Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-469

294 A nemzetgyűlés 469. ülése 1925. évi november hó 19-én, csütörtökön. volna be az emberek a pénzüket hadikölcsönbe, amelyet a hazafias felbnz cl liláson kivül a €%-os kamat miatt is jegyeztek. Vannak emberek, akik egész vagyonukat hadikölcsönökbe fektették, nem is nagy vagyonokat, csak kis vagyonokat. A múltkor a vidéken jártam és meglátogatót, engem egy nyugalmazott katholiküs pap, aki eljött hozzám érdeklődni, mint a faluba véletlenül megérkező nemzetgyűlési képviselőhöz, és azt kérdezte tőlem : mi lesz a 25.000 koronámmal, hiszen akkoriban egész vagyont fektettem hadikölcsönbe ; mit fogok ezért kapni? Ilyen emberekről van tehát szó. Az árvák pénzét is belefektették hadikölcsönbe, nyugdíjasok is sokan jegyeztek hadikölcsönt. A t. biztositó társulatokról később leszek bátor beszélni, amikor a valorizációról szólok általában. A hadikölcsönökbe fektetett pénz nemcsak a nagykapitalisták pénze, nemcsak a jól kereső emberek aranyainak egy része, hanem a régi nehéz időkben megkeresett, vert aranyak feküsznek a hadikölcsön-papirokban. Figyelmeztetem a pénzügyminister urat és a t. kormányt, hogy ebben a kérdésben végre komolyan határozza el magát. Nem is mondom, hogy cselekedjék, de legalább beszélnie kell erről, beszélnie kell azért, mert ebben az országban a lázitásnak már most is olyan atmoszférája van, hogy ha a t. kormány ebben a kérdésben nem nyilatkozik és nem világosit] a fel az egész közvéleményt a hadikölcsönnel kapcsolatosan, akkor a kormány nem fog tudni helytállani. Tessék a lázítók szájából kivenni a kenyeret, tessék a pénzügyi viszonyokat, amelyek úgyis rosszak ebben az országban és amelyek úgyis annyi ládtásra adnak módot, feltárni a nemzetgyűlés előtt. Megtörtént már, hogy az országban hadikölcsön-plakátokat ragasztottak ki, mindenki hadikölcsönről beszél, sőt van egy hadikölcsön-kampány is. Ez a kampány a hadikölcsönök árfolyamát felhajtja és aztán ismét a közönség nyakába varrja azokat. A pénzügyminister ur pedig, akinek arcán Ott van a saisi lepel, itt áll és nincs senki, aki ezt a saisi leplet eltávoíitaná az arcáról és figyelmeztetné az embereket vagy arra, hogy : szamarak, ne menjetek a tőzsdére megint, ne vásároljatok hadikölcsönt, mert én ugy sem fizetek, — vagy pedig megoldaná, hogy mennyit fizet és ezzel kivenné azoknak a szájából a jó aranyfalatot, akik mások nyomorúságán és baján ismét keresni akarnak. Ne méltóztassék azt gondolni, hogy ez valami ellenes vagy mellettes nyilatkozat. Én csak szeretem a tiszta képet és nem szeretem, ha a zavarosban halásznak az emberek, nem szeretem, ha egyesek a sötétben lopnak és rabolnak. Az állam ne adjon módot erre, hanem nyilatkozzék a pénzügj-minister ur. Ha már nem akar a nemzetgyűlésen nyilatkozni, ha már ugy fél ettől a nemzetgyűléstől, akkor nyilatkozzék az egységespártban, vagy nyilatkozzék a lapokban, vagy nyilatkozzék családi körben, vagy ahol jól esik, csak nyilatkozzék már, mondja meg, mi lesz a hadikölcsönnel, mert az embereket nem lehet ismét belekergetni egyik oldalon spekulációba, a másik oldalon pedig abba, hogj

r ezen a spekuláción pénzüket elveszítsék. (Esztergályos János : A pénzügyminister ur lesi, mit szól a kecskeméti nag3

T

haráng ebben a kérdésben !) A pénzügyminister ur nem tudom, mit les. Általában azt hiszem, a pénzügyminister ur nem vadász, tehát nem lesipuskás, ennélfogva nem hiszem, hogy a pénzügyminister ur valamit lesne. (Peyer Károly : Várja, mig az emberek zsebéből kiszedi a pénzt a spekuláció !) A pénzügyminister urnák egy nyilatkozatát olvastam, de ember legyen, aki abból tudja, mit akar a pénzügyminister ur. A pénzügyminister ur azt mondja: nem tudja, hogy az állam pénzügyi egyensúlyának nem ártana-e, ha most a hadikölcsönöket valorizálnák. De nem mondja meg, hogy ártana-e vagy nem. Hát én tudjam, hogy árt-e, vagy sem ? Ő a pénzügyminister ! Hát a közönség tudja ? Miért nem ad ő az állam pénzügyi politikájának irányt, miért nem ad irányt a kisemberek gondolkodásának ? (Peyer Károly : De nagy igényeid vannak !) Vagy előforduljon az az eset, hogy valaki mint eredeti jegyző hadikölcsönét eladta és most szomorúan fájjon neki, hogy azon mások fognak keresni, elmenjen a tőzsdére és amikor már a hadikölcsönt 40—50-szeresre hajtották fel, megvegye ugyanazt a hadikölcsönt, amelyet krajcárokért adott el, és a következő nap, amikor már megvette, nyilatkozzék a pénzügyminister, hogy nem fizet egy huncut vasat sem, és erre ez a szerencsétlen ember, aki egyszer már elveszítette pénzét a hadikölcsönön, elveszítse mégegyszer ? Először elveszítette azért, mert az akkori pénzügyminister beszélt, most pedig elveszíti azért, mert a mai pénzügyminister hallgat. Egy okos pénzügyministernek szerény véleményem szerint nemcsak akkor kell beszélnie, amikor pénzt akar az emberektől, hanem akkor is beszélnie kell, amikor az embereket meg akarja menteni attól, hogy őket kihasználják. Mert Bauernfängerei-ja van lealacsonyítva az egész magyar pénzügyi politika. A pénzügyminister ur arra az álláspontra helyezkedik, mint az egyszeri csodarabbi, akihez elment a férj és elmondotta a maga panaszát, mