Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-464

70 A nemzetgyűlés 464. ülése 1925. a vállalat nevének és nimbuszának a megtartátására, nem mernek résztvenni a pályázatokban egyszerűen azért, mert a kontárkodás olyan nagy méreteket öltött, hogy a kontárokkal nem tudják a versenyt felvenni. (Meskó Zoltán : A kefe-ipart kell megtanulni ! — Derültség.) Nem ritkaság, hogy az ilyen vállalkozók egyszerűen felveszik az államtól, a városoktól, vagy a magánépítőtől a felvehető összeget, és egyszerűen meglógnak vele, mint a hogy mondani szokták és nemcsak hogy a munkát nem fejezik be, hanem a munkások megdolgozott hetibérét és napszámbérét sem fizetik ki és nincs ellenük orvoslás, illetőleg nincs, akitől behajtsák ezt az összeget, mert bizonytalan exisztenciáju egyének kezébe kerül az a bér. Elérkezett, az ideje annak, hogy a kormány és különösen a kereskedelmi kormányzat az építőipar gyakorlásáról szóló törvénytervezetet sürgősen készítse el és azt letárgyal ás végett a nemzetgyűlés elé terjessze, mert mint mondottam, valóságos dzsungellel találkozunk az építőiparban ezen a téren. Erre vonatkozólag egy határozati javaslatot leszek bátor benyújtani, nehogy szavaim csak a pusztában elhangzó szavak maradjanak (olvassa): »Utasítsa a nemzetgyűlés a kereskedelmi ministert, hogy az építőipar gyakorlásáról szóló törvénytervezetet sürgősen készítse el és terjessze a nemzetgyűlés elé. A törvénytervezet elkészítését szaktanácskozás előzze meg, amely az érdekelt szakmákból ugy a munkások, mint a munkáltatók érdekképviselete vonassék be.« Napjainkban az építkezések csekély száma ellenére sűrűn találkozunk építési balesetekkel. Lehetetlenség, hogy ma, amikor a költségvetés keretén belül felszólalok, szóvá ne tegyem az épitkezéseknél előforduló baleseteket és fel ne hívjam ezekre a kormányzat figyelmét. Az előbb elmondott okok is nagymértékben hozzájárulnak azokhoz az építkezési szerencsétlenségekhez, amelyeket az előbb voltam bátor már felemlíteni. A háború kitörésével a termelő munka az országban megszűnt. Az építési vállalkozók a rendelkezésükre álló állványfákat valahol elraktározták. Természetes, hogy nem zárt helyen, hanem leginkább künnt a szabad levegőn s azóta ezek az építési állványok a szabadban áztak, korhadtak, ki voltak téve az időjárás szeszélyeinek, s természetes, hogy a szu megette, az idő megviselte őket. Külsőleg egészségeseknek látszanak, belsőleg azonban elkorhadtak s ma ezt az épületanyagot használják fel az építkezéseknél és ezek a korhadt állványfák idézik elő azokat a szerencsétlenségeket, amelyekkel napjainkban találkozunk. (Eszteryályos János : Napirenden vannak a halálos balesetek !) Nem ritkán halálos balesetek fordulnak elő az állványok korhadtsága miatt. Nincs iparfelügyelő, nincs kerületi mérnök, városi vagy állami hivatal, amely kötelességének tartaná hogy szakszerűen felülvizsgálja az "állványfákat, hanem ahogyan a kapitalista azt a maga szempontjából szükségesnek és megengedhetőnek tartotta és felállította, felküldi, felkergeti rájuk a munkanélküliség által kiéhezett munkásokat, akiknek nincs módjuk és lehetőségük arra, hogy az állványfát. kifogásolják, mert hiszen akkor ki vannak téve annak a veszedelemnek, hogy nem alkalmazzák őket. A munkás tehát felmegy az állványra, ellenállás nélkül viszi bőrét a vásárra és minden pillanatban ki van téve az állványfa összeomlása következtében a halálos szerencsétlenségnek. Egy kis statisztikát állítottam össze, még pedig az Országos Balesetbiztosító Pénztártól vettem erre vonatkozólag az adatokat, tehát elfogadhatók. E statisztika szerint 1923-ban 922 építőipari baleset fordult elő, 1924-ben pedig 1064 baleset. (Esztergályos János : Hihetetlen !) Nem évi november hó 11-én, szerdán. hinném, hogy ennyi épületet emeltek volna ezekben az években. 