Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-469

A nemzetgyűlés 469. ülése 1925. évi november hó 19-én, csütörtökön. 299 egyesület, (Klárik Ferenc ; A Sörház-utcai ki- j váltság !) mondjuk egy liberális társadalmi egyesület vagy egy munkás egyesület külföldi tényezőkkel belpolitikai és külpolitikai ügyekben tárgyalni, a következő napon hogy szétvernék azt az egyesületet ! Már nem volna sem alapszabálya, sem helyisége, sem elnöke, sem alelnöke ! Ezek pedig itt nyíltan hoznak határozatokat, hogy ők az Eckhardt—Cuza-féle vállalkozást helyeslik és annak alapján állanak. Ki bántja őket, ki törődik velük? Felvonulásokat rendeznek, ünnepelnek és gyűléseiken köztisztviselők jelennek meg és beszélnek. (Esztergályos János : Fasiszta királyt akarnak választani !) Ez nem vezethet jóra. Hiába itt a konszolidációra való törekvés, hiába itt a kormány részéről a ritkán elhangzó szép szavak, amelyek azonban néha hangzanak el ! Mi történik abban az esetben, hogy ha azok a szavak csak szavak maradnak? Itt nem lehet csak ugy elfelejteni azt, hogy a nemzetgyűlés alelnöke mit mondott itt humorosan, amin az egész Ház kacagott. Én nem voltam jelen, csak az újságból olvastam, hogy itt azt mondotta az egyik képviselőtársunk a másiknak : ő hallotta, hogy egy harmadik képviselő erről a másikról azt mondotta : már nem volt más hátra, a te beszéded után, mint hogy kikiáltsad a proletárdiktatúrát. Jóságos Isten, ha ilyen beszédet tartott, volna egy szociáldemokrata képviselő, nevetett volna rajta a nemzetgyűlés ! Ha azt a lázitást, amely a kormányzattal szemben a vidéken folyik, a szociáldemokrata párt művelné, vagy az a lázitás, amely itt túloldalról folyik, a szociáldemokrata párt oldaláról folyna, nagyon megritkulnának ezek a szélsőbaloldali padsorok, és az én t. képviselőtársaim hidegebb és kevésbé barátságos otthont találnának a Markó-utcában. (Esztergályos János : Tiszteltetnék a mentelmi jogot !) Nem lehet ezeken a kérdéseken túlmenni. A nemzeti egészségesedés kérdését nem lehet ugy megvalósítani, hogy mi az elégedetlen lelkeket egy kiváltságos izgatás játékszerévé engedjük át. Itt rigyáci proletárdiktatúráról és rigyáci lázitásokról beszélnek. Rigyác igy lett hires * azelőtt azt sem tudta senki, hogy Rigyác a világon van. (Esztergályos János : Hol van az?) Rigyác a letenyei kerület egyik községe és állítólag itt izgatott egyik képviselőtársunk olyan szélsőségesen. Kell, hogy valami történjék ezekben a kérdésekben, épen ugy, amint ahogy a pénzügyi, belügyi és közigazgatási kérdésekben is akarunk végre komoly kormányzati politikát látni. Méltóztassék megengedni, hogy mielőtt beszédemet befejezném, még egy olyan kérdésre mutassak rá, amelyet az én t. képviselőtársaim valamennyien ép olyan jól tudnak, mint én. Képviselőtársaim tudják azt, hogy a régi Magyarországnak szabadelvüségén kivül főerőssége volt a törvények ereje, hogy az az ember, aki tudta, hogy neki igaza van, tudta azt is, hogy igazat is fog kapni. Nem félt semmiféle felső hatalmasságtól, semmiféle erőtől, mert bizott a maga igazában, tudta, hogy bárki legyen is az, aki vele szemben mer helyezkedni, a maga igazát mindig meg fogja kapni ugy a bíróságoknál, mint pedig a közigazgatási hatóságoknál. Ma az embereknek lelkéből ez a bizalom távozott el. Az emberek lelkéből hiányzik az az érzés, hogy ha neki igaza van, akkor o igazat is fog kapni s akkor jogát érvényesíteni tudja. Az emberek lelkéből elszállt az igazságosságba vetett hit, az a hit, amely az 1848-iki és az 1848 utáni Magyarországnak főerőssége volt : a törvény előtti egyenlőség, a jogbiztonság érzése és hit az igazságosságban. Egy kormányzati rendszernek, amely komolyan gondolja az ország