Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-470

34Ô À nemzetgyűlés 470. ülése 1925 kérdésekkel, a sérelmeknek ezzel a sorozatával azért foglalkoztam, (Baross János : Nagyon helyes, szükség volt már rá !) és azéri fogok foglalkozni, mert ugy érzem, hogy a magyar nemzeti becsület kérdése az, hogy a megszállott területek magyarságának sérelmei és panaszai itt a nemzetgyűlésen, a magyar nemzet nyilvánossága előtt visszhangot kapjanak. Kell, hogy a kormány megérezze e kérdés jelentőségét. Ha Magyarországon komolyan gondolkoznak az integritásról és komolyan átérzik azt, hogy esak az integritás nagy átfogó gondolatában lehet újra feltámasztani a nemzetet (Baross János : Vannak egy páran !), hogy újra a maga régi nagy életerejében hatalmas nagy életét élhesse, hogy itt jólétet teremtsen polgárai, a dolgozó társadalom számára, akkor kötelessége a kormánynak ezt a kérdést a maga komoly értéke szerint kezelni és nem puszta jelszavakkal dolgozni. Ne beszéljünk kulturfölényről akkor, amikor a magyar kultúra pusztul a végeken ; ne beszéljünk integritásról akkor, amikor kivándorollatják a magyarokat román hatósági asszisztenciával, messze idegenbe, hogy ott pusztuljanak el. Nem szabad e kérdést tisztán az adott kényelmi szempontok szerint mérlegelni ; a magyar kormánynak erkölcsi kötelessége, hogy megtalálja azokat a diplomáciai kapcsolatokat, amelyek révén jobb helyzetet tud biztositani az erdélyi és általában a megszállott területeken levő magyarságnak. Én t. Nemzetgyűlés, most külpolitikai vonatkozásokban beszélek, belpolitikai kiitikámat a végére hagyom. A magyar Talleyrandok, akik ma ott ágálnak a külpolitika fórumán és akik előtt megnyilnak a párnázott ajtók, akik ma nagyképpel tanácskoznak és nagyképpel semmitsem mondanak, akiknek nincs eszméjük és ideájuk, nem fogják a magyar külpolitika nagy problémáit megoldani. Erről tanúbizonyságot tettek, levizsgáztak. Ez a kérdés a trianoni békeszerződés óta aktuális kérdés és ez egész idő alatt még egy életrevaló gondolatot és egy életrevaló kezdeményezést sem láttunk. (Baross János : Ugy van!) Tehát magának a nemzetnek kell kezébe vennie a kérdést Azért tartottam én szükségesnek, hogy ide, a nemzetgyűlés házába hozzam ezt a kérdést és arra kérjem a magyar parlament minden tagját, minden pártját, hogy a külpolitikának ezzel a területévei, ennek a területnek munkálásával foglalkozzék, hogy tegyük ezt közös programmá, mert ha van valahol közös plattform, ahol találkozhatunk, akkor ez a kérdés, a szenvedő magyarság kérdése az. Ezzel talán meg tudunk teremteni egy más atmoszférát is mindnyájunk számára. A mélyen tisztelt ministerelnök ur örömmel jelentette ki a múltkori külpolitikai vitában, hogy szeretné, ha ennek a vitának visszhangja a külföldre is elhangzanak (Baross János : el is hangzott.) A magyar politikai pártok pártkülönbség nélkül elismerték, hogy ez egy szép nap volt a magyar parlament történetében. Kétségtelen, hogy az is volt, mert teljes összhang lett úrrá a lelkeken. Én azt szeretném, ha megtalálnók azokat a komoly témákat, amelyek összehoznak bennünket és ha a napi élet keserves nagy kérdéseiben össze is csattan a megyőződés és az elv, össze kell, hogy kapcsoljon egy kemény nemzeti összeforrasztó érzés, amely közös mindannyiunknál, akár a legszélsőbb bal-, akár a legszélsőbb jobboldalon is üljünk. Most le kell szállanom ebből a gondolatkörből a magyar belpolitika sokkal alantasabb légkörébe. Mert sajnos, itt, a magyar belpolitikában riasztanak bennünket azok a napi, azok a kétségbeévi