Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-463

30 À nemzetgyűlés 463. ülése 1925 rétegének bajaival, és sem nyomát, sem hirét nem hallottuk, nem láttuk annak, hogy a törvényjavaslat a Ház szine elé fog kerülni. Pedig méltóztassanak elhinni, a magyar nemzeti életnek, az egész társadalom boldogulásának igen-igen súlyos problémája a magánalkalmazottak helyzete. (Ugy van ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Súlyosbodott ez a probléma azáltal, hogy a B-listára került közalkalmazottak közül is sokan magánalkalmazottak lettek és a kisterületü munkalehetőség igy még jobban összeszorult, mert a kisebb munkára több a reflekzáns és ez szintén bérlenyomó hatással van. így tehát annál inkább szükség volna arra, hogy a kormány fedezze fel szociális lelkiismeretét és ezen a területen végre csináljon valamit. Miután a kereskedelemügyi minister ur ugy látszik elfelejtette igéretét, — nem akarom mondani, hogy rosszhiszeműen, de talán egyéb bokros teendői miatt nem gondolt erre — bátorkodom felhivni figyelmét erre a problémára a következő határozati javaslattal (olvassa) : »A nemzetgyűlés utasitja a k ereskelemügyi ministert, hogy a magánalkalmazottak jogviszonyainak szabályozásáról és kötelező nyugdíjbiztosításáról a szociális követelményeknek megfelelő, modern szellemű, az érdekeltek kívánságainak figyelembevételével készített törvényjavaslatot nyújtson be.« A magánalkalmazottak nemcsak rosszul vannak fizetve, nemcsak jogviszonyaik nincsenek szabályozva, hanem ki vannak téve munkaadóik kénye-kedvének és bérdiktaturájának s még a munkaidejük körül sincsen semmi szabályozás. Hiszen a munkaadók kényük-kedvük szerint dolgoztathatják őket. Tudomásom van arról, hogy családos emberek heteken keresztül sokszor esti 9—10 óráig dolgoznak az irodákban és ezért nemcsak hogy külön óradíjat nem kapnak, hanem otthon ezalatt szerény vacsorájuk elromlik és amikor 10 órakor hazamennek, még kapupénzt is kell fizetniük. A munkaadók pedig nem érzik erkölcsileg kötelezve magukat arra, hogy ezért őket rekompenzációban részesítsék, és erre nézve semmiféle törvényes intézkedés nincsen. A záróra körül is azt halljuk, hogy a munkaadókra nézve az üzletek hat órakor való bezárása igen káros, azért, mert szerintük a közönség nagy része az esti órákban ér csak rá bevásárlásra menni. Ez azonban helyt nem álló okoskodás, hiszen Nyugat-Európa nagyvárosaiban, Bécsben, Berlinben és Németország minden nagyobb városában, de Franciaországban is a hatórai záróóra már törvényesen biztositva van és a közönség megszokta, hogy hat óra után vásárolni nem lehet, vásárol tehát hat óra előtt. De mondom, ha az alkalmazottak ezen a zárórán túl való munkájukért legalább külön díjazást kapnának, akkor talán valahogy bele lehetne ebbe nyugodni, bár elvi okokból akkor sem, mert pihenőre, sőt szórakozásra is minden dolgozó embernek szüksége van. Ebben a kérdésben a következő határozati javaslatot bátorkodom előterjeszteni (olvassa) : »A nemzetgyűlés utasitsa a kereskedelemügyi ministert, hogy terjesszen elő törvényjavaslatot a vasárnapi munkaszünetről és az üzleti záróráról.« A vasárnapi munkaszünetre azért van szükség, mert igen sok üzlettulajdonos most a leengedett redőnyök mögött dolgoztatja alkalmazottait. (Továbbolvassa :) »A vasárnapi munkaszünet az egész ország területén birjon érvénnyel és teljes 36 óráig tartson. Az üzletek záróráját A törvényjavaslat esti hat órában, élelmiszerüzleteknél esti^ hét órában, karácsony, húsvét, pünkösd két napján egész nap, a többi ünnepnapokon pedig déli 12 órában állapítsa meg.