Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-464

62 A nemzetgyűlés 464. ülése 1Û25. akaratából ! — Derültség.), a mi t. kisgazda-képviselőtársaink azért kénytelenek ott ülni ma még, mert erős kényszerhelyzetben vannak. Ha t. kisgazda-képviselőtársaim, akik nem tudnak talán olyan hatalmasan védekezni a magyar közigazgatással és a magyar kormánnyal szemben, ma itt ülnének ezen az oldalon (Kuna P. András : Jól néznénk ki !), — igazat adok nekik — meg sem tudnának moccanni saját kerületükben. T. Nemzetgyűlés ! Nem egy kisgazda-képviselőtárasamtól és kisgazda-képviselőtársaim vezetőitől is hallottam, hogy a főispán óriási hatalom (Kun Iíéla : Az bizony hagy ur !), vigyázniuk kell tehát, mert különben a főispánnal gyűlik meg a bajuk. És mi lenne kisgazda-képviselőtársaink sorsa ez esetben ? Az, ami a mienk : saját kerületükben sem tudnának megmoccanni, eltipornák gyülekezési jogukat, szólásszabadságukat és állandóan őriztetnék, figyeltetnék őket,"mintha ennek a hazának talán ellenségei volnának. (Ugy van! Ugy van! a bal-és a szélsőbaloldalon.) Ez az a hatalmas bilincs és nem az ő meggyőződésük, amely ma kisgazdaképviselőtársainkat ahhoz az oldalhoz köti. Én igazolom kisgazda-képviselőtársaimat. Jól teszik, maradjanak ott, mert ha átjönnének hozzánk, helyükbe is a munkapárt régi hatalmas oszlopait ültetné be a t. kormány, (Kuna P. András : Kötelességünk itt maradni I A túloldalról folyton megvetnek és lenéznek minket !) Tapasztaltam a magyar közéletben, hogy igenis a régi munkapártnak a felújítása van szőnyegen, annak a munkapártnak, amelyet 1918-ban á nemzet közvéleménye közutálattal sirba tett. Amikor belpolitikáról beszélek és azt kárhoztatom, mindig a magyar nép széles rétegeire gondolok. Voltaire mondotta rólunk, hogy : »Mindazon népek között, amelyek szemeim előtt a történelemben felvonulnak, egy sem volt még szerencsétlenebb a magyarnál.« Igaza volt Voltairenek, ez a történelmi igaszág. A magyar nép, a magyar parasztság, a magyar nemzetnek a zöme a mohácsi vészben elpusztult, az idők folyamán eltiportatott és a magyar belpolitika következtében ma is gúzsba van kötve. T. Nemzetgyűlés ! Ha végignézünk a történelem folyamán,"azt kell látnunk, hogy a mohácsi vész nyomába jött a Habsburg-uralom, a nemzet önállóságának elvesztése, oligarchiánk elszaporodása s köztük az ország földjének felosztása, a magyar népnek rabszolgasorsba döntése, szabadságmozgalmaink elfojtása, nyomor, szenvedés, száműzetés, tüzes korona és vérpad a magyar szabadsághősöknek, ezek jellemezték a magyar belpolitikát a múltban és fájdalom jellemzi ma is a magyar nép millióinak teljes gúzsbakötése. T. Nemzetgyűlés ! Magyarország ministerelnökét sokban hasonlítják gróf Tisza Istvánhoz. Tény, hogy sok a hasonlóság köztük. Egy különbség azonban van kettőjük között és ez az, hogy gróf Tisza István a magyar nemzetnek sohase igért és nem "is adott demokráciát, gróf Bethlen István pedig igér a magyar nemzetnek külföldön szabadságot, demokráciát, idehaza pedig nem tudom akarva, vagy akaratlanul, de a legtipikusabb abszolutizmus uralkodik. (Kuna P. András : Mesebeszéd !) T. képviselőtársam ! Nem keli egyébre rámutatnom, csak arra a tényre, hogyha ellenzéki képviselőtársaim, a magyar törvényhozás tagjai lemennek az ország bármely részébe, mint valami bűnözőket detektívek, csendőr- és különítmények kísérik őket. (Ugy van ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon. — Kuna P. András : Vigyáznak rájuk, hogy bajuk ne essék ! — Derültség.) Tegnap hallottunk Lendvai István t, képviselőtársunktól egy borzasztó lesújtó nyilatkozatot a 1918-as eseményekről. Lendvai István