Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-463

26 A nemzetgyűlés 463, ülése 1925 gazdáknak a parlamentben való megjelenése s még fokozottabb várakozással a szociáldemokrata pártnak a parlamentben való megjelenése elé. Megvallom őszintén, várakozásaimban ugy az egyik, mint a másik oldalon csalódások értek. Készséggel elismerem, hogy mind a két árnyalat hozott a magyar közéletbe megszivlelni való gondolatokat. Hozták a gondolatokat, azonban nem mar. dtak mentesek az egyoldalúságoktól, amely egyoldalúság az egyetemes célokat követő politikának ha időlegesen ád is bizonyos tápokat, de véglegesen annak mégis csak akadályául szolgál. Elvitathatatlan, hogy a kisgazdáké marad az érdem mindenkor, hogy a magyar parlamentbe, a magyar közéletbe bevitték azt a tudatot, megerősítették azt a felfogást, hogy országunk gazdaságának alapja minden időkre a föld. (Ugy van ! a jobboldalon.] A szociáldemokrata párt, mint élő mementó áll a magyar politikai pártok előtt, figyelmeztetve őket arra, hogy lenn a méhben hatalmas talaj mozgató erők működésbe jöttek, hogy a proletariátus fölfelé törekszik, magának jogot, kenyeret, megélhetést és emberibb életet akar; döngeti a »beati possidentes« kapuit, megélni akar, emberhez méltó életet akar, csak ezideig nem határozta meg azt, nem mondotta meg még azt, hogy mit tart emberhez méltónak. (Szakács Andor: Polgári követeléseket terjesztettek elő! — Zaj.) Azt látjuk, hogy tagad mindent, ami a fennálló rendnek kedves és drága. (Ugy van! jobb felölj Ebben a nemzetgyűlésben és ezeken a falakon kivül is szerte az országban évtizedek óta hallja a polgárság, — arra tanitják —- hogy az állammal szemben követeléseket támasszon, hogy az államtól várjon mindent. A legritkább esetben halljuk — és e tekintetben alig van különbség a pártok között, — hogy a polgárságnak azt magyarázzák, arra tanítanák a polgárságot, hogy az állammal szemben kötelességei vannak, hogy súlyos felelősségérzetet kell, hogy érezzen, hogy ezeket a kötelességeket zúgolódás nélkül teljesítenie kell. Elismerem, tudom, — mert hiszen gyakorlati ember vagyok, — hogy a közterhek elértek szinte az elviselhetetlenség határáig; de tudom azt is, hogy áldozatok nélkül nincs áldás, feszület nélkül nincs megváltás, (Ugy van ! a jobboldalon.) Mintha az ősök ragyogó áldozatkészsége most volna kialuvóban. Mi lesz intézményeinkkel, egyesületeinkkel, ha megdermed a szeretet munkája szegényebb lesz a szív ? A költségvetési vita során és e vitán kivül is, szerteszét sajtóban, egyesületekben, gyűlésekben megszámlálhatatlanul hangzanak panaszok adórendszerünk és főleg az adók kivetése és kezelése miatt. El kell ismernem, hogyüezek a panaszok nem teljesen alaptalanok. Nem alaptalanok, akár teoretikus szempontból, akár pedig praktikus szempontból nézük is őket. A teoretikus szempont nem helyes, mert hiszen el kell ismernie mindenkinek, hogy egészségtelen állapot az, amikor az állami bevételek legnagyobb részét a közvetett adókból kell előteremteni. Gyakorlati szempontból pedig a panaszok jórészben megállnak azért, mert kétségtelen, hogy az aránytalanságok miatt emelt panaszoknak alapjuk van. (Kalbók Lajos: Mégse segítenek rajtuk!) Mindjárt rátérek igen tisztelt képviselőtársam erre is. Ezeken a panaszokon segíteni ma egyrészt alig lehet, de azokon a panaszokon, amelyek az aránytalanságokra vonatkoznak igenis lehet és kell is segíteni, mert ez megnyugvást keltene Tapasztalatból feszélek. Évek hosszú során át működtem békében, mint a harmadosztályú adókivető bizottság elnöke, amely adót tudvalevőleg annakidején a kereskedők és a szabadfoglalkozású polgárok fizettek. Nem hivatkozom ma azokra az adózókra, de hivatkozom azokra a ma már poros és sárguló iratokra. Az évi