Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-472

A nemzet g y illés 472. ülése 1925. hogy az idősebb tanítók pedagógiai^ tapasztalataikat a tanfelügyelet utján is értékesíthessék. Ne legyen a tanfelügyelőség jogászi stallum, ne adjon módot közigazgatási basáskodásokra, hanem a pedagógiai törekvéseknek valódi irányítója, ellenőre ég felülvizsgálója legyen. Csak egyetlenegy esetet akarok megemlíteni. Budapest szomszédságában, Újpesten történt, hogy egy tanfelügyelő bezáratott egy foglalkoztató iskolát személyes bosszúból azért, mert a városházán addig élvezett lakásától megfosztották és mivel más módja a retorzióra nem volt, éhez az eszközhöz nyúlt. (Szabó Imre : A város egész vezetőségével szembehelyezkedett! Kiskirály a maga szemétdombján S) Eátérve a polgári iskolákra, sürgetni kell ezek létszámának emelését is. Vannak ma is olyan jelentős községek és városok, amelyek talán azért, mert a nemzetgyűlési képviselőválasztáson rosszul viselték magukat, nem részesülnek a polgári iskola áldásaiban. Épen elég ha rámutatok Tatabánya példáj ara. xatabánya községe már esztendők óta ^kérvényez és deputációzik, hogy az ottlakó néhány ezer bányamunkás gyermekei számára polgári iskolát állítsanak fel, de hiába. Nem tudom, micsoda felsőbb hatalom vagy beavatkozás akadályozza meg mindig a kultuszministeriumban, hogy ez az igazságos és jogos követelés teljesíttessék. Elég az hozzá, hogy Tatabányáról a sok munkásgyermeknek vonatokon távoli községekbe kell eliárniok. hogy a kultúrához, a műveltséghez hozzájuthassanak. (Rothenstehi Mór: Ott a bányaigazgató nagy hatalom! — Szabó Imre: Nem kell iskola csak olcsóbb munkaerő! — Esztergályos János: Hogyan lehetséges ez? Mit szól ebez a minister? — Rothenstein Mór: Hallgat!) Nekem is az a privát értesülésem van. hogy ennek az iskolának felállítását csak a bányaigaz hatóság akadályozza meg, de nem tudom elképzelni, hogy valóban megtörténbet, hogy a kultuszministeriumban ilyen befolyásnak engednek és hogy a kultuszministeriumban nem fontosaim az, hog\ néhány száz — és az esztendők folyamán néhány ezer — gyermek kultúrához és műveltséghez jusson, nem fontosabb a kultúra learfőbb irányitóinak, hogy ezek a gyermekek iskolába járhassanak, mint az hogy a bányaigazgatóság' mindig olyan munkásokat tarthasson, akik a kultúrának - áldásaiban egyáltalán nem részesülnek. Szomorú jelenség az is, — a polgári iskolákkal kapcsolatban említem meg, mert az indokolásban érdem gyanánt akarják felhozni — hogy a polgári iskolai tanárok, tanítok létszámát apasztották és az ilyenmódon beálló hiányt óradíjasokkal pótolják, mert a tényleges szükséglet szerint a létszámapasztást ebben a kategóriában egyáltalán nem lett volna szabad végrehajtani. (Esztergályos János : Micsoda óradíjakkal ?) És a költségvetésből, illetve annak indokolásából ugy látom, hogy az óradíjasokat ebben a minőségükben állandósítani kívánja a kultuszkormány. A tanári pálya úgyis a nyomorúsággal való eljegyzést jelenti mindazok számára, akik a tanári hivatás etikai részét komolyan veszik és nem fordulnak az iskolai növendékeknek magántanitásához, vagy a felügyeletük alá tartozó gyermekek ellátására való vállalkozásnak igen kétes erkölcsi expedienséhez. Ezt a^nyomorúságot óradíjasok alkalmazásával még jobban aláhúzni véleményem szerint azt fogja eredményezni, hogy a polgári iskolai tanári pályára készülők száma még jobban meg fog apadni. Ugyancsak ebben a évi november hó 25-én, szerdán. 