t. képviselőtársam a évi november hó 11-én, szerdán. parlament igen t. elnökét azért, mert az 1918-as eseményeket forradalmiaknak merészelte nevezni, súlyosan megtámadta, nemcsak politikailag, hanem személyében is, és aki tegnap itt volt, az hallhatta, hogy a kalocsai sírbolt mellől eljött Lendvai István azt mondotta, hogy mindazok, akik az 1918-as forradalomban szerepeltek, kvázi hóhérok s a magyar nemzet függetlenségének és jövőjének a sirbatevői. Én nem akarom a forradalmat igazolni, én nem vagyok forradalmár, nem is hivatásom az, hogy helyesnek tartsam a forradalmat vagy nem — ezt majd a jövő fogja elintézni, — azok az ellenforradalmárok azonban, akik ma perhoreszkáinak bennünket és akik ma a Ház igen t. elnökét miattunk megtámadták, jobban tették volna, hogyha ellenünk fordulnak, akik 1918-ban akarva nem akarva belesodródtunk a mozgalomba, mert megfelelnénk nekik és megkérdeznőnk azoktól az ellenforradalmároktól, akik minket forradalmárok és így a haza ellenségeiként aposztrofálnak, hogy hol voltak ők akkor, amidőn egymásután zajlottak le azok az események, amelyek végül is az összeomláshoz vezettek. Hát nem látták azt, hogy Károlyi Mihály, •— akit én elitélek — csak gyönge sajka volt az események tengerén és mindazok, akik körülötte voltak gyenge figuránsai voltak az akkori eseményeknek. Én a t. ellenforradalmár urak figyelmébe idézem, hogy. a katasztrófa megindítója nem a háború volt.— mert ez más lapra tartozik — hanem az, hogy 1918 októberében a bulgárok letették a fegyvert az entente előtt és ez megingatta a központi hatalmak egységét. Kérdeni, hol voltak az ellenforradalmárok ekkor? Mért nem mentek el, hogy a bulgároknak segítsenek az entente-hatalmakkal szemben? Már itt kezdődik az összeomlás t. Nemzetgyűlés. Nem lehet rémuralmi időknek nevezni azokat az eseményeket, hiszen 1918 október elején egyik tekintélyes vármegyénknek Pozsony vármegyének törvényhatósága az ausztriai nemzetiségek leplezetlen támadása miatt meghozta hires határozatát, amely szerint az 1868 : XII. te. se katonai, se külpolitikai, se gazdasági tekintetekben nem felel meg a változott viszonyoknok. Ez volt a második forradalmi aktus, nevezetes nemzeti aktus. Ezt nem Károlyi Mihály csinálta, ezt nem ez a suite csinálta, amelyik mellette lézengett, hanem Pozsony vármegye. 1918 október 2-án jön a harmadik forradalmi lépés, amikor is az osztrák ministerelnök beszédében a következőket mondotta : »A történelmi fejlődés, amely Románia, Horvátország és Dalmácia között közjogi határokat vont, nem felelnek többé meg a népek jogos követeléseinek és az egyesítő processzus feltartóztatása nem lehet többé Ausztria feladata.« Vagyis nyíltan Magyarország ellen uszította az osztrák ministerelnök azokat az államokat, amelyek velünk együtt voltak akkor. Erre a nyílt támadásra mit felelhetett a magyar nemzet : követelte a perszonális uniót. T. Nemzetgyűlés ! 1918 október 4-én, ezen súlyos támadások által elkövetett forradalmi események hatása alatt, a Pesti Hírlap »Békét és perszonál uniót« címen, vezércikket közölt, melyben felszólítja Tisza István grófot, nyilatkozzék, lemondott-e arról, hogy Magyarország javát a dualizmuson belül szolgálja? Ha nem, akkor álljon félre és adjon tért azoknak, akik a megegyezés ellenfelei és az Ausztriától való elszakadás gondolatát követelik és hirdetik. Hol voltak az ellenforradalmárok akkor? Miért nem szállottak szembe ezekkel az eseményekkel, amelyek mind egy-egy oszlopkövei annak, ami bekövetkezett 1918 november 1-én? De tovább megyek : 1918. október 6-án vált ismeretessé Wilson hires 14 pontja, amelynek 10. pontja kimondotta, hogy Ausztria és Magyarország