Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-469

A nemzetgyűlés 469. ülése 1925. évi november hó 19-én, csütörtökön. 297 szavazzanak? (Klárik Ferenc : Nem gondolja sehogy !) Vagy pl. itt van egy másik kérdés, a nők szavazati joga. Nem tudja a belügyminister ur, hogy a rendezett tanácsú városokban a nőkszavazati jogával csalnak? Nem tudja a belügyminister ur azt, hogy az összes nők meghatalmazását minden párt hamisítja? Ha nem tudná, megmondom ezt itt a belügyminister urnák. A közigazgatási közegek pedig nem tudják, hogy miként lehet ezt a hamisítást megakadályozni. Hiszen azért köteles minden párt csalni — tessék megérteni, minden párt csalni kénytelen a rendezett tanácsú városokban, — mert ha az 5000 női szavazatot csak az egyik párt hozza be és leszavaztatja, ezzel az 5000 szavazattal már eldöntötte a választást és a másik mehet utána panaszkodni az Úristenhez, hogy hamisak voltak a meghatalmazások. (Klárik Ferenc : Az sem hallgatja meg 1) Ennek következtében mindegyik párt hamisitja a meghatalmazásokat és reggel behozza hamisitva az összes női szavazatokat. Erre azután kijelentik, hogy a női szavazatok érvénytelenek, mert mindkét párt behozta a meghamisított választói cédulákat. Ebből mi következik? A nőknek ad ugyan a törvény választójogot, de viszont elveszi tőlük. Ennélfogva tisztelettel kérem, ne játsszunk bújócskát. Ezt a belügyminister ur is tudja és mindenki tudja ebben az országban. Tessék a rendezett tanácsú városok választási eljárását akként szabályozni, hogy egyrészt a választók le tudjanak szavazni, másrészt pedig, hogy a választást vezető pártok ne legyenek csalásra kényszerítve. Még egy másik kérdést is meg kell itt említenem. Ez az inkompatibilitás kérdése. Ahogy helyesnek tartom az inkompatibilitást a nemzetgyűlésre vonatkozóan és Budapest székesfőváros törvényhatóságára vonatkozóan, ugy kérdenem kell, hogyan képzeli el a belügyminister ur egy polgármesternek a helyzetét, akit a bizottsági tagok — akiknek különféle csoportjai és klikkjei vannak — zsarolnak és kényszeríteni tudnak arra, hogy a munkát pedig add nekünk vagy a mi emberünknek, mert ha nem adod nekünk, akkor a legközelebbi alkalommal egy másik ügyben majd eljárunk veled szemben. Igenis, az erkölcsi tisztesség kérdése az, hogy az inkompatibilitás a rendezett tanácsú városokra is kiterjesztessék, abban az irányban, hogy a rendezett tanácsú városok községi képviselőtestületének tagjai vagy azok rokonai semmiféle munkát a várostól ne kaphassanak. Ha valaki munkát akar kapni a várostól, ha valaki a városnak dolgozni akar, mondjon le bizottsági tagságáról. Erkölcstelennek tartjuk azonban azt, hogy a polgármester kitétessék a különféle klikkek és érdekcsoportok állandó harcának, még ha azok pártköntöst öltenek is magukra, azzal, hogy kény szeritik arra, hogy a munkálatokat nekik adja ki. Várjuk a belügyminister urnák — akinek remélhetőleg az ellen semmi kifogása sincs, hogy az erkölcsi szempontok és a köztisztviselők szempontjai megóvassanak — ebben az irányban benyújtandó javaslatát. Méltóztassék megengedni, hogy most rátérjek a népjóléti tárca dolgaira. Mindenütt csak épen valamit akarok az illető tárcákról mondani, különben a részleteknél fogom elmondani mondanivalóimat. Csak annyit akarok elmondani, ami épen kiáltó panasz. T. képviselőtársaimnak azt hiszem valamennyiüknek volt szerencséjük az utóbbi időben a Munkásbiztositó Pénztártól értesítést kapni, amelyben a következők vannak : kérem, 700.000, vagy 800.000 koronában van hátralékban valamely cselédje után az elmúlt esztendőről ; arról az időről, amikor