Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-463

A nemzetgyűlés 463, ülése 1925. vallja magát, ilyen dolgokra képes. Annál súlyosabban birálom el a ministerelnök urat, épen azért, mert européer, mert egész Európa kultúráját ismeri, és ismeri a demokratikus berendezkedéseket széles e világon. És itt a belföldön nem akarja a konzekvenciákat levonni tisztán párthatalmi érdekekből. (Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Tisztelet, becsület a ministerelnök ur egyéniségének, ami az ő politikai kvalitásait illeti, azt hiszem azonban, hogy Tisza István is elég kemény legény volt, bár ő nem igen járt külföldre politizálni, igaz, hogy nem volt szüksége erre, de itt az országban a szabadelvű párt és a munkapárt pártértekez» létein gyakran felszólalt. (Kiss Menyhért : Mindig azt mondta, amit hitt !) Akármilyen súlyosan is elitéljük azt a politikai irányt, amelyet követett, el kell ismernünk róla, hogy soha sem mondott mást, mint amit tett. Én ebben látom a nagy különbséget Tisza István és Bethlen István grófok között, hiszen sokan egységespárti t. képviselőtársaim közül ugy néznek fel Bethlen István grófra, mint Tisza István gróf méltó utódjára. A csalafintaság és rafinéria dolgában talán még túl is tesz rajta, de nem hiszem, hogy egyéni kvalitásai felette állnának Tisza István kvalitásainak. (Baíitz Gyula : Nem hazudta a demokráciát I) Elnök : Batitz Gyula képviselő urat kénytelen vagyok ezért a kifejezésért rendreutasítani ! Pikler Emil : Tisza Istvánnál mindenki tisztában volt azzal, hogy ő az erőszak embere, vagy ahogy ő mondotta, az erő embere, de abból, hogy ő az erőszak embere, titkot nem csinált, ugy hogy nyiltan megmondotta, hogy a demokratikus választójognak ellensége. Később ugyan máskép beszélt, amikor a világháborút elvesztettnek látta, akkor ő is Saulusból Paulus lett. De amikor a hatalom teljében volt, nem tagadta, hogy" a szabadelvüpártban, később pedig a munkapártban látta azt a megbízható instrumentumot, amely a monarchia közösségében megfékezheti a magyar függetlenségi indulatokat és a nemzetiségi vidékeknek kellő pénzzel és pálinkával való megdolgozásával összehozza azt a parlamenti többséget, amely szükséges a függetlenségi eszme elnyomására és a Bécsbe való szállitás minden lehetőségének biztosítására. Tiszának ez nem is volt megbocsátható a mi szempontunkból. Abban a korban azonban, amelyben ő élt és a melyben a kormány gyeplőjét kezében tartotta, tekintve azt, hogy milyen családból származott és milyen életkörülmények között nőtt fel Biharban, neki talán jóhiszemű meggyőződése volt az, hogy csak igy szolgálja igazán a nemzet javát. A világháború és a forradalmak tapasztalatai után, ami a világban végbement, láthatjuk, hogy Európában hatalmas trónok omlottak össze, hatalmas császárságokból köztársaságok lettek — pl. Németországban azt hiszem huszonhárom dinasztiát űzött el a nép dühe — és látjuk, hogy a demokratikus gondolat meg tudta tenni pl. Németországban azt, hogy a katholikus, ókonzervativ centrumpárt pártszövetségbe lépett a szociáldemokrata párttal, mert belátta és érezte, hogy csak a munkásosztály politikai és gazdasági szervezettségének felhasználásával mentheti meg a német birodalmat és mert belátta azt, hogy csak a demokratikus gondolat, amely legerősebben a munkás lelki világába van beágyazva, mentheti meg az államot ; tehát minden világnézleti különbség ellenére összefogott a szociáldemokrata párttal, hogy Németországot megmentse. Látjuk, hogy ujabban Belgiumban a katholikus konzervatív párt szintén együtt alkotott kormányt a szociáldemokrata párttal. A ministerek egyik fele katholikuspárti, a másik fele szociáldemokratapárti. Látjuk Dániában ahol tiszta szociáldemokrata kormány van, hogy a polgárság évi november hó 10-án, -kedden. 