Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-470

342 À nemzetgyűlés 470. ülése 1925. évi november hó 20-án, pénteken. súlyt helyezett rá, hogy minden egyes beszéde a külföldi lapokban lehető nagy terjedelemben jelenjék meg. Megtörtént egyszer, hogy hatalmas beszédet mondott... (B. Podmaniczky Endre : Megint anekdota?) Ezek jellemző dolgok és nem tudom, hogy t. képviselőtársam egy _ ilyen apró kis jellemző históriából nem tudja-e jobban megtalálni az igazságot és a lényeget, mintha ezt akadémikusán fejtegetném. (B. Podmaniezky Endre : Na jó !) Mondom, ez a kormány férfiú azt akarja, hogy a beszéde a Neue Freie Presseben megjelenjék. Beszédét azonban a kormány félhivatalosának, a Bud. Tud.-nak volt szerkesztője, az öreg Sturm Albert, érdeme szerint megröviditette. Másnap a kormányférfm a parlament folyósóján súlyos szemrehányást tett a szerkesztőnek, hogy azt a hatalmas heszédet hogyan lehetett ennyire tönkretenni. A szerkesztő erre azt felelte : »Ugyan kegyelmes uram, hiszen a milói Vénusznak is hiányzik mindkét karja és mégis remekmű!« (Derültség.) A mai kormányzat nem ilyen tökéletes művészi alkotás. Sok hiányossága van, néha még a gondolkodó fejét is elveszti és nem tehetjük azt a szellemes megállapítást, hogy mégis remekmű, sőt azt kell mondani, hogy a kormány is és pártja is fércmű, össze van fércelve különböző világnézetű emberekből. És én nem tudom, milyen egységesen érezheti magát egy minister a bársonyszékben, amikor mögötte ennyire különböző felfogású emberek ülnek. Ezt az egységet a magam számára nem kívánhatom, mert ez oly szétbomló, szétágazó és annyira önmagamat széttörő helyzet, amely semmi megnyugvást nem teremthet egy kormányférfinak akkor, ha ő egy kormánypolitikát, kormány gondolatot akar szolgálni s egy alkotást tető alá akar hozni. Tekintettel az idő előrehaladottságára és arra is, hogy bizonyos témákat most már nem kivánok tovább feszegetni, tisztelettel be kell jelentenem, hogy a kormánnyal, a kormány politikájával természetesen nem tudván egyetérteni és minthogy ebben a költségvetésben sem látom azt a szellemet, amely a takarékosságot volna hivatva szolgálni és produktiv befektetésekkel akarná szanálni a magángazdasági helyzetet s az általános gazdasági helyzetet, ennélfogva bizalmatlansággal viseltetem iránta. Bizalmatlanságomat pedig abban fejezem ki, hogy a költségvetést nem szavazom meg. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon. Szónokot üdvözlik.) Elnök : Szólásra következik 1 Forgács Miklós jegyző : Lukács György ! (Nincs jelen!) Elnök : A képviselő ur nincs jelen. Töröltetik. Ki a következő szónok ? Forgács Miklós jegyző: Herczegh Béla! (Nincs jelen!) Elnök : A képviselő ur nincs jelen. Töröltetik. Ki következik ? Forgács Miklós jegyző : Farkas Tibor ! Farkas Tibor: T. Nemzetgyűlés! A legutóbbi költségvetés tárgyalásánál összehasonlítást tettem a francia ministeriumok létszáma és a magyar ministeriumok létszáma között és megdönthetetlen, megcáfolhatatlan adatokkal kimutattam, hogy a nagy francia birodalom központi szolgálata sokkai kevesebb személyt vesz igénybe, mint a magyar államé. A kormány részéről cáfolatot nem kaptam, de beszédem elmondása után néhány hétre kaptam egy levelet a külügyminister úrtól s ehhez a levélhez mellékelve volt egy román lapnak, a LTndépendence Rournaine-nek március 13-iki száma, amely vezető helyen foglalkozik a kisentent démarsával és azokkal az adatokkal, melyeket én itt költségvetési beszédemben elmondtam. Ezekből azt a következtetést vonja le, hogy