Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-463

28 A nemzetgyűlés 463. ülése 1925. az országot a legnagyobb szerencsétlenségtől, amely még érheti : a felekezeti békétlenségtől. (Lendvai István : Azért nem kellene a lapoknak a katíiolikusok ellen lázit.aniok ! — Pikler Emil : Erre igazán nem érdemes reagálni !) Amikor a felekezeti békéről, minden idők egyik legszebb virágáról beszélek, csak azt óhajtom, hogy egyszer már ne beszélnénk erről a kérdésről, hanem valóban gyakorolnók azt a teljes megértést, amely kívánatos, hogy az embereket ne aszerint értékeljék, hogy melyik templomban imádkoznak, hanem inkább aszerint, hogy imádkoznak-e. (Igaz ! Ugy van ! Helyeslés jobbfelöl és a középen.) Méltóztattak megajándékozni türelmükkel. Kérem, ne tekintsék visszaélésnek, ha most, beszedem befejezésekor egy képet rajzolok önök elé. Azért kérem ehhez szives engedelmüket, mert bizonyos szubjektív vonatkozásai is vannak a dolognak. (Halljuk! Halljuk.') Képet rajzolok, amelybe szeretném összesűríteni közéleti programmomat ugy, amint összesűríti a bolgár kertész a rózsa minden báját és illatát a rózsaolajban. Egy emberöltő múlt el már azóta, hogy egy jóságos asszony heteken keresztül lázban feküdt ; körülötte az enyészet, az elmúlás szellői lebegtek és az ágya mellett ott álltak gyermekei. Szemepárját, üveges szemeit felnyitja és halkan, bágyadtan szól : »A gyermekek szivét össze kell kötni, hogy egymást szeressék.« Én ezeket a márványba kívánkozó szavakat akként módosítanám, hogy a magyarok szivét minden különbségre való tekintet nélkül kell összekötni, hogy egymást szeressék. (Igaz ! Ugy van.') Ez a programm szebb, jobb minden más programmnál. Ebben a programúiban egyesülhet valamikor minden párt ; " de ha ezt nem érjük is el, mert emberek vagyunk, hanem csak megközelítjük, azt hiszem, akkor is lesz újra Magyarország, amely polgárainak tud adni megelégedést és tud biztosítani jólétet, lesz Magyarország, amely újra termel az egyetemes emberi kultúrának örök, igaz értékeket. A javaslatot elfogadom. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps jobbfelől. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök : Szólásra következik ? Forgács Miklós jegyző : Pikler Emil ! Pikler Emil : T. Nemzetgyűlés ! A magyar parlamenti tradíció a költségvetési vitát bizalmi kérdéssé tette a múltban a kormánnyal szemben, és ha végiglapozunk a régi országgyűlések naplóiban, 1867-től kezdve, amikor a magyar alkotmányos élet helyreállt, azt látjuk, hogy az ellenzéki felszólalások nem tartalmaztak egyebet, mint a közjogi gravamenck hangoztatását. Magyarország közjogi sérelmeiről folyt mindig a vita, a gravaminális politika adta a költségvetési viták anyagát. De ezekben a gravaminális vitákban igen kevés volt az őszinteség, ami akkor bizonyosodott be, amikor a szabadelvű párt bukása az országgyűlési választásoknál, gondolom 1905^-ben, bekövetkezett, amikor a koalíció s a koalícióban a függetlenségi párt is uralomra jutott ; akkor azt tapasztaltuk, hogy még Kossuth Lajos fia is, aki hivatva lett volna arra, hogy édesapja eszméit itt képviselje és igyekezzék azokat megvalósítani, amikor a ministeri székbe került, ugyanannak a politikának volt kénytelen behódolni, amelyet ő támadott, és a függetlenségi párt is a koalicióban ugyanazt a politikát folytatta, amelyet évtizedeken át támadott. Az akkori ellenzékiségben tehát nem volt őszinteség ; ez tulaj dónk épen személyi harc volt : harc a hatalamért, minden elvi tartalom nélkül. Bármiképen gondolkozzék is a t. túloldal és az ország polgári közvéleménye a szociáldemokrácia felől, bármennyire is ide nem valóknak, ide