Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.
Ülésnapok - 1922-463
A nemzetgyűlés 463, ülése 1925 mondom, ezektől eltekintve, semmiféle termelőmunkát nem látunk ebben az országban. Ne csodálkozzanak ilyen körülmények között, ha egyrészt nem vagyunk valami nag3 f on elragadtatva attól a konszolidációtól, amelyet az előadó ur itt hirdetett, ne csodálkozzanak másfelől azon sem, ha a keserűség adja a szájamba azokat a szavakat, amelyek miatt az elnök ur szives volt engem figyelmeztetni, amikor a blatnicai közigazgatásról beszéltem, mert hiszen ma az egész országban tulajdonképen blatnicai közigazgatás van. Ne csodálkozzanak azon, ha erős szóval kritizáljuk azt a magyar közgazdasági politikát, amely a szenet a bányában hagyja heverni, a bányamunkást pedig családjával együtt kiűzi az országból és amely elnézi azt, hogy az Alföldön a trágyát elégessék, mert a szén a Sajó völgyéből nem tud olcsón lejönni az Alföldre, hogy azzal tüzeljenek. Ne csodálkozzanak azon, ha mi azt a kapkodó pénzügyi politikát, amelyet önök már hat esztendő óta csinálnak, itt kifogásoljuk és erős szavakkal kritizáljuk. Azt hiszem, ha önök hazamennek, s csendben, az éjjeli órákon átgondolják az ország sorsát, akkor önök is megcsinálhatják azt a számvetést, amelyet én megcsináltam. T. Nemzetgyűlés ! Nekünk ebben a szerencsétlen csonka országban két választásunk van: az egyik az. hogy vagy lesülyedünk egy kis mezőgazdasági állammá, olyanná, mint amilyen Szerbia volt a múlt század 80 as éveiben, "de akkor le kell számolni azzal a luxussal, amely ma van, le kell számolni azzal az udvartartással, amety ma van s amely ugy hasonlit az ország testéhez, mintha valaki szürgubába bújnék és egy kócsagforgós kucsmát tenne a fejére. De ha lesülyedünk oda, ahol Szerbia volt a múlt század 80-as éveiben, vagjds kis mezőgazdasági állammá, akkor annak a Takarékossági Bizottságnak nevezett sóhivatalnak gyorsabban kell dolgoznia, mert egy kis mezőgazdasági állam ekkora bürokráciát és fényűzést az államfő háztartásában, az automobilokban és mindenben, amit ministeriumnak neveznek, el nem bir ; akkor elpusztul ez az egész bürokrácia, és tényleg el fog sorvadni az egész polgári középosztály. Vagy pedig idejekorán észhez térünk és igyekszünk Magyarországot azzá tenni, amivé a természet maga tette, amikor Árpád idehozta népét a Duna völgyébe, amely alkalmas arra, hogy ipari, kereskedelmet fejlesszen, s alkalmas arra, hogy magasabbrendü kultúrával ipart termeljen ki magából, életerős, szorgalmas, dolgozni kívánó népet, amely mintegy követendő példaként áll a bennünket környező és országunk lecsonkult részeit birtokló népek előtt. S ezt el lehet érni helyes adópolitikával, céltudatosan átgondolt liberális szellemű és szociális tartalommal megtöltött gazdasági politikával, egyszóval mindannak az ellenkezőjével, amit az önök kormányai hat esztendő óta Magyarországon csináltak és végeztek. Harmadik ut nincs, mert a harmadik nt a nihil, a megsemmisülés. Es ezt a szomorú perspektívát Baross János t. képviselőtársam is bemutatta önök előtt. A latifundiumok, a nagybirtokok noli me tangere, nenyuljhozzámok, mert aki hozzá nyúl, az ugy jár, mint ahogy a jó katholikus ember mondja : aki a pápából eszik, az meghal. Aki a nagybirtokhoz hozzányúl, az is meghal, s nem szabad hozzányúlni. Ezért nem valósulhat meg Hegedűs Lórántnak az az álma, melyet elmondott nekünk, hogy a nagybirtokok helyén életerős magyar falvak keletkeznek, gyönyörű szép szál magvar néppel, egy uj magyar középosztály keletkezik, ameiy hordképesebb, bátrabb lesz, amelyet nem tud akárki igája alá hajtani, független erős nép, amely a Duna völgyében elhelyezkedve mintegy mintául szolgál egész Keleteurópának. Ezt nem fogják tudni megvalósitani, hanem