Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.
Ülésnapok - 1922-464
 nemzetgyűlés 464. ülése 1925. êvî november hó 11-ên, szerdán. 4? lépjen ki már végre az igen t. ministerelnök ur hallgatásából, lépjen ki végre ebből a minden gyanút felébresztő és a meglevő gyanút fokozó hallgatásából és nyilatkozzék, mint mondottam, félre nem érthető módon, hátsó gondolatok nélkül, egyenesen, mert szükség van a közvélemény megnyugtatására. Amikor tehát arra volna szükség, hogy nem ezt a tespedő és porladó törvényhozást kellene meghosszabbítani, hanem egy ujat kellene választani, egy akarattal és munkakedvvel telitett uj törvényhozó testületet, s amikor épen ellenkező gondolatokkal foglalkozik a kormány, akkor nem fogunk tudni ezen segíteni azzal, hogy végre az érdeklődést felszitsuk, hogy a munkakedvet megteremtsük azon az oldalon is, ahol az a legnagyobb mértékben hiányzik, mert azt fogják gondolni, hogy így is megy, sőt csak igy megy a legjobban, mert mindegy az, hogy mit csinálnak, milyen törvényeket, milyen úton-módon és milyen körülmények között hoznak meg, hiszen egyszer mégis csak elkövetkezik az a pihanat, amikor majd egy többségi határozat dönti el, hogy öt esztendővel mégis csak tovább fog élni a nemzetgyűlés. Ilyen körülmények között igazán még a kritikának sem lehet nagy kedve és lendülete, amikor pedig a kritizálásra, az objektiv, messzemenően tárgyilagos bírálatra itt van a nagy forrás, a bírálatnak örök provokációja : a költségvetés. Volna alkalmunk rá, hogy órákig tartó beszédeken keresztül foglalkozzunk ezzel a költségvetéssel. De én, ahogy ezt átnéztem — úgy a bizottsági tárgyalások előtt és alatt, mint a plenáris tárgyalást megelőzőleg átrágtam magam rajta, — arra a megállapitásra jutottam, hogy nem kell órás beszédeket tartani, csak két elképesztő adatra kell rámutatni. Mind a kettő a költségvetésből emelkedik ki és már megkaptuk röviden összefoglalva ennek a költségvetésnek birálatát is, azt a figyelmeztetést, hogy ilyen költségvetést többé a nemzetgyűlés a törvényhozás elé nem terjeszthet. Az egyik adat az, hogy a hét billiós bevétel egyötöde egyenes adókból, négyötöde pedig közvetett fogyasztási adókból származik. A másik adat, amely szintén ilyen értelmesen, világosan és elképesztően beszél, az, hogy a 6 y 2 billiós kiadásból 40,314.954 millió koronát nyugellátásokkal együtt személyi járandóságokra kell forditahi. Természetesen nem számittatnak ide az üzemek alkalmazottainak és nyugdíjasainak személyi járandóságai. Ezen a második adaton azonban egy kis korrekciót kell eszközölnöm, mert a házhaszonrészesedés 217 és fél milliárdos előirányzatát kénytelen vagyok levonni az egyenes adók rovatából, mert remélhetően a pénzügyminister ur is egyetért velem abban, hogy a házhaszonrészesedés nem egyenes adó. (Bud János pénzügyminister :• Megmondtam !) És mert a pénzügyminister ur is elismeri és a költségvetés általános indokolása elismeri, hogy ez voltaképen igen brutális fogyasztási adó, én igazán nem tudom megérteni, hogy mégis miért szerepel tehát a házhaszonrészesedés az egyenes adók rovatában? No, dehát nem erről van szó, hanem arról, hogy ezt az összeget ki kell vonnom ebből a rovatból és ha ezt levonom az egyenesadókból, akkor megállapíthatjuk, hogy az egyenes adók hozama nem */. hanem kevesebb, a fogyasztási adókból befolyó jövedelem pedig szintén nem 4 / 5 hanem annál több. És amikor ezt megállapítom, és csak ezt a két adatot, mint legjobban jellemzőt emelem ki a költségvetésnek ebből a valóságos számtengeréből, akkor senki sem vonhatja többé kétségbe, hogy ez az állapot valóban teljességgel tarthatatlan. Ez a pénzügyi és költségvetési politkia igy tovább nem folytatható és nem tartható fenn azért, mert az adó