Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-464

48 A nemzetgyűlés 464. ülése 1925. tatás, amelynek adatait az 1920. évi népszámlálás szolgáltatta, hogy 1910-ben a Magyarbirodalom véderő terhe — abszolút számokban — 166.804 ember, eltartott volt, ami percentuálisan kitett 0-8%-ot. Ugyancsak 1910-ben a mai területen ez a szám már csökkent, a mai területre nézve kitett 63.164 eltartottat, ami percentuálisan ugyancsak 0*8%-ot tett ki. Az 1920-iki népszámlálás alapján 1920-ban a véderő eltartottai abszolút számokban már felrugtattak 124.600 lélekre, ami percentuálisan az 1910-es terheknek és viszonylatnak épen a dupláját, 1-6%-ot tett ki. (Buday Dezső : A nyugdíjasokkal !) Ebben nincsenek benne a nyugdíj ások ! Természetesen ehhez hozzá kell venni a csendőrséget és a folyamőrséget is, amelyek nyilván ennek a kimutatásnak a közszolgálat-rovatában vannak felvéve. Megállapíthatjuk tehát, hogy több és nagyobb a teher, — amire senki sem gondolna — ebben a vonatkozásban is, mint amilyen NagyMagyarországnak a háború előtti terhe volt. (Bud János pénzügyminister : Annak nagyobb, aki nem tudja a statisztikai adatokat olvasni, mint ön !) A minister úrral szemben, aki hasonló szemrehányásokkal illet másokat is, azt kell kijelentenem, hogy én igyekszem objektiv lenni és semmi szükségem sincs arra, hogy a statisztikaolvasás tekintetében akárkihez eíjárják iskolába ! A minister urnák van egy vitatkozó rendszere, az, hogy ami neki kellemetlen, vagy nem tetszik, arra ráfogja, hogy nem felel meg a szakértői mértéknek és aki ilyen érvet felhoz, az előtte nem szakértő. Én azt mondom, hogy ezek az adatok igazak. A minister urnák módjában van ezt megcáfolni ; ha tévedtem, a minister ur kegyes lesz felvilágosítani és adataimat helyesbíteni. Hozzá kell még ezekhez az adatokhoz fűznöm — mert nem akarok a tendenciózitás vádjával találkozni —- azt, amit maga a Statisztikai Hivatal is hozzátesz. Azt mondja a Statisztikai Hivatal magyarázó szövege (olvassa) : »A véderőhöz tartozóknak az itt kimutatott adatokból látható hatalmas aránylagos emelkedése« — tehát nem csak én tévedek, hanem a Statisztikai Hivatal is ! (Klárik Ferenc : Nincs a minister urnák igaza 1) — ». . . hatalmas aránylagos emelkedése azonban nem fedi teljesen a tényleges állapotot és a véderő 1920. évi létszáma, amelyben különben is aránytalanul sok az eltartott, mindenesetre messze túlhaladja a mai létszámot«. Én addig is elmegyek, mélyen tisztelt minister ur, hogy teljesen egyetértek ezzel a megjegyzéssel, de azért koncedálnunk kell, hogy ha ma talán kevesebb is a létszám — elismerem — mint 1920-ban volt, de még mindig nincs azon a színvonalon, amelyre feltétlenül le kellene csökkenteni. Hogy azután ebből az állapotból milyen eredmények adódnak, azt csak egyetlen példával kivánom megvilágítani. Katonákról van szó, a véderőhöz tartozó eltartottakról van szó, fel kell tehát a példa keretében hoznom a kormányzóság kiadásait. Amikor ezt a példát hozom fel, a kormányzóság gazdasági hivatalát nem veszem tekintetbe, mert elismerem, hogy ott az uradalmak kezelése, ellenőrzése és vezetése tekintetében szükség van erre a gazdasági hivatalra, azonban itt is meg kell állapitanom, hogy ezt a munkát is sokkal kisebb létszámmal el lehetne végezni. Példámnál csak a kormányzóság két hivatalát veszem tekintetbe, a kabinetirodát, amelynek létszáma 16 és a katonai irodát az ezzel egy rovatban kezelt palotaőrséggel együtt, amelynek létszáma 206. A kabinetiroda és a katonai iroda összes létszáma ezek szerint 222 ember, költségelőirányzatuk brutto 20 milliárd 153 millió korona. Akárki akármit mond és akárki bármivel vádol meg engemet, ki kell jelentenem, hogy ez sok, nagyon sok, s tagadhaévi november hó 11-én, szerdán. tatlan, hogy