betolakodott aknák tekintsenek bennünket, t. i. évi november hó 10-én, kedden. olyanoknak, akik kivül vannak azon a megállapításon, hogy a politika uri mesterségnek tekintessék, egyet el kell ismerniök : hogy a vitáknak szociális tartalma csak azóta van. amióta szociáldemokrata párt képviselői átlépték ennek a gyönyörű szép cirádás palotának küszöbét, csak azóta beszélnek itt a képviselők olyan tárgyakról, amelyek a dolgozó népnek, de nemcsak a munkásságnak, hanem az egész polgári társadalomnak is létét érintik. A magyarországi munkások pártjának és a magyar munkásságnak épen az a legnagyobb tragikuma, — amelyben nem osztozik a világnak egyetlen munkássága sem •—- hogy a magyarországi munkásságnak a polgári közszabadságokért kell harcolnia, olyasmiért kell harcolnia, ami nem is a munkásság érdeke csupán, hanem érdeke minden polgárnak, érdeke a progresszív gondolatnak, érdeke mindazoknak, akik azt akarják, hogy Magyarország bekapcsolódjék az európai államok kulturközösségébe. Ha azok az energiák, azok az erőpazarlások, amelyeket a magyarországi munkásságnak azért keli kifejtenie, hogy itt sajtószabadságot harcoljon ki, hogy itt tisztességes, demokratikus választójogot, gyülekezési szabadságot harcoljon ki, oryan dolgokat tehát, amelyek Európa minden konzervatív államában már régen túlhaladott álláspontot jelentenek, mondom, ha a magyarországi munkásmozgalomnak ezek az energiái felszabadulnának abból a célból, bogy kizárólag és egyedül a munkásosztály anyagi, erkölcsi és társadalmi jólétét fokozzák és a munkásságot előbbre vigyék a saját felszabadulása utján, akkor a szociáldemokrata párt itt ülő képviselői nagyobb eredményekre mutathatnának rá, mint amilyenekre, sajnos, most rámutathatnak. Mi tehát itt valósággal a polgárságért is harcolunk. Hiszen épen az előttem felszólalt t. képviselőtársamnak, jóllehet az egységespárt tagja, beszédéből mégis kicsendült olyasvalami, ami vigy hangzott, mintha ő a gyakorlati élet embere volna, és ugy látszott, hogy ő a gyakorlati élet. szemlélése közben kikapcsolta magából a pártembert és meglátja a valóságot. El kell ismernie épen a képviselő urnák s az egységespárt azon tagjainak is, akiki ugy gondolkoznak és ugy éreznek, mint ő, hogy mitt igazán mérsékeltük magunkat és nem illúziók ban éltünk, nem fellegvárakat építettünk. Ha pedig végig tetszenék olvasni interpellációinkat és határozati javaslatainkat, azok sorai közt egyetlen egy olyan mondatot vagy szót sem taiálna, amely a realitás lehetőségétől távol áll s amit még ma, az ország megcsonkított, leromlott helyzetében is meg ne lehetne valósitahi. (Szakács Andor : Ez igy van !) Tessék elhinni és tessék arról meggyőződve lenni, hogy elég ritkán történik meg, hogy amikor mi itt beszélünk, akkor elhagy bennünket a hidegvér, a türelem és ersebb hangokat ütünk meg. Hiszen méltóztassanak visszaemlékezni arra az időre, hogy amikor még nem voltak szociáldemokraták a Házban, itt tintatartók repültek és tettlegességig fajult a vitatkozás, -— ezt reánk fogni nem lehet. Mondom, ha erősebb hangokat is ütünk meg, mindig szemünk előtt tartjuk a realitást, és sohasem hangoztatunk olyasmit demagógiából vagy talán pártpolitikai érdekből, — aminek megvalósítható voltáról meg nem lennénk győződve. Az ország területi megcsonkítása és az ezzel járó gazdasági összeomlás, társadalmi békétlenség és elégedetlenség történelmi tény', ez igaz, én azonban tagadom azt, hogy megcsonkulásunk és szomorú gazdasági helyzetünk ellenére is ne volna mód egy intenzivebb szociális politikára ugy gazdasági mint politikai tekintetben és hogy ez'a kormány is, — ha komoly volna az akarata