befizetett minden vasat. Erre azt mondják : tessék megmutatni, hogy az illető mikor lépett ki öntől. Erre a szerencsétlen ember azt feleli, hogy ő bejelentette a rendőrhatóságnak. Akkor azután azt kérdik : de hova ment ? Ha tehát nem tudja megállapítani, vagy a vonatkozó bizonyítékokat nem tudja megszerezni arról, hogy a rendőrségnél a bejelentés megtörtént, akkor visszamenőleg meg kell fizetnie az összes betegsegélyzőpénztári járulékokat. (Klárik Ferenc : Még olyan után is felszámítják nekik a betegsegélyző járulékokat, aki nem is volt náluk.)* Aki elmegy a rendőrségre és nyomoztatni akar ezu tán, 50-000 koronájába kerül, amig megkapja egy nyomozás eredményét. Ha tehát öt vagy hat cselédről van szó, azon az időn kivül, amit a rendőrségen eltöltött, még 300.000 koronát keh fizetnie azért, hogy módjában legyen igazát bebizonyítani. A népjóléti minister urnák bizonyára nincs tudomása erről, csak nekünk van tudomásunk, akik csekkeket is kapunk, amelyekhez az a bizonyos finom kedveskedés is van mellékelve : »Ha pedig nem fizet . . .« Én ismerem az ügyvédi felszólító levelek erejét is, de ahogyan az állami hatóságok ma leveleznek az emberrel, a forgalmi adóellenőrök, a forgalmi adóhivatalok, a betegsegélyző pénztár és egyéb intézmények, amelyekkel szemben a szerencsétlen embernek módja sincs védekezni (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) a vele szemben kivetett adóknak, járulékoknak, címleteknek ügyében, — nem is tudom, hogy nevezzem őket, ez még a magyar közigazgatás történetében is — pedig ezzel nagyot mondok — példátlan. Méltóztassanak megengedni, hogy most rátérjek a külügyi tárcára. (Klárik Ferenc : Az is van ?) Külügyi tárca ugyebár van, tehát a külügyi tárcáról beszélni kellene. De külügyi politikáról, külügyi koncepcióról beszélni nem lehet, mert habár képviselőségem tartama alatt volt szerencsém pár külügyministert látni, de nem hallottam még magyar külpolitikai koncepciót. (Kalíók Lajos : Cuza és Gömbös csinálják !) Nem is nagyon fájlalom ezt. Nem azt tartom jó külügyi politikának, amely kiabál, amely megmondja : mit akar. Hiszen tudjuk nagyon jól, hogy a külpolitikában a szavak csak a gondolatok eltitkolására szolgálnak. De nem látunk semmiféle koncepciót. Lehet, hogy a magyar külügyi tárcának az a koncepciója, hogy nincs koncepciója, hogy várakozó álláspontot foglal el és csak nézi, hogy marodőrök innenonnan mikép próbálkoznak különféle kétes elemekkel szövetkezni. Erre vonatkozólag a külpolitika ismét csak azt válaszolja, hogy nem mond semmit, nem válaszol semmit, ahogy az történt az egész Cuza-ügy nemcsak a magyar közvélemény, hanem egész Európa közvéleményének érdeklődése mellett. Erre a magyar kormány részéről — egy hang nem sok — ebben a kérdésben egyetlen nyilatkozatot nem hallottunk. Lehetséges, hogy nálunk a külügyi politika a lavirozás alapjára helyezkedik. (Klárik Ferenc : Madár bácsi beszélt róla !) Lehet, hogy beszélt róla, de ő nem a külügyminister. Lehet, hogy nálunk a külügyi politika és a külügyi kormányzat a lavirozás álláspontjára helyezkedik és azt mondja, hogy olyan ország, amelynek nincsenek szövetségesei, amely ellenségektől van körülvéve, várakozó állásponton, a nézdelődés, a szemlélődés álláspontján várja azt az alkalmas pillanatot, amikor majd az európai politikába bekapcsolódhatik. De akkor is legalább sejtelmének és tudomásának kellene lennie róla, hogy az európai politika koncepciói mikép haladnak, magát abba belekapcsolni törekszik és magának is koncepciói, elgondolásai vannak s látja, hol vannak a sebek, hol vannak a fájdalmak.