ezt az ország nem birja el és ez ellen minden józanságnak tiltakoznia kell. (Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Már néhányszor ugyancsak költségvetési beszédben és a létszámcsökkentési javaslatnál is kimutattam, hogy Ferenc József császár és király kabinetirodája és katonai irodája viszonylag kevesebbe került, mint amennyibe kerül a szegény Magyarország kabinetés katonai irodája. (Klárik Ferene : Koldusok vagyunk, de azért fizetünk !) Szememre vethetik azonban, hogy az összehasonlításnak ez a módja nem tárgyilagos és tele van tendenciózus éllel. Hát jó ! Ne hasonlitsuk össze Ferenc József udvartartását a mi mostani udvartartásunkkal, hiszen valóban kis, szegény, lerongyolódott állani vagyunk a nagy monarchiához képest, amelynek udvartartása megengedhette magának a diszt és megengedhette magának azt, hogy, ha egyébbel nem, a dísszel, a nagy katonai parádéval, csillogással és aranyzsinórokkal akarjon magának tekintélyt szerezni a belföldön és a külföldön egyaránt. Vegyünk inkább egy olyan államot, amelynek ugyanolyan a sorsa, mint a miénk, amelyik ugyanolyan takarékosságra van kötelezve, mint mi és arra, hogy csak addig nyújtózkodjék, ameddig takarója ér. Ezek között az államok között az összehasonlítás tekintetében a legfrappánsabb, azt hiszem Ausztria. Ausztria költségvetésében az összehasonlítás teljessége kedvéért figyelembe kell venni az osztrák szövetségi elnöki hivatal költségeit. Ez pedig azt mutatja — szintén a legújabb, 1925/26. évi osztrák költségvetés szerint — hogy a szövetségi elnöki hivatal összes kiadása 225.942 shilling, vagyis 2.259,420.000 papirkorona. Ebből az összkiadásból személyi kiadás mindössze 152.760 shilling, vagyis 1.527.600.000 papirkorona, dologi kiadás pedig 73.182 shilling, vagyis összesen 731,820.000 papirkorona. Az egész elnöki kiadás nem sokkal kevesebb tehát Ausztriában, mint itt nálunk az államfő tisztelej díj a. Ismét felhívom tehát a figyelmet az osztrák szövetségi elnöki hivatal költségvetésére, amelyben benne van már az elnök fizetése is és amely szerint az elnöki létszám a mi kabinetirodánk és katonai irodánk 222 főből álló létszámával szemben mindössze ötöt tesz ki. Ezzel kapcsolatban fel kell hívnom a figyelmet arra is, hogy ami Ausztriában lehetséges, az lehetséges nálunk is (Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.), és amit Ausztriában meg kellett csinálni, azt meg kell csinálni itt nálunk is. Szegény ország vagyunk, koldus ország vagyunk, — ezt senki sem tagadhatja — hiszen állandóan külföldre járunk kölcsönökért könyörögni, tehát ehhez az állapothoz kell szabni a reprezentációt is. (Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Ezt mindenkinek meg kell értenie, anélkül, hogy tovább maradnánk ennél a témánál, hogy részletesebben beszélnénk róla. Ezt meg kell érteni annál is inkább, mert erről a kérdésről a részleteknél is beszélni kell. Beszélniök kell azoknak; akik soknak, elbirhatatlannak tartják a kormányzóság költségvetését, és azoknak, akiknek majd meg kell magyarázni, hogy a terheket már nem biró, koplaló, az élettel vivódó országnak miért kell ekkora nagy létszámot tartania, miért kell nekünk ilyen nagy költségvetéssel vezetni az államfői hivatalt. Meg kell magyarázni nekik azt is, mi akadályozza azt, hogy a takarékosság majdnem egyedüli lehetőségét nem viszik keresztül megfelelő tempóban. Én azt mondom, hogy az ilyen hibákból származnak azután a nagy hibák, ebből származik az adórendszer sok bűne (Dénes István : A nyomorúság !) és ebből származik a pénzügyminister ur igen jó szive a vagyonnal szemben, aki ugyanakkor könyörtelen, hajthatatlan a vagyontalanok iránt. (Klárik Ferenc : Fizessenek a szegények 1 — Szeder Ferenc : Ott vannak a közvetett adók !)