Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-472

4-36 A nemzetgyűlés 472. ülése 1925, évi november hó 25-én, szerdán. sünk. Mint méltóztatnak tudni, a franciák már régen nem állítják be élő művészeik alkotásait a Louvre-ba, hanem erre a eélra külön muzeumot Iétesitettek a Palais de Luxenbourgban és csak, ha valaki meghalt és halála után bizonyos idő eltelt, viszik be alkotását a Louvreba. Ezt a rendszert követik az osztrákok, akik a felső Belvederében csinálták meg múzeumát a modern osztrák művészetnek s ugyanezt az utat követték a poroszok. Mi tehát az élő magyar művészetet be fogjuk mutatni a régi Műcsarnok termeiben, ami azért is kiváló fontossággal bir, inert ha egy idegen hozzánk jön, aki nemcsak multunkat, hanem jelenünket is látni akarja, azt egy szép és szakszerű kollekcióban meg tudjuk mutatni. Hajlékát vesztette az ógyallai csillagvizsgálóintézet is. Hiszen, mint méltóztatnak tudni, Ógyalla — Konkoly-Thegének ez a szép alkotása, — cseh kézre került. A Svábhegyen egy uj csillagdát épitünk, amelynek munkálatai jövőre befejeztetnek. Azonkivül Tihanyban a Balaton mellett egy élettani állomást csináltunk. A természettudományok ugyanis óriási átalakuláson mentek át. A mi gyermekkorunkban a természetrajz jóformán csak rendszertanból állott, rendeztük az ásványokat, Linné alapján a növényeket, megtanultuk a botanikus neveket, de hogy ebből valami nagyobb pedagógiai haszon származott-e a memória megterhelésénél, ezt nehéz lenne eldönteni. Ma azonbau az egész természetrajz átalakulóban van. A súlypont ma nem a rendszertanon, hanem az élettanon van, az életfunkciók kutatásán, s ezen a téren óriási kísérleti anyagot szolgáltat nekünk Európa legnagyobb édesvizű tava, a Balaton. Tudományos kötelességünk, hogy a Balaton kihasználásával a kutatásokból kivegyük a magunk részét. A telek biztositva van Tihanyban erre a célra, azt hiszem ezt az intézetünket is rövidesen elkészíthetjük, amire annyival is nagyobb súlyt helyezek, mert a németek az itteni kutatást rendkívül fontosnak tartják és óhajtják, ugy hogy ha mi admittáljuk az ő kutatóikat, ők cserébe sokkal nagyobb számú magyar kutatót fognak admittálni. (Éljenzés.) az ő sokkal nagyobb kutatási intézeteikbe. Vidéki muzeumügyünk sem pang. A veszprémi múzeum szép, uj épületet kapott. Keszthelyen Festetich Tasziló hercegnek, Zala vármegyének, a városnak, és a közönségnek áldozatkészsége folytán megépült a balatoni múzeum, amely a balatoni kultúra szempontjából is nasryon örvendetes jelenség. (Gaal Gaston : A vármegye nem adott sokat, ellenben Festetich herceg 2 milliárdot ! — Éljenzés a jobboldalon). Debrecenben a város áldozatkészségéből megépült a Déry Múzeum. Méltóztatnak tehát látni, hogy ezen a téren sem stagnálunk egészen. T. Nemzetgyűlés ! Szeretnék megemlékezni erről a helyről állami szinházainkról is, hogy köszönetet mondjak a Nemzeti Szinház művészeinek azért a bámulatos művészi munkáért, amelyet kifejtettek. (Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon és a középen.) Amig a magánszinházak egész sora válságba jutott, addig a Nemzeti Szinház minimális állami támogatás mellett virágzik, és Hevesi Sándor a múltban már előkészitette s most megteremtette a Nemzeti Szinház Kamaraszínházát, amely a legszebb reményekre jogosit. De köszönetet kell, hogy mondjak erről a helyről a zenekritikusoknak is, akik segítségemre voltak az Operaház nehéz reorganizációs munkájában, mert tavaly az Operánál olyan deficitnek lehetősége merült fel, amely deficitért én felelősséget nem vállalhattam volna, mert ügyelnem