azt a luxust, amelyet itt Magyarországon űznek, nem lehet megengedni, minthogy ez veszélyes. Amikor én a beszédemet elmondtam, azt vártam volna, hogy a kormány olyan adattal jön, amely kivette volna a fegyvert a kisentent kezéből. A kormánynak ki kellett volna mutatnia, hogy a költségvetés tételei sok esetben azért mutatnak oly aránytalanságot, mert ez a megcsonkult, nyomorult magyar állam mégis kötelességének tartja, hogy olyanokról is gondoskodjék, akikről a kulturállamok által diktált békeszerződés tulajdonképen nem rendelkezett, de akikről a nemzetközi jog általában elfogadott szabályai szerint igenis az utódállamoknak kellett volna gondoskodniuk. (Baross János : Kövess Hermannak is mi adtunk penziót, pedig ellene volt a magyar nyelvnek ! — Pikler Emil : Sőt néhány, magyarul egy kukkot sem beszélő generálisnak a magyar nemzeti hadseregben is.'J Azt hiszem, sok millióra megy az az összeg, melyet a magyar állam fizet, habár ennek fizetésére erkölcsileg nem a csonka állam volna köteles. Azt hiszem, körülbelül 40 millió aranykorona körül mozog az az összeg, melyet nyugdíjak fejében fizetünk olyanoknak, akikről nem nekünk kellene gondoskodnunk. (Homonnay Tivadar: Akikről az utódállamoknak kellene gondoskodniuk !) Hogy ilyen aránytalan megterheltetés mellett ez a gazdaságilag úgyis szegény ország hogyan boldoguljon, az nem aggasztja a külállamokat, azzal nem törődik sem a nagyentent, sem a kisentent, ezt ránk bizzák. Azt hiszem, nagyon helyes lett volna, ha a kormány ezeket az adatokat már régen őszintén a nemzetgyűlés elé tárta volna, kimutatta volna, mik ezek a terhek, igy elválasztva, milyen aránytalan teherszaporulat származaik a magyar államra azáltal, hogy olyan menekülteket alkalmazott, akiknek alkalmazása talán indokolva van a magyar állam, a magyar faj nobilitásával, de indokolást nem talál jogi szempontból (Ugy van ! balfelől,) és akiknek alkalmazása nincs arányban az ország gazdasági helyzetével. Azt hiszem, nekünk jogunk és kötelességünk is, hogy tudomást szerezzünk arról, hányan vannak ezek, mekkora ez a teher stb. Érdemes volna más szempontból is tudnunk, hogy a menekült tisztviselők és a csonka Magyarországhoz tartozó tisztviselők száma hogyan viszonylik egymáshoz, mert egyes helyeken kétségtelen, hogy nagyon szembeötlően vannak az állások menekültekkel betöltve. (Pikler Emil : Például a ministerelnöki állás !) a belügyminister ur jelen van és igy igazat adhat nekem abban, hogy vannak vármegyék, ahol pl. három főszolgabírói állás nem került választás utján betöltésre, mert menekültekkel töltötték be ezeket az autonómia szellemének arculcsapásával. (Ugy van ! Ugy van ! a baloldalvn. — .Baross János : Épen^ itt van a belügyminister ur !) Évek óta hiába várják már a tisztújítást az autonómiáknál, a vármegyéknél azok, akik itten küzdöttek és itt akarják életüket tovább leélni. De nem akarok ezekbe a kérdésekbe belemélyedni. Én most egy másik külpolitikai kérdést akarok érinteni (Halljuk ! Halljuk !) épen a legutolsó költségvetéssel kapcsolatban, "amikor eltérőleg több képviselőtársamtól nem zárkóztam el oly mereven az elől a szerződés elől, amelyet a kormány akkor hozott és amelyről azóta nem halottunk semmit. (Baross János : Halljuk ! Ez nagyon érdekes! Ez a szovjet-szerződés volt! -Halljuk ! Halljuk !) Amikor erről a szerződésről beszélni kezdtek, az ország egyes köreiben nagy felháborodás volt konstatálható, de én már akkor azt az álláspontot vallottam, hogy ezt a felháborodást nem értem. (Pikler Emil : Műfelháborodás