével így keresztül lehet vinni, értéket jelent a magántulajdon számára és ezzel szemben a magántulajdon tulajdonosa nem szolgáltat a vissza adó formájában az államnak azt, amit közvetett utón nyer tőle Ebben rejlik tulajdonképen az a bizonytalanság, amely ellen mi állandóan tiltakozunk. Ha én mint vásárló elmegyek a piacra vagy valamelyik boltba, s bármiféle cikket vásárolok ott, nekem mindenütt meg kell fizetnem adómat, minden falat kenyérben, minden szem sóban, és minden darab ruhában. A fogyasztó ma bizonytalanságban él. Idetartoznak a köztisztviselők, magántisztviselők és munkások, általában mindazok az alkalmazottak, akiknek fizetése még mindig bizonytalan. A fogyasztó minden körülmények között meg kell, hogy küzdjön azzal a fokozódó drágasággal, amellyel a piacon és boltban találkozik, mert mindenhol elveszik tőle a vásárolt áruban az adófilléreket és adókoronákat, ugyanakkor, mikor a magántulajdon tulajdonosai és különösen a földbirtok felett rendelkezők ezeket az adókat nem fizetik meg olyan mértékben, mint ahogyan ők a fokozatos fejlődésnek és a tudománynak hasznát veszik. Ezért az egyetlen jó adórendszert, a telekértékadórendszert tartom a a legalkalmasabbnak arra, hogy az állam a maga kiadásait tökéletesen fedezni tudja és e mellett a lakáskérdést is megoldhassa. Tisztában vag}

r

ok azzal, hogy messze járunk még attól az időtől, amikor a telekértékadórendszert be lehet vezetni, sőt talán még attól is messze vagyunk, hog3^ ezzel komolyan fognak foglalkozni az illetékes faktorok. (Pikler Emil : Dánia már bevezette !) Magyarországon távol állunk még tőle. (Meskó Zoltán : Dánia is messze van ! — Derültség.) Mégis szükségesnek tartottam ezt a kérdést beszédemben szóvá tenni, hátha mások is átveszik ezt a gondolatot és behatóan fognak ezzel a kérdéssel foglalkozni. A városi lakosság végeredményében mégis csak állandóan szaporodik és fejlődik. A mezőgazdaságból, a falvakból az emberek mégis csak az ipari és kulturális gócpontok felé törekszenek. A városi lakosság ennek következtében tehát gyorsabban szaporodik, mint a falvak lakossága, miért is lehetővé kell tenni azt, hogy az ilyen kulturgócpontokba beözönlő lakosság megélhetését kereseti lehetőséggel, olcsó élelmiszerekkel előmozdítsuk, mert csak természetes dolog az, hogy ha a faluról az a parasztasszony behozza pár csirkéjét, mondjuk a Garai-piacra és nem veszünk tőle vámot és helypénzt, szivesebben hozza be áruját, mint hogy ha megadóztatjuk és mentől súlyosabb adóval és vámmal terheljük meg, annál kevésbé törekszik azt az árut behozni. Azt hiszem, hogy csak a telekértékadó az, amivel mindezeket az apró-cseprő adónemeket, amelyekkel ezer szekatúrának teszik ki a közönséget és számos visszaélésre adnak alkalmat, megszüntetjük és a telekértékadó bevezetésével oldjuk meg ezeket a kérdéseket, amiáltal lehetővé tesszük a városok fejlődését, lehetővé tesszük azt, hogy a városokban élő emberek is tiszteségesen élhessenek. Remélhetőleg lesz idő, hogy még ezzel a kérdéssel is részleteiben foglalkozhassunk, én azonban egyelőre belevetettem ezt a kérdést a vitába és remélem, hogy a t. Nemzetgyűlés tagjai között akad vaiaki, aki szakit magának egy kis időt és ezt a kérdést tanulmány tárgyává fogja tenni. Ezzel a kérdéssel kapcsolatosan bátor vagyok ehhez a tárgyhoz a következő határozati javaslatot benyújtani (olvassa) : »Határozati javaslat : Utasitsa a nemzetgyűlés a kormányt, hogy sürgősen terjesszen be törvényjavaslatot a telekértékadó bevezetéséről és ezzel kapcsolatosan a közvetett adók fokozatos megszüntetéséről.« T. Nemzetgyűlés ! Visszatérve az építkezés kérdésére, az építkezéssel kapcsolatban egy súlyos hibát látunk a gyakorlati életben. (Esztergályos Jáuos : Milyen sok hiba van a gyakorlati életben ! — Meskó Zoltán : Más téren más hibák vannak !) Az elavult régi 1884-i ipartörvény helyett az előbbi nemzetgyűlés uj ipartörvényt léptetett életbe, amelyből kikapcsoltatott az épitőipar gyakorlásának szabályozása, vagyis ez a törvény inkább kerettörvény. ' Ez a törvény felhatalmazta a ministert abban az időben, hogy vagy rendeletben, vagy pedig másik törvényjavaslatban az építőipari kérdéseket felölelő tervezetet dolgozzon ki. Ez a javaslat még mindig nem készült el, úgyhogy" az épitőipar ma e tekintetben teljesen bizonytalanságban van. (Esztergályos János : De a rendtörvényjavaslat kész ! — Meskó Zoltán : Rendnek muszáj lenni !) Meg kell állapítanom, hogy ennek az építőipari törvénynek hiánya szintén nagymértékben befolyásolja az építkezést ; minthogy nincs építőipari törvényünk, a helyzet az, hogy a hirtelen való meggazdagodás iránti vágy egész csomó kontárt kerget bele az építőiparba, akik egyenesen veszélyeztetik az építőiparban a valóban komoly épitési vállalkozókat és építészeket. (Egy hang a baloldalon : Meg a dolgozó munkások testi épségét !) Nagyon helyes volt a közbeszólás, később erre is rá kivánok térni. Tényleg az a helyzet, hogy az építőiparban foglalkoztatott munkásoknak nemcsak a testi épsége, hanem a fizetése is, tehát a megdolgozott munkabér is állandóan veszélyben van. Van olyan eset, hogy teljesen szakképzetlen, önmagukat építőipari vállalkozóknak és építőipari szakembereknek kiadó egyének nemcsak a magánépitkezést, — hiszen ilyenek nem is igen vannak — hanem az államtól, városoktól kapott munkát sem fejezik be. Annyira kifejlődött a verseny az épitőipaban, hogy ma már komoly vállalkozók, akik adnak NAPLÓ. XXXVI. iö