3? ezt a kormányt támogatja, sőt a választásoknál a polgárság szavazatával járult hozzá ahhoz, hogy a szociáldemokrata párt olyan túlsúlyra jusson, hogy egymaga vehesse át a kormányt. 'Ezek az állapotoK szerte Ei rópában a háború és a forradalmak után következtek be. A háború előtt elképzelhetetlen volt akár Svédországban, ahol szintén szociáldemokrata kormány van, akár Belgiumban vagy Németországban a szociáldemokrata kormányzás. De a háborúban kinyílt a népek szeme, nemcsak a munkásság szeme. A munkásságnak nem is volt rá szüksége, mert a munkásság mindig pacifista, antimilitarista szellemben volt nevelve és igy szinte dogmatikus meggyőződésévé vált ez. (Kiss Menyhért : A háborúban mégis harcoltak a nemzeti eszmékért !) Kötelességből harcollak, mert a munkásság ugy van nevelve, hogyha valahová állítják, még ha az nem is felel meg meggyőződésének, nem lesz árulóvá és ezért kötelességét teljesítette a frontokon és a gyárakban is és mindenütt. Ezt a munkásságtól nem lehet megtagadni. (Malasíts Géza: Meg is kapta érte a jutalmát !) Amit gróf Tisza István életében még nem látott, a munkásosztálynak és a demokratikus gondolatnak előretörését szerte a világon, azt gróf Bethlen Istvánnak már módjában volt meglátni és látja most is. A legnagyobb tisztelettel fogadta a ministerelnök ur az angol munkáspárt vezérét, MacDonaldot. Nagyon különös, hogy a ministerelnök ur a külföldi államok szociáldemokratáiba szerelmes, Branting elvtársunkra, a volt svéd ministereinökre felköszöntőt mondott Parisban, Csicserinnel pedig, aki nem is szocialista, hanem bolsevista, Génuában együtt vacsorázott az ottani polgármesternél. Gróf Bethlen István urnák, akinek nagy eszét és tudását minden fentartás nélkül elismerem, okulnia kellett volna . . . (Kiss Menyhért : Nagyon hízelegsz, Emil !) Én nem hizelgek ! Utóvégre a tények elől nem zárkózhatom el, mert aki meg tudja csinálni azt a tojástáncot, hogy itthon a legsötétebb antidemokratikus, reakciós politikát tudja folytatni, külföldön pedig szinte európai demokratának tudja magát feltüntetni, az olyan szellemi teljesítményt végez, hogy szinte irigylésre méltó ezért a kvalitásért. Amit tehát Tisza István nem látott meg, azt a ministerelnök ur megláthatta. Lehet, hogy a ministerelnök ur lelkének legelrejtettebb csücskében él valami lagymatag óhaj, hogy bizonyos idő múlva rá fog térni a demokratikus és liberális politikára. (Kiss Menyhért : So soll er leben, ahogy rátér ! — Malasits Géza : Akkor rosszul ismered a grófokat !) Én mindekiről inkább a jobbat szeretem feltételezni, mint a rosszabbat. De ezzel ellentétben sok olyan szimptomát látunk, amelyek egyáltalán nem engednek arra következtetni, hogy a ministerelnök ur progresszív politika számára valaha is kapható volna. Itt a Házban sokszor volt már szó arról, hogy az igazságszolgáltatásról és különösen a bírósági ítéletekről legalább is nem illik beszélni, jóllehet azt hiszem, épen az igazságügyminister ur, amikor alelnök volt, az elnöki székből megállapította, hogy igenis a bíróságot is lehet kritizálni a nemzetgyűlésen. Amikor a ministerelnök ur antidemokratikus mentalitásáról beszélek, meg kell állapitanom azt, hogy a ministerelnök ur, aki felelős a kormány politikájáért és felelős a közállapotokért mégis csak kell, hogy meglássa ami a bíróságoknál történik. Bár nem vagyok jogász, hanem laikus vagj'ok, de megfeledkezve minden pártpolitikáról és arról, hogy szocialista vagyok, meg kell állapitanom, hogy demokratikus kormányzat alatt, olyan kormányzat alatt, amely az állam minden polgára számára egyenlő jogokat és egyenlő kötelességeket akar megállapitani, lehetetlenség a kor-