kell arra, hogy ebben a leszegényedett országban a kultusztárca rendelkezésére bocsátott hitelek az egyes célok között arányosan osztassanak fel, és semmi esetre sem mehettem volna bele abba, hogy az Opera aránytalanul nagy összegeket emésszen fel. Az Operát rendbe kellett hozni és rendbe is hoztuk, s merem mondani, hogy ma az Operában olyan belső munka folyik, amely a legnagyobb elismerésre érdemes. (Helyeslés.) Mert az Opera munkáját csak kis részben látjuk azokból az előadásokból, amelyeket a közönség élvez, az Opera igazi munkája ott folyik a próbákon, és a publikum csak ösztönösen érzi meg, hogy folyt-e igazi belső munka a színházban vagy nem. Merem mondani, hogy ma az Operában oly belső munka folyik, amely ennek a magyar zenei műintézetnek teljes újjászületését fogja biztosítani, és én még egyszer köszönöm az összes lapok zenekritikusainak, hogy az átszervezés munkáiban megértéssel támogatták a kultuszministériumot. Hogy milyen tehetséges ez a magyar faj, bizonyítja, hogy ahol módunk van egyenlő feltételek mellett a külföld elé lépni, mindenhol sikereket aratunk. (Ugy van ! jobbfelöl) Legyen szabad ráutalnom a Szinyey—Merse-társaság művészcsoportjának londoni sikerére, amely kell hogy minden magyar embert büszkeséggel töltsön el. Ezért a külföldi kiállitások ügyére a legnagyobb súlyt fektetem, nemcsak azért, hogy művészeinknek az utat a külföldre megnyissuk, hanem azért is, mert ezen az utón bizonyíthatjuk be legjobban, mennyire nem igazak azok a rágalmak, amelyeket a magyarságról a külföld előtt terjesztettek. A kultuszministeriuni épitkezéseinél mindenhol figyelembe veszem a művészi stílust. A levéltár díszítésén Bubits, Kisfaludi, Stróbl, Sidló, Szentgyörgyi dolgoznak, a csillagvizsgáló és a klinikák díszítésébe is be akarom vonni az egész magyar művészetet, tekintet nélkül a művész irányára. Honorálni akarom a konzervatív művészetet, de honorálni akarom a modern művészetet is, mert kell, hogy azok az épületek, amelyeket most emelünk és díszítünk, teljes képét nyújtsák annak, hogyan áll a magyar művészet a katasztrófát követő időkben. Engedjék meg, hogy végül pár szót szóljak még a külföldi ösztöndíjak ügyéről is. Nekünk életérdékünk, hogy nagy kapcsolatunk a Nyugattal minden körülmények között meglegyen. Hiszen ez nagy magyar tradíció, amely szakadatlanul érvényesült attól a pillanattól kezdve, amióta Szent István bennünket a nyugati műveltségbe bevezetett. És hogy ezt a kapcsolatot f entarthassuk, annak nélkülözhetetlen előfeltétele az, hogy kellő számmal legyenek a magyar nemzetben olyan emberek, akik teljesen az európai műveltségszintjén vannak. Az 1921/22. tanévben 9, az 1922/23. tanévben 8 magyar ifjú ment külföldre, akkor még csak a francia kormány ösztöndíjával. A következő tanévben már 20-ra, 1924/25-ben 66-ra, 1925/26-ban, vagyis a jelen tanévben már 105-re emelkedett ez a szám, úgyhogy eddig összesen 208 magyar ösztöndíjas látogatta a külföldi főiskolákat. (Élénk helyeslés a jobboldalon) Ezek közül német nyelvvel és irodalommal foglalkoztak 23-an, francia nyelvvel és irodalommal 26-an, angol nyelvvel és irodalommal 12-en, olasz nyelvvel és irodalommal 9-en. Ezek lesznek azok a középiskolai tanárok, akik majd a reálgimnáziumokban és a reáliskolákban a modern nyelveket tanítják. (Helyeslés jobb felől.) Mert ha a szülő azt látná, hogy a tanár nem tudja azt a modern nyelvet, hogy a kiejtése nem tökéletes, hogy az az oktatás, amelyet ad, nem teljes, a bizalma az uj iskolatípus iránt meginog. Már pedig az én egész középiskolai reformkoncepcióm /