Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-463

À n&mzeigyülés 463. ülése 1925. és nem függne olyan hatalmaktól, amelyeknek talán érdekük, hogy a dolgozó nép sem gazdasági, sem társadalni, sem politikai területen jogaihoz ne jusson, — nem alkotott volna már igen sok jót és hasznosat. Hiszen nemcsak Magyarország vesztette el a háborút, a háborút elvesztette Németország is, Ausztria is, Törökország is, Bulgária is, és mégis, ha analógiába vonjuk ezek helyzetét csonka Magyarország helyzetevei, akkor azt látjuk, hogy ugy gazdasági mint minden más tekintetben is ezek az országok már mennyire előbbre vannak, mint mi. (Pataesi Dénes : Ekkora területet egy sem vesztett !) T. Nemzetgyűlés ! Én nagyrabecsülöm Pataesi képviselőtársam földrajzi tudását. (Nagy Vince : Csak eltéveszti, hogy Ausztria is veszített !) De, amint most Nagy Vince képviselőtársam is mondja, Ausztria, azt hiszem, még nagyobb területet veszitett. (Pataesi Dénes : Ausztria soha sem volt olyan egységes nemzeti állam ! — Nagy Vince : De veszitett annyit ! Meg kell gondolni !) Egységes nemzeti állam Magyarország sem volt, mert Magyarországon a tiszta magyar faj többsége matematikailag, — ha analógiába vonjuk a többi nemzetiségekkel, — aiig-alig volt meg. Hiszen jól tudjuk, hogy Nagy-Magyarországj beieszámitva Horvátországot, megközelítőleg húsz millió lakost számiált és ha azok között a horvátokat, a tótokat, a románokat, a szászokat összeadjuk, akkor ugy fogjuk találni, t. képviselőtársam, hogy bizony itt a magyarság szupremáciája matematikai tekintetben nem volt épen olyan fölényes. (Pataesi Dénes : Nem a faj és nyelv, hanem a terület évezredessége a fontos !) A terület, igaz, hogy évezredes volt, t. Nemzetgyűlés, de nemzeti egység nem volt. A nemzeti egységet meg lehetett volna csinálni, t. képviselőtársam, abban az esetben, ha a régi világban, csak 1867-től fogva is, a mindenkori kormányok és a mindenkori kormányokat támogató pártok szociális tartalommal töltötték volna meg politikájukat ; ha az a jelszó, hogy a tót nem ember, a krumpli nem étel, nem élt volna a magyarság lelki világában; (Kálmán Jenő : Nem is élt !) ha azokkal a tótokkal, románokkal, szászokkal és horvátokkal megszerettettük volna ezt a földet, akkor talán Trianon sem következett volna be. De én nem akarom állítani, sőt tagadom, hogy a magyar közigazgatás a nemzetiségeket különösen üldözte. Üldözte a népet, a magyar népet épen ugy, mint a tótokat. A tótoknak és a románoknak nincs — és akkor sem volt — igazuk abban, hogy a magyar közigazgatás gyűlölete és irtózása a néppel szemben csak ellenük irányult, mert ebben az országban a magyar fajú nép épen ugy meg volt nyomorítva, mint a tót vagy a román ; csakhogy a magyar nép az ő nyelvi és érzelmi közösségénél és a rög szereteténél fogva idegekkel és türelemmel jobban birta, mert a magyar tudta, hogy ez az ő hazája, az ő szülőföldje és szinte beletörődött ebbe az állapotba. A románok azonban Erdélyben és a tótok a Felvidéken, akik nagy nemzeteiket éreztek a hátuk mögött, nem voltak hajlandók ezt eltűrni. Én nem állítom, — sőt az ellenkezőjéről vagyok meggyőződve — hogy a tótok és az Erdélyben élő románok nagyon örülhetnének a cserének, amit csináltak, mert hiszen Romániában egy imperialista kormány uralkodik, és nagyon jól tudom, hogy Erdélyben a közszabadságok tekintetében nem valami rózsásak a viszonyok. Nem állítom azt, hogy az erdélyi lakosság nagyon örülhetne annak a cserének, amit csinált, de faktum az, hogy 1867 óta a magyar közigazgatás és az egész magyar politikai élet a néppel nem törődött, a nép bajait semmibe sem vette és innen van az, hogy a háború folyamán ez a nép I évi november hó 10-én, kedden. 