1923-ban nem épült fel 922 ház, és 1924-ben nem épült fel 1064 ház, de azért a balesetek száma ezt a számot mutatja. Ez azt bizonyítja, hogy sokkal több a balesetek, mint az építkezések száma. Az emiitett balesetek közül 1923-ban 24 volt halálos, 1924-ben pedig 33 végződött halállal. Az összes baleseteknek 80%-át teszi ki a budapesti balesetek száma. Az 1925. évi statisztika még ismeretlen előttünk, mert az adatok nincsenek is összeállítva, de a balesetek száma előreláthatólag felül fogja múlni az 1923, mint az 1924. évi kimutatás mértékét. Szükségessé válik tehát sürgős intézkedés és gondoskodás az iránt, hogy a balesetek bekövetkei zését helyes, okos kormányzati intézkedésekkel megelőzzük. Erre vonatkozólag vagyok bátor az alábbi határozati javaslatot előterjeszteni (olvassa) : »Utasítsa a nemzetgyűlés a kereskedelemügyi ministert, hogy addig is, amíg az.építőipar gyakorlásáról szóló törvénytervezetben az építőipari állványozás szabályozást" nyer, a lógó állvány használatát rendeleti utón tiltsa el, illetve annak használatát csak oly munkára szorítsa, ahol más, szilárdabb állványt egyáltalán alkalmazni nem lehet.« Meg kell itt említenem, hogy egyetlen országban sem lehet azt a kötéltáncszerü háztatarozást látni, amit nálunk Magyarországon. A kapitalista szellemesség, a pénzgyüjtés megkönnyítésének módszere felszínre hozta nálunk Magyarországon az úgynevezett lógó-állvány-rendszert. Ha méltóztatnak végigmenni az utcákon, lehet látni épen napjainkban, amikor lényeges építkezés úgyszólván nincs, hanem inkább tatarozási munkák folynak, hogy fent a levegőben egy szál kötélen lógnak emberek, és végzik munkájukat. A járó-kelő közönség szinte borzongva megy el alattuk, látva azt, hogy emberek, ép ugy mint a cirkuszban a kötéltáncosok, fent a magasban, a III., IV., V. emelet magasságban lógnak egy szál kötélen és minden pillanatban ki vannak téve a veszedelemnek. Valakinek talán mégis csak gondoskodnia kellene arról, hogy ilyesmi ne történhessék meg. Valakinek mégis csak gondoskodnia kellene arról, hogy megszüntessék ezt a csúnya látványosságot, mert végeredményben az építőipar nem lehet a nagyközönség számára cirkuszi látványosság és nem lehet alkalmas arra, hogy egyes lelkiismeretlen vállalkozók ezen a címen jogosulatlan haszonhoz jussanak. Mondom, egyetlen országban sem látjuk a lógóállvány-rendszer alkalmazását, csak nálunk. Ugy látszik, minálunk mindent lehet. Ami a munkás életének és testi épségének veszétyeztetésével jár, azzal mindenütt találkozunk, ezt mindenki megkockáztathatja, mert ezért senki nem von felelősségre senkit. Feltétlenül szükségessé válik, hogy a kormány magának a lógóállványnak használatát tiltsa el. Nincs szükség lógóállványra. Ha méltóztatnak szakemberekkel beszélni, meg fognak győződni róla, hogy az összes szakemberek, hacsak nem egyéni szempontot vesznek figyelembe, mind azt fogiák mondani, hogy a lógóállványra szükség nincs. Ez semmi egyébre nem jó, mint a munka- és költségmegtakarításra, hogy ne kelljen szilárd állványt felépíteni. Egyszerűen felküldik az embereket kötélen a levegőbe, hogy tessék a magas négy-öt emeletes házakat a levegőből letakarítani, letisztítani. Ezt az állapotot meg kell szüntetni és ezzel kapcsolatosan az alábbi határozati javaslatot vagyok bátor előterjeszteni (olvassa) : »Utasífsa a nemzetgyűlés a kereskedelemügyi ministert, hogy a gyakori építőipari balesetek megelőzése céljából az épületszerkezeteket, állványfákat, létraállványokat és az ezekhez használt összes anyagokat, az iparfelügyelő, a