« A szociáldemokrata pártról általában az a felfogás uralkodik Magyarországon, hogy mi egyévi november hó 10-én, kedden. oldalú osztálypolitikát folytatunk, hogy mi csak az ipari munkásság dolgaival foglalkozunk és valahogy átok alá vontuk az egész polgári társadalmat s a Magyarországon ugy anyagilag, mint sok más tekintetben tényleg" nagyon szomorú helyzetben levő középosztállyal nem törődünk. Megjegyzem, hogy ennek az állitásnak magában a polgárságban nem igen van nagy rezonanciája, mi szociáldemokraták ugyanis nem egyszer tapasztaltuk nemcsak Budapesten, hanem Magyarország intelligensebb vidéki városaiban is a választások alkalmával, ahol szociáldemokratákat választottak meg, pl. Miskolcon, Sopronban, Győrött stb., hogy a progresszív gondolkodású polgárság nagyon szívesen csatlakozik hozzánk. De különösen a kisiparosok és a kiskereskedők lassankint felocsúdnak és rájönnek arra, hogy nem igaz az a vád, amivel a szociáldemokráciát szokás illetni, hogy kizárólag a munkássággal törődik, mert hiszen már beszédem elején mondottam, hogy mi a polgári közszabadságokért és a sínylődő és vergődő polgárság érdekében is szót emelünk. Épen azért, hogy bebizonyítsuk, miszerint a szociáldemokrata párt szivén hordozza minden szenvedő és nélkülöző társadalmi réteg bajait, mi nemcsak a munkásság problémáiról beszélünk itt, hanem minden problémát magunkévá teszünk, minden bajról beszélünk. T. Nemzetgyűlés ! Magyarország önálló foglalkozású kategóriái között a legsúlyosabban a kisiparosság van a mai viszonyok által visszaszorítva, a kisiparosság, amely a kevés munkalehetőség mellett különösen amiatt szenved, hogy hitelhez jutni nem tud. Kisipari hitel Magyarországon egyáltalában nincs. Van ugyan egy úgynevezett kisipari hitelintézet, az azonban úgyszólván zálogházi szerepet játszik és annak a kisiparosnak, csak ha munkaszerszámait, munkaberendezését vagy egyéb ingóságait zálogba adja, ad arra kölcsönt. De mit ér az a kisiparos azzal a kölcsönnel, ha meg van fosztva szerszámától, munkaberendezésétől ? Szükséges volna Európa többi államai mintájára — mint az pl. Belgiumban, Franciaországban, Romániában, Svájcban van — ingó jelzáloghitelt rendszeresíteni, hogy a kisiparos az ő ingóságaira, munkaberendezésére, szerszámaira kapjon kölesönt, anélkül, hogy azokat tőle elvennék. Viszont törvényes intézkedéssel kell biztosítani a hitelező érdekeit, amely szerint súlyos bűnügyi deliktum volna az, ha az igy jelzálogkölcsönnel megterhelt ingóságon az adós esetleg túladna. Ha erre pár évi fegyházbüntetés volna kiszabva — mint az a többi államokban van, —• akkor nem kellene attól félni, hogy az adós eladja ezeket. A hitelezőnek ugyan joga van megválogatnia, kinek adjon kölcsönt, de mégis törvénynek kellene erre lenni és az államnak kellene lehetővé tenni, hogy a kisiparos megfelelő olcsó hitelhez jusson. Borzasztó dolog, hogy annak a kisiparosnak, amikor a szombat eljön és a nála alkalmazásban levő egy-két embert fizetnie kell, hogy azt az egy-két milliót is valahogy összekoldulja, zálogházba kell szaladgálnia. Egész héten azon töri az eszét, amikor egy fizetési nap közeledik, hogy honnan fogja előteremteni a szükséges öszszeget. Amikor ő szolvens, amikor ő nem passzív, csak pénzügyileg immobilizálva van, akkor az államhatalomnak kötelessége ezzel a problémával foglalkoznia és a kisipari hitel rendszeresitését munkaprogrammjába fel kell vennie. Hogy a kereskedelemügyi minister urnák megkönnyítsem ezt, bátor vagyok a következő határozati javaslatot benyújtani (olvassa) : »A nemzetgyűlés utasitsa a kereskedelemügyi ministert, hogy a pénzügyministerrel egyetértőleg újból szabályozza a kisipari hitel feltételeit, bo-