2é nem volt ellenállóképes. A németek benn voltak Franciaország kellő közepében és a háború egész folyamán megszállva tartották Franciaország leggazdagabb vidékét, de a francia Hinterland nem vesztette el idegeit ; ugyanakkor nálunk összeomlott a egész Hinterland, elromlott az egész lakosság idegzete és türelme, mert a lakosság nagy részében nem volt meg a bizalom arra, hogy győzelem esetén ez tényleg a lakosság javára fog szolgálni és nem a Habsburgok és Hohonzollernek militarista önkényét fogja fokozni. A múltra azért tekintettem vissza beszédem elején, hogy rávilágítsak arra, hogy az a helyzet, amely Magyarországon ma van, nem épen az elvesztett háború és forradalom következménye, ahogy ezt sokan el akarják velünk hitetni. Különösen nem következménye ez annak a forradalomnak, amely 1918 október 31-én kitört, mert hiszen ez következménye volt az elvesztett háborúnak és következménye volt annak a helyzetnek, hogy az uralmon levő koteria, a munkapárt és a Wekerlekormány egyszerűen elhagyták helyüket, elszaladtak, mint elhagyják a patkányok a sülyedő hajót és akadtak önfeláldozó emberek, akik odausztak. Ez tehát nem is volt forradalom. A mai állapotok eredendő okai mennek évtizedekre vissza. Ha már elvesztettük a háborút, ha már forradalom volt, ha már az ország ilyen helyzetbe került, akkor szükség volna arra, hogy a kormányzat számolva a viszonyokkal, igyekezzék a lehetőség szabta határokon belül olyan gazdasági politikát csinálni, amely munkaalkalmakat teremt, amely a szociális életben mutatkozó igazságtalanságokat és aránytalanságokat legalább is kiküszöbölni igyekszik, hiszen ideális állapotot senki a világon elérni nem tud. De legalább a jó akaratnak kell meglenni és politikai és társadalmi téren a nyugati államok példáját követve, intézményesen biztosítani kell a demokráciát. A magyar társadalom összes dolgozó rétegei ma rettenetes helyzetben vannak. Nem beszélek a munkanélküliségről, azokról, akik szeretnének dolgozni és nem jutnak munkához, nem beszélek azokról, akik abban a relativ szerencsés helyzetben vannak, hogy dolgozhatnak is, akár mint önálló kiskereskedők, kisiparosok, vagy nagykereskedők, nagyiparosok, akár mint alkalmazottak keresik meg kenyerüket, hanem beszélek azokról, akik fix jövedelemből, a kiszámított koronákból tartják fenn magukat és családjukat. A szervezett munkásság, az ipari és földmunkásság helyzetéről itt már sok szó esett. Én most beszédemet rá akarom terelni egy olyan társadalmi osztály helyzetére, amelyből én magam is származom, a magánalkalmazottak helyzetére, amely osztály igen értékes ársadalmi réteg Magyarországon és amely irodákban, gyárakban olyan szellemi munkát végez, amely nélkül az ipar és kereskedelem meglenni nem tud. Az irodákban dolgoznak ma könyvelők, akik milliárdos mérleget csinálnak, amely mérlegek az év végén milliárdos hasznot mutatnak ki a vállalatoknak, és ezért a felelősségteljes munkáért, amely nemcsak a munkaadókkal, hanem a kincstárral szemben is felelős munka, — hiszen a mérlegelések alapján történik az adókivetés — ezek a családos emberek két-három, ha jól megy, négy milliós havi fizetést kapnak és ebből kénytelenek családjukat fentartani. A kereskedelmi minister ur, nemcsak Walko minister ur, hanem már az elődje is megígérte, hogy a magánalkalmazottak jogviszonyait szabályozó törvényjavaslatot elő fogja terjeszteni a nemzetgyűlésben. Egy ilyen törvényjavaslat-tervezet már régen készen van, de ebben nincsen köszönet, mert igen retrográd irányban tervezték. A kereskedelemügyi minister ur, ugy látszik, nem ér rá foglalkozni a magánalkalmazottak társadalmi