november hó 20-án, pénteken. esett kérdések, amelyek az élet és a kenyér kérdései. Előttem szólott t. képviselőtársaim valamenynyien a nyomorúság nagy orchesterét zúgatták meg. Felsikoltottak ebből az orchesterből a legrémesebb hangok, amelyek visszhangjai voltak a tömegek keservének, a mögöttünk álló milliók nyomorúságának. Lehetetlen».eg, hogy ezt a nemzetgyűlést meg ne hassa mindaz, ami itt elhangzott, ha akárki részéről is hangzott el, mert az igazság ott sikoltozott a beszédek mélyén s ha bármilyen politikai elfogultság is vakitja és homályosítja el az elmét, meg kell nyilni annak a szemléletnek, amely a magyar élet posványából árad felénk, abból a nyomorúságból, amelyben elpusztulnak családok, társadalmi osztályok. Meg kell nézni a középosztályt. Ez a parlament, amelynek javarésze középosztálybeliekből áll, menjen el és nézze meg a középosztály nyomorát és érezze a maga felelősségét, hogy odáig engedte a magyar középosztályt. (Baross János : Ugy van : Gaal Gaszton azt is megnézheti !) Azt szokták mondani, hogy a magyar középosztály a maga intellektuális szinvonalával hivatva van arra, hogy nemzetfentartó erejénél fogva tovább segitsea nemzetet minden válságou, mondjuk, szellemi és politikai válságokon keresztül. De hogyan tudja ez az éhező középosztály ezt a nagy történelmi feladatot végrehajtani, amikor látjuk a pusztulását, amikor lerongyolódik, gazdaságilag tönkremegy, saját neveléséről sem tud már gondoskodni, amikor le kell mondania kulturigényeiröl. Néznünk kell majd ennek a középosztálynak nyomába lépő uj nemzedékét. Az már nem középosztály lesz, amely nevelésében és kultúrájában sem tud felemelkedni arra a magaslatra, mert nem tudta megszerezni a hozzávaló eszközöket, (Baross János : Testi és szellemi degeneráció !) amely magaslatra tudott emelkedni a mai magyar középosztály. Maga a költségvetés sivár képét nyújtja annak a hiányos szociális gondolkodásnak, amely jellemzi a kormányt. (Ugy van! a baloldalon.) Bár a kiadási tételek rovata nagyobb összegeket mutat, mint az előző esztendei költségvetés, bár u. n. takarékossági bizottság is dolgozik, azt látjuk, hogy ezek a kiadások nem szociális és^ népjóléti célúak, nem gazgasági bajok orvoslását célozzák, hanem tisztán olyan improduktív kiadások, amelyek egy pompázni, luxus életet élni kívánó nemzet sallangjai. (Baross János : Fenn az ernyő, nincsen kas ! Nem én mondom ezt el, hanem elmondja egy nagyon kiváló szaktekintély, aki valamikor a többségi pár bizalmi exponense volt, Hegedűs Lóránt, aki legszatirikusabb formában, gyilkosan keserű formában kritizálja és boncolja az 1925/26. évi költségvetést és azt mondja egy helyütt (Olvassa) : Ha a pénzügyi tudomány célja az, hogy termőerőt terméketlenné tegyünk a magot, amiből vetés lenne, kősziklára szórjuk, akkor mi elérjük a tetőpontot, mert improduktív kiadásainkat halmozzuk." Azután elmondja, hogyan vagyunk király nélküli királyi udvartartás, elmondja, hogy az udvartartás micsoda horribilis költségbe kerül, elmondja, hogy a politikai államtitkárok serege hogyan nőtt ki, mint májusi eső után a gomba a kormányzati talajból. Ez az epidémia, a politikai államtitkároknak ez az elszaporodása már a Károlyi-kormány idején jelentkezett (Pikler Emil: Viczián !) amikor a Károlyi-kormány a politikai szolgálatok jutalmazására egymásután nevezte ki a politikai államtitkárokat. Akkor irta egyik kedves barátom és t. képviselőtársam Benedek János azt a költeményét, amelyek ez volt a refrénje : nemzetünkben nem esik kár, 120 már az államtitkár.