Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-470

A nemzetgyűlés 470. ülése 1925. évi november hó 20-án, pénteken, 331 tesen csütörtököt mondott. Nemrégiben az összes jugoszláv lapok tele voltak Ausztria felosztását lanszirozó cikkekkel. Ausztria azonban csak az első etap. Ha Ausztriát egyszer felosztották, akkor következünk sorra mi. Ennek bekövetkeznie semmilyen körülmények között nem szabad és miután jobbat nem tudok, politikai orientációnk nincs is, — lehet, hogy talán tévedek felfogásomban, de mégis kifejezést kivánok ennek adni — én azt hiszem, hogy a magyar kormány a magyar nemzet érdekében cselekednék és talán nem végezne meddő munkát, ha konszideráció tárgyává tenné azt a kérdést, hogy a jelenlegi Magyarország ugy. amint van összes állami institúcióinak teljes állami integritása és függetlenségének biztosítása mellett nem kereshetne-e érintkezést a testvér német nemzettel, az iránt, hogy egyesüljön vele a nagy német Bund keretében. A költségvetést általánosságban elfogadom. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a középen.) Elnök: Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Pakots József! (Zaj.) Elnök: Kérem a képviselő urakat, méltóztassanak helyeiket elfoglalni. Pakots József: T. Nemzetgyűlés! Előttem szólott t. képviselőtársam... (Varsányi Gábor: Két óra lesz már, elnök ur!) Elnök: Varsányi Gábor képviselő urat kérem, méltóztassék csendben helyet foglalni. Pakots József ... nagyszabású beszédében megemlékezett arról a válságos helyzetről... (Zaj.) Elnök: Ismételten kérem a képviselő urakat, méltóztassanak helyet foglalni. Pakots József: T. Elnök Ur! Legyen szabad szünetet kérnem, hogy azután kezdhessem meg beszédemet. (Fialjuk! Halljuk! jobbfelől.) Elnök: Méltóztassék elkezdeni beszédét, képviselő ur. Pakots József: T. Nemzet sy ül és! Előttem szólott t. képviselőtársam beszédében rávilágított arra a válságos helyzetre, amelyben a magyar társadalom gazdasági, külnolitikai és kulturális vonatkozásokban van. Méltóztassanak nekem megengedni, hopy azt a szegénységi bizo-nyitvánvt, amelyet kiállított a kormánvzat részére, dacára annak, hogy a bizalom-nyilváni+ást a költségvetés elfogadásával a maga részéről megadta neki, magam is aláírjam. Mert óriási ellentét volt a beszéd konklúziója és a beszéd tartalma között, sőt volt egy olyan megálla-nitása a t. képviselő ur beszédének elöljárójában, amely rendkívüli kishitű sédről tesz tanúbizonyságot és m^g kellpne döbbennünk, ba igaz az a tétel, amplyet felállított, bogv nem tud^a elkér>7pbni. Magvarország politikai és társadalmi lövőiét a t. ké-nviselő ur, ba ez a kormánvzati rendszer eltűnnék és ba nem gróf Bethlen István miniszterelnök volna Magvarország kormányzásának vezetője. fSzóról-szóra azt mondotta hogy nem találja azokat a tényezőket, amelyek megnyugvásra vehetnék át az ország kormányzását. Igen t. Nemzetgyűlés! Ezzel a felfogással, sajnos, találkozunk a magyar közéletben olyan területeken is, amelyek legjobban megszenvedik a magyar kormányzati rendszer minden hibáját, mulasztását és sokszor végzetes intézkedéseit. Olyan letargia, olyan kishitűség, olyan leólmozottság mutatkozik a magyar társadalom minden területén, hogy már nem is tudnak az emberek gondolkozásuk terén arra a magaslatra felemelkedni, hogy nagyobb koncepcióba állítsák a magyar helyzetet és a magyar életet, hanem tisztán a napi politika és^ az adott szomorú helyzet szemszögéből Ítélve, azt a politikai művészetet, amelyet a t, ministerelnök ur kifejt, olyan tökéletesnek és olyan megtámadhatatlannak tudják látni, hogy azt hiszik, ebben kulminál minden olyan lehető kormányzati cselekvés, amely az országot jobb és kedvezőbb helyzetbe hozhatja. Pedig mégis fel kell vetnem a kérdést, hogy vájjon olyan szegény volna-e az ország komoly, nagy értékekben, hogy gróf Bethlen Istvánnál megáll minden lehetőség ezen a téren, hogy nem termelhetne-e ki a magyar közélet olyan politikai koncepciókat, amelyek itt ezt a rettentő zűr-zavaros, ezt a szinte megoldhatatlannak látszó közéletet rendezni tudnák. Én ezt nem hiszem. Hiszen, ha végignézünk Magyarország politikai történelmén, azt látjuk, hogy a legnehezebb időkben is akadtak kitűnő országvezetők, akik megtalálták a maguk lelkét és megtalálták a kontaktust a maguk lelke és a társadalom lelke között. Itt van a kérdés lényege. Az a hiba, hogy éppen Bethlen ministerelnök ur, akinek kiváló kvalitásai iránt magam is elismeréssel viseltetem, nem találja meg a kontaktust a társadalom lelkével. Az a hiba, hogy ez az idő nem tudott kitermelni olyan férfiút, vagy nem látjuk, hol van az a férfiú, akit kitermelne arra, hogy éppen a mai idők szükségletei szerinti kormányzati politikát inauguráljon. Azok a régi politikusok, akik valamikor Magyarország kormányzati politikájában és a közélet vezetésében résztvettek, a szereplés színpadáról láthatalan sülyesztőkön át javarészt eltűntek. Nem látjuk őket, pedig az ország sorsa volt a kezükben. Nehéz, katasztrofális időkben odaálltak és a maguk végzetes, vagy pedig egészen jó felfogású politikai rendszere szerint igyekeztek valahogy a közdolgokba beleavatkozva, a maguk elveit érvényesíteni. Ma nem látjuk őket, ma valami elkedvetlenedés látszik a részükről. Talán a belpolitikának ez a zűrzavara és idegen légköre, amely nem a régi hagyományos belpolitika, amely uj problémákat vetett fel, okozza azt, hogy idegenül érzik magukat a magyar közéletben. Én pl. csak egyetlenegy vezető egyéniségre utalok, gróf Andrássy Gyulára, akit sehol sem látok, (Erdélyi Aladár: Adjon hálát az Istennek!) aki valamikor Magyarország politikai történetében jelentős szerepet játszott, akit múltja is kötelezne arra, hogy a nemzet válságos napjaiban itt, legyen és a maga politikai és tudományos készlettárát és készséarét belevigye ebbe a mechanizmusba, amelyből ki kell forrnia az uj magvar életnek. (Erdélyi Aladár; ő kezdte a személyi harcot a magyar politikában.) Ha lélektani mérlegre vetem, mélyen t. képviselőtársamnak, gróf Andrássy Gyulának ezt a magatartását, arra kell következtetnem, hogy ő kiiktatta magát a nemzet elemi kérdéseiből, (Erdélyi Aladár: Vagy a nemzet iktatta ki!) hogy utópiák és távoli kérdések vitték olyan területre, hogy nem tudja megtalálni a kapcsolatot a mával, a mai élettel. Ez nagy hiba ezektől a vezető politikusoktól, mert egy ország közvéleménye kik után induljon, ha nem azok után, akik arra volnának hivatva a maguk tudásával és múltjával, hogT irányitsanak, hogy felvilágosítsanak, hogy a maguk tekintélyével itt, ahol a tekintélyrombolás olyan rémséges korszakain mentünk át.