konszolidációját, a gazdasági konszolidációt, higyjék el, igen isztelt uraim, föídrengéses talajra építeni nem ' lehet. Akármilyen szép gazdasági épületet emelnek is fel önök, amig itt reng a föld, amig itt a láva állandóan elöntéssel fenyeget mindent, addig önök hiába építenek. A gazdasági építkezésnek és egészségesedésnek alapja a lelkek konszolidációja. Minthogy én a kormány munkáját nem látom még erélyesnek, minthogy nem látom a kormány politikájában azt a koncepciót, amely a nemzetet idáig elviszi, a kormány iránt bizalommal nem viseltetvén, a költségvetést nem fogadom el. (Helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon. —• A szónokot üdvözlik.) Elnök : Szólásra következik? Forgács Miklós jegyző : Létay Ernő ! Létay Ernő : T. Nemzetgyűlés ! Teljes mértékben átérzem a magam kebelében is mindazokat az igazságokat, amelyeket előttem szólót, képviselőtársam hangoztatott. Teljes lehetetlenségnek tartom a magam részéről is azt, hogy mi egyrészről a világ areopagja előtt folytonos támadó felületet adjunk önmagunk ellen, fölösleges ürügyeket szolgáltassunk ellenségeink számára, másrészről ugyanakkor a nemzeti élet legbecsesebb tradíciói alól vágjuk ki azt a talajt, amely talajnak megmaradásán őrködtek elődeink és amelynek megtartásáért 400 esztendős harcot vívott a kuruc magyarság az elnyomó idegen hatalommal szemben. E szabadság ereje, hatalma volt az a vezérlő csillag, amely a magyar nemzetet a nyugati demokráciához, a nyugati fejlődéshez kötötte. A szabadság szellemének megbontása mindaz, ami ma ebben az országban a szabadságjogok tisztelete, a polgári egyenjogúság kérdése ellen vetődik fel és amig ez helyre nem áll, addig nemzetközi vonatkozásban se várjunk javulást. Mert az én észleletem szerint a külső világ, a nyugati civilizált nemzetek Magyarország beiső konszolidációjának kérdését nem a külső ismérvek alapján ítélik meg, hanem megnézik azokat az intézményeket és institúciókat, amelyek Magyarország törvényeiben vannak megalkotva, megnézik a szabadságjogok kezelésének, a polgári egyenjogúság kezelésének kérdését, az adózás arányosságának és egyenlőségének kérdését és ezekből a belső ismérvekből állapítják meg, hogy ez az ország konszolidálva van-e vagy sem. Teljesen hiábavalónak tartom, bár tökéletes jóhiszeműséget látok és teljes elismeréssel is adózom aziránt a munka iránt, amelyet Genfben és másutt a ministerelnök ur és a kormány más tagjai s a magyar nemzet jelenlegi politikai életében vezető szerepet játszó más férfiak is a külföldön Magyarország belső erejének fokozása, felmutatása iránt kifejtenek, de végeredményben meddő munkának tartom, ha ezek csak szavak maradnak, ha csak a világ civilizált népeinek elnémitására törekszenek és idehaza cselekvésszerüleg megvalósítást sohasem nyernek. Pedig én ugy látom és ugy tapasztalom, hogy Magyarországon is elkövetkezett az az idő, amikor a magyarság kérdése európai problémává fejlődött. Vessünk csak egy pillantást a nemzetközi helyzetre. Ha összehasonlítjuk a jelenlegi állapotokat a békekötés utáni állapotokkal, és látjuk, hogy minden évben töredezik a gyűlölet mérge, az ellenszenv rettenetes indulata, amellyel a háború után és a békekötések idején Magyarország találkozott ; látjuk, hogy a világtendencia az egyetemes népszeretet jegyében indul meg ; ha látjuk azt, hogy a népek és nemzetek törik a fejüket azon, és a világnak talán nincs hatalmasabb problémája, mint az, hogy a világbéke hangulata uralkodjék egész Európában, akkor a magyar problémát olyanná kell fejleszteni, melynek becsületes megoldása nélkül ez a világbéke a nemzetek és népek közötti egyetértés el sem képzelhető. Ha a német kérdést vizsgálom, sohasem tudok NAPLÓ. XXXVI :.v