jövedelmek 4 / 5-e fogyasztás.! adó, de tarthatatlan azért is, mert a kiadásoknak — csak fájdalommal lehet rá gondolni — 2 / 3 része személyi ellátásokra fordittatik. Erről a kérdésről már a bizottságban is részletesen beszéltem s nem akarván ott magamra vonni a negatív és meddő kritizálás vádját, rámutattam ebben a vonatkozásban a segitség egyetlen lehetőségére, egyetlen útjára, arra, hogy az állami alkalmazottak óriási hadseregét erősebb tempóban kell csökkenteni, mert azt kell látnunk, hogy mindenféle létszámcsökkentési törvény, mindenféle népszövetségi nyomás és önkéntes kormányelhatározások ellenére is a csökkentés egészen minimális, a szükségelt gyorsvonati tempó helyett delizsánszon megy előre, ennek következése tehát az, hogy személyi járandóságokra kell ilyen horribilis összegeket kiutalni. Az állami alkalmazottak létszáma ma nagyobb, mint a létszámcsökkentést elrendelő törvény idején volt. (Bud János pénzügyminister : Kérem, honnan veszi ezt ?) Ezt, mélyen t. minister ur, be fogják itt bizonyítani s képviselőtársaim majd papiroson, a számadatokkal fogják dokumentálni, hogy ma a létszám ugy'a fogalmazási, mint egyéb szakokban nagyobb, mint amilyen volt két esztendővel ezelőtt. (Bud János pénzügyminister : Mindig ilyen lehetetlen dolgokat mond !) Ezt szinte magam sem akartam elhinni. (Bud János pénzügyminister : Ne is higyje el !) De kénytelen voltam elismerni, épen a kormány adatai alapján, hogy a létszám, viszonylag is és abszolúte is nagj'obb, mint volt. A minister ur azt mondhatja, hogy talán az okozza a tévedést, hogy a költségvetés létszámadatai 1925 márciusáról datálódnak, és azt is mondhatja, hogy azóta a létszámcsökkenés erősebb tempóban haladt, tehát épen a kormány által produkált adatok módosulnak. Én azonban azt mondom, bármilyen csekély módosulás is állott légyen elő, a létszámcsökkentésről beszélnünk kell, ezt a kérdést nem lehet érintetlenül hagynunk, mert nem lehet megengedni azt, hogy azoknak a hatalmas adójövedelmeknek kétharmad része személyi járandóságokra fordittassék. (Dénes István : 47 % ! — Bud János pénzügyminister : Mindenütt igy van ! •— Dénes István : Ez improduktív befektetés, minister ur ; a bevételeknek iszonyú nagy hányadát veszi el és nem jut egyébre. És a tisztviselők fizetésüknek még 50%-át sem kapják ! — Elnök csenget.) Ezzel vonatkozásban, a létszámcsökkentéssel kapcsolatban szólnom kell egy olyan kérdésről, amelyről már a bizottságban is beszéltem, amellyel kapcsolatban a bizottságban is a számok tömegét hoztam elő, amikor kimutattam, hogy például a véderő fentartása a létszámban és a költségekben is nagyobb terhet ró az országra, — szinte hihetetlen ! — mint a háború előtt. A bizottságban elképedtek az ott tárgyaló urak, nem akarták ezt elhinni nekem, sőt rám támadtak, hogy még ezt a csekély létszámot is csökkenteni akarom, hogy a véderőnek trianoni mértékét is le akarom szállítani. Már akkor megmondottam, hogy én a véderő tekintetében tudok eszközöket, ajánlhatok módszereket, amelyekkel ez az Abbau, ez a leépítés keresztül vihető anélkül, hogy a trianoni létszámot érinteni is kellene. Nem hitték el akkor számjaimat a bizottságban. De vannak szerencsés véletlenek, egy non putarem közben kezembe juttatta a Magyar Statisztikai Szemlének legújabb példányát, amelynek egyik kimutatása a népességnek foglalkozás szerinti megoszlását ismerteti. (Halljuk ! a szélsőbaloldalon.) Ebben igen meglepő adatok vannak. Olyan meglepőek, hogy azokat nem szabad véka alatt tartani, hanem meg kell ismertei ni a nagy nyilvánossággal is, nemcsak azzal az 500 vagy 600 előfizetővel, akik a Magyar Statisztikai Szemlét megrendelik és állandóan figyelmesen olvassák is. A véderő tekintetében azt mondja ez a kimu-