november hó 10-én, kedden. egyik kivetési időszakban elértük azt, hogy 180 adótétel közül 6 ellen adtak csak be fellebbezést. Ugy tudom, hogy az utóbbi esztendőkben az arány ennek majdnem a megíorditottja volt. (Ugy van! Ugy van! jobb felől.) Hogy ez elérhető volt — ami kétségtelen tény — ez abban leli magyarázatát, hogy azok, akik az adókivetésekkel foglalkoznak félretettek minden más szempontot, ismerték a viszonyokat, pártatlanok „és méltányossági érzülettel biró emberek voltak. En azt is elismerem, hogy ma az adókive lő közegek helyzete sokkal nehezebb, mint volt annakidején, mert egyfelől több uj adót vetettek be kellő előkészítés nélkül gj^orsan s anélkül, hogy akár a közönség, akár pedig maguk az adókivető közegek a rendeleteket ismerhették volna, hogy azok a vérükbe átmehettek volna. Megnehezíti helyzetüket az is, — különösen az utóbbi időben, — hogy a jövedelmeknek és az adóalapoknak otyan hullámzása állott elő — különösen addig, amíg a pénz nem stabilizálódott — amit a múltban elképzelni sem tudtunk. Ilyen körülmények között nem lehet azt állítani J hogy ezek az emberek csupán azért, mert felületesek» mert rosszakaratuak és csupán azért, mert az embereket nem ismerik, követnek el annyi — ne mondjuk szabálytalanságot, hanem méltánytalanságot. Való igaz az is, — mert hiszen ezeket nem lehet tagadni erről az oldalról sem — hogy a pénzügyminister ur jóakaratát, ritka, nemes intencióit vidéken a végrehajtó közegek egy része tényleg félre érti. (Pikier Emil : Készakarva félremagyarázzák és visszaélnek vele ! — Zaj.) Elnök : Csendet kérek ! képviselő urak ! Kálmán Jenő : Még annyi engedményt is teszek igen t. képviselőtársam, — mert tapasztaltam — hogy van bizonyos animozitás egyesek részéről az adózók egyes kategóriáival szemben (Lovász János : Kivált a kisgazdákkal szemben !) Ez a kategória — itt is megmondom — a módosabb kisgazda és a zsidó kereskedő. Nem általánosítok, de ilyen jelenségek tényleg fordultak elő. Annak a sok panasznak, mely adókérdésekben felhangzik, az általam előbb ismertetett okokon kivül kétségkívül jelentős oka abban a körülményben is keresendő, hogy különböző gazdasági ágaink is határozottan válságokkal küzdenek. Hiszen válsággal küzd a mezőgazdaság, az ipar, akár kicsi akár nagy és válsággal küzd a kereskedelem is Eszevesztett politikának tartottam azt a politikát, amely a különböző gazdasági ágakat egymással szembe akarja állítani. Egy gazdasági politika, általában egy kormányzati politika csak aszerint jó vagy rossz, ahogy a különböző ellentétes érdekeket ki tudja egyenlíteni. (Ugy van ! Ugy van ! a középen) Erre kell törekedni, nemcsak frázisokkal, nemcsak hangzatos jelszavakkal, hanem valóságos tényekkel és intézmények megalkotásával is. Én nagyrabecsülöm a földmivest, s azt hiszem mindenki kivétel nélkül kalapot emel azelőtt a földmives előtt, aki kora hajnaltól bágyadt alkonyatig dolgozik (Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon és a középen), aki küzd a tél havával, a nyár hevével, de becsülöm azt az iparost is, akár kicsi akár nagy, akár munkás, aki lelke találékonyságával vagy keze ügyességével ujat alkot a nyersanyagból (Tetszés.) de ép ugy értékelem a kereskedő, a fürge kereskedelmet is, amely az árut a termelőtől a fogyasztóhoz viszi, értékes külföldi összeköttetéseket szerezve, mert minden ilyen összeköttetésben egy szálat látok, amely belekapcsol bennünket a világgazdaságba. a világkereskedelembe. (Ugy van lUgy van a jobboldalon és a középen.) T. Nemzetgyűlés ! A gazdasági kérdésekkel foglalkozva, nem mehetek el szó nélkül a földbirtokreform mellett. (Halljuk ! Halljuk ! a jobboldalon.) Bevailom őszintén, jobb szerettem volna, hogyha ez a nagy mű nyugodtabb időkben, meg-