Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-470

310 A nemzetgyűlés 470. ülése 1925. környezetünkben is állandóan azzal a szemrehányással találkozunk, hogyan tudunk mi, akármilyen hazaíias és nemzeti célok lebegnek itt előttünk, összefogni olyan politikai csoportokkal, olyan politikai pártok képviselőivel,^ amelyek az elmúlt időkben az ő megitéiésük szerint nem játszottak üdvös szerepet az ország történetében. T. JN emzetgyülés ! Minket legelsősorban ez a felfogás vezet: ami katasztrófa Magyarországot a világháború lezajlása után utolérte, abban a nemzeti szerencsétlenségben nincs Magyarországgon társadalmi tényező, amely saját hibáját és felelősségét meg ne állapithatná. Nem akarok ezzel a kérdéssel ebben a vonatkozásban bővebben foglalkozni, de méltóztassanak visszaemlékezni a háború végén bekövetkezett eseményekre. A tróntól kezdve egészen a legkisebb tisztviselőig senki sem teljesítette olyan mértékben a haza megmentésére a kötelességét, mint ahogy az feladata lett volna. Itt megjelenik előttem gróf Tisza Istvánnak tragikus árnya, felmerülhet az a kérdés, hogy azokban a napokban, amikor az országban a felfordulás jelei már mutatkoztak, amikor előrelátható volt, hogy a felelős tényezők kezéből kicsúszik az intézkedés lehetősége és utcai tömegek felelőtlen beavatkozása fogja irányitani az eseményeket, akkor Tisza István, aki abban az időben kétségtelenül a legférfiasabb, legmarkánsabb jelensége volt a magyar politikai életnek, miért nem tett legalább kisérletet arra, hogy személyes beavatkozásával, hiveinek összegyűjtésével próbálja feltartóztatni az eseményeket? Hiszen ebben a teremben akkor is azok a képviselők voltak többségben, akiket az ő programmjával választottak meg, az országgyűlési többség tehát, ha ő jelentkezik, ha egy megváltó cselekedetet akar inaugurálni, kétségtelenül mellette lett volna. Nem azért említem ezt, hogy az ő felelősségét csökkentsem vagy gyarapitsam, eszem ágában sincs, nem is érzem magamat hivatott kritikusnak erre vonatkozólag csupán arra akarom felhivni a t. Nemzetgyűlés figyelmét, hogy abban az időben az összeomlással járó katasztrofális események olyan elkerülhetetlen erővel, szinte fizikai súllyal érvényesültek, hogy az egyénnek akkor azzal szemben, ha bármilyen hatalmas is volt előbb, minden jelentősége megszűnt. Hiába jött volna Tisza István, hiába állott volna az akkori országgyűlés többségének élére és akart volna beavatkozni az ország történetébe, az akkor teljesen lehetetlen volt; akkor az események bizonyos irányban megindultak, minálunk épugy, mint a külföldi vesztes államokban, és emberi erők ezeket az eseményeket nem szerelhették le. Ez kifejezésre jut gróf Tisza Istvánnak abban a magatartásában is, hogy amikor József főherceg mint homo regius október utolsó napjaiban Budapestre érkezett, hogy itt uj kormányt alakítson és meghallgatta a magyar politikusokat, a leveles ládájából kikerült feljegyzések szerint, amikor gróf Tisza Istvánt meghallgatta, ez azt az előterjesztést tette a homo regiusnak, hogy demokratikus kormányt alakítson és gróf Károlyi Mihályt vegye be a kormányba. Ezt nem én állapitom meg, hanem, mint mondottam hiteles feljegyzések tanúskodnak róla. Már most Viczián István t. képviselőtársam azt állítja,, hogy az" olasz frontot a magyar sajtó mérhetetlen izgatása renditette meg, évi november hó 20-án, pénteken. hogy a Budapesten megjelent újságokat olasz repülők szórták le a magyar frontra, amelyekből olvasták a magyar katonák az itteni sajtó izgatásait, s ezért csökkent az ellenállóké pesség, itt-ott ezért tagadták meg az engedelmességet és ezért volt az a megfékezhetetlen vágy a magyar csapatokban arra, hogy vezényeljék őket az olasz irontról a balkáni front összeomlása következtében veszélyeztetett Magyarország védelmezésére. Nem tudom, szórtak-e le lapokat az olasz repülők vagy sem; nem tudom, hogy Budapesten kinyomott újságok voltak-e azok, amelyeket az olasz repülők leszórtak, vagy pedig a budapesti hirlapok szokásos fejével meghamisított újságok voltak-e azok, nem is keresem. Ellenben felhívom a t. Nemzetgyűlés figyelmét arra, hogy egészen október 25-ig Magyarországnak a király által kinevezett és a többség által támogatott felelős kormánya volt, a Wekerle-kabinet. Az egész háború alatt élt itt továbbá Budapesten egy állami apparatus, állami berendezés, amelyet cenzúra név alatt ismertünk. Semmiféle sajtónyomtatyány ennek a cenzúrának előzetes engedélye nélkül a nyomdákból ki nem kerülhetett. Ennek a cenzúrának polgári főnöke a ministerelnökség egyik odarendelt magasrangu tisztviselője volt. Volt a cenzúrának egy katonai elnöke is, akit az Aok., a legfőbb hadvezetőség vezényelt oda, aki az ő katonatiszti munkatársaival minden sorát átvizsgálta az előzetesen beterjesztett uj ságközleményeknek. Ha tehát a magyar sajtóban abban az időben csak egy sor is megjelent, amely a hadviselés érdekeivel összeütközésben volt, ezért nem azokat a hírlapírókat lehet felelőssé tenni, akik a közhangulatnak kifejezést iparkodtak adni, r akik az eseményekről, amelyek az országgyűlés termében vagy pedig a közéletben lefolytak, hirt adtak, hanem felelős minden sorért és betűért, amely a hadviselés érdekeit érintette, az a cenzúra-apparátus, amely óriási hivatali berendezéssel és nagy költséggel működött s amelynek hivatása lett volna a hadviselés érdekeit a sajtó esetleges tendenciáival szemben is érvényre juttatni. Annyira áll ez, hogyha a cenzúra kezelői itt Budapesten nem tudták eldönteni saját Ítéletük szerint, hogy valamely közlemény keresztülbocsátiható-e, valamely közlemény nem ütközik-e a hadviselés érdekeibe, akkor az ilyen előzetesen benyújtott és közölni óhajtott cikket vagy közleményt elküldték a legfőbb hadvezetőségnek a főhadiszállásra és a legfőbb hadvezetőségen berendezett hasonló felebbezési apparátus döntött aról, hogy a kérdéses cikk kinyomatható-e vagy pedig_ nem. Onnan jött vissza minden ilyen benyújtott közlemény az ő pecsétjükkel, hogy közölhető-e vagy nem. Ha tehát megjelentek a magyar sajtóban olyan közlemények, amelyek a front felizgatás ára tényleg alkalmasak voltak, a legfelsőbb hadvezetőség, amelynek szerve itt működött Budapesten, a felelősséget ezért semmi körülmények között nem ruházhatja át és nem vetheti a budapesti sajtónak és szerkesztőségeknek nyakába, amelyek nem is rendelkezhettek azzal a hozzáértéssel, mint ezek a kiválasztott és hivatott urak, hanem igenis, ezért a felelősséget kizárólag az akkori legfelsőbb hadvezetőségnek kell viselnie. De azt mondják — nem tudom, Viczián István t. képviselőtársam felemlitette-e ezt — lépten-nyomon lehet hallani, hogy az olasz fronton bekövetkezett katasztrófát, amely október