4.27 kérdésben, a polgári iskolai tanárok kérdésében, az Országos Polgári iskolai Tanáregyesület a nemzetgyűlés minden tagjához memorandumot küldött, amelynek felolvasásától csak azért állok el. mert hiszem és remélem, hogy a nemzetgyűlés minden tag\ja fáradságot vesz magának annak áttanulmányozására és az abban foglalt jogos kívánságoknak itt a parlamentben való képviseletére. (Esztergályos János : A kabinetiroda altisztje több fizetést kap, mint egy polgári iskolai tanár !) Ebben a költségvetési címben az Amizoniiskola részére adott és Összegszerűen ki nem deríthető segélytételt látok. Tudomásom szerint — de lehet, hogy ezt megcáfolják, nem is mint állítást mondom, csak mint kérdést intézem a knltuszminister úrhoz — ennek az intézetnek gazdag, jómódú növendékei vannak, akiknek szüiei képesek arra, hogy a saját hozzájárulásukból tartsák fenn az intézetet, anélkül, hogy külön állami hozzájárulásra volna szükség. Ha ez nem ig*y volna, természetesen akkor kérem a cáfolatot, mert az iskola segélyét csak abban az esetben tudom elfogadni, illetőleg csak abban az esetben tudom méltányolni ezt a követelést, ha ez nem, — mint ahogyan én hallottam, — gazdag növendékek számára épült. A középiskolák kérdésében olyan álláspontot kell elfoglalnom, amelyet a rosszhiszeműség talán könnyen nevez kultureiienesnek. Mert én túltengőnek érzem a középiskolák számát, nem abszolutumban, hanem a. polgári és a szakiskolákhoz viszonyítva. Amikor a magyar állam, illetőleg annak hivatalos közegei ismételten tiltakoznak egy szellemi proletariátus mesterséges kitenyésztése ellen és ezt beállítják még a numerus clausus indokolásának is. akkor az én véleményem szerint a levezetést nem az egyetemek kapujában kellene megkezdeni, hanem a középiskolák létszámának szaporitása helyett polgári iskolákat, mezőgazdasági és ipari szakiskolákat kellene létesíteni. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) A polgári iskolák a kisexisztenciák műveltségét fejlesztik, a mezőgazdasági és ipari szakiskolákra pedig ma, amikor mezőgazdaságra és iparra küldik a megcsonkult ország szellemi proletárius rétegeit, az eddiginél sokkal fokozottabb mértékben van szükség. De a középiskolával kapcsolatban elsősorban a tanárképzés terén van reformokra szükség. Annak idején, a középiskoláról szóló törvényjavaslat tárgyalásánál ezt a kérdést igen alaposan megvitattuk, ebhez igen alaposan hozzászóltak még a túlsó oldalon felállt képviselő urak is, (Szabó Imre: Ami szinte csodálatos!) akik szintén azon az állásponton voltak, hogy ennek a reformnak első lépése a tanárképzésnél kezdődik, a tanárképzés az, amely elsősorban átalakításra, változtatásra szorul. Az Országos Tanárképző Intézet pedagógiai részében ma csonka és nem rendelkezik például egy olyan fontos eszközzel sem. mint amilyen a lélektani laboratórium. Igaz, hogy ebbe a kérdésbe belejátszik a politika is, mert a laboratórium vezetésére alkalmas egyetlen magyar tudóst, Révész Géza doktort a kurzus elüldözte az egyetemről. De azt hiszem, hogy iukább bocsássunk meg ennek az egy ártatlannak, mint hogy az egész generáció bűnhődjék egy ilyen vétekért. Ezzel kapcsolatban azt a határozati javaslatot terjesztem a nemzetgyűlés elé, hogy (olvassa): »Tekintettel arra, hogy a mai tanárképzés hiányos, a tanárok csak egyoldalú szaktudással kerülnek ki^ az egyetemről, és lélektani laboratórium nélkül tanárképzés a jövőben el sem képzelhető, utasítsa a nemzetgyűlés a vallás- és közoktatásügyi minister urat, hogy terjesszen 61*