ha tovább fogják folytatni ezt a politikát, akkor éppen, ugy mint NAPLÖ. XXXYI. évi november hó 10-én, kedden, 25 ahogy a gavallér észrevétlenül, lassan lecsúszik, -- aki csak azon veszi észre magát, hogy kopottabb a cilindere, félretaposottabb sarkú a cipője és fényesebb a ruhája — mi is lejjebb és lejjebb fogunk csúszni szinte észrevétlenül és azon fogjuk magunkat észrevenni, hogy egy életerős középosztály, életerős munkásság, életerős kisgazdatársadalom helyett koldus nép fogja ezt az országot lakni, amelvnek nem lesz hazája, és akkor valósággá válik fordítva az, amit Széchenyi mondott, t i. nem az, hogy : »Magyarország nem volt, hanem lesz«, hanem ha tovább fogják ezt a politikát folytatni, különösen ezt a gazdasági politikát, akkor az lesz valóvá, ami Széchenyi mondásával ellentétben így hangzik : »Magyarország volt, és többé nem lesz !« A költségvetést nem fogadom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon. J Elnök : Szólásra \< övetkezik ? Forgács Miklós jegyző : Kálmán Jenő ! Kálmán Jenő : T. Nemzetgyűlés ! A magyar parlamentben évtizedeken át szokás volt vitatkozni arról, hogy a költségvetés elfogadása bizalmi kérdés-e vagy sem. Azt hiszem, ez a kérdés sohasem érte meg azt az időt, azt a sok okfejtést, amelyei erre forditottak, mert szerintem kétségen felül áll egyfelől az, hogy a költségvetés megszavazása az ország részére történik, másfelől kétségtelen előttem az is, hogy a költségvetés megszavazásában bizalomnj'ilvánítás van az azt benyújtó kormányI zat iránt. Ha ez a vita évtizedeken át élt is nagy s/.ivósággal, a mai viszonyok között ez már teljesen I célját tévesztette. Az idők, amelyeket élünk, megváltoztak, s egy adott helyzettel számolnunk kell, bármennyire fáj is az. 1910-ben még Nagymagyarország kerületei küldöttek képviselőiket az utolsó képviselőházba. Boldog időket, békét éltünk. Egy nagy, hatalmas nemzet haladt ideáljai felé, nemes akarás, lendületes gondolkodás az agyakban, meleg érzés a szivekben mind biztosítéka egy gyümölcsöt érlelő boldogabban nagy jövőnek. De amint lehullik, elszintelenedik a virág szirma, összezsugorodik a levele, ha hideg éjszakán megérinti a májusi fagy, úgy a háború és a háborút követő béke megsemmitette a nemzet legszebb reményeit ; elvesztettük szép Erdélvünket, kincses Kolozsvárral, elvesztettük a Felvidéket égbetörő hegyeivel, elvesztettük búzatermő földjeink, Kánaánjaink egy részét. 1922-ben, fájdalom, már csak csonka Magyar ország kerületei küldhettek képviselőket ebbe a nemzetgyűlésbe. Fájdalmas esemény, de nem vigasztalan. Ebben a megcsonkilottságunkban, mognyomoritottságunkban is életképesek vagyunk, és csak rajtunk áll, hogy álmaink valóra váljanak. Az idő fokozott munkára int, fokozott munkára inti a törvényhozást, a uolgárságot s ezeknek együttes munkájával elérhetjük a nagy célt, amely előttünk lebeg : Nagymagyarorszagot. Ha reális a politika, — márpedig nekünk erre kell törekednünk, — akkor az adott viszonyokkal számolni kell. Mi nem repülhetünk a fantázia aranyos szárnyain, mi nem roboghatunk tündérszekéren a képzelet birodalmának szines utjain, nekünk a lehetőségeket kell keresnünk, akár közjogi, akár gazdasági téren akarunk alkotni. (Ugy van ! a jobboldalon.) Ezen az utón szerintem az összes pártok összetalálkozhalnak. Megvallom, hogy az ország mai viszotwai között a pártkeretekre valami különös nagy súlyt nem helyezek. Párthoz tartozni azért kell, különösen egy olyan képviselőnek, aki önmagában nagyobb erőt nem jelent, mert igy sikeresebben szolgálhatja a közügyet és inkább mentes attól, hogy az egyetemes poliiikai célokkal ellentétben partikuláris érdekek szolgálatában adja oda magát a képviselő. (Ügy van! a jobboldalon). Nagy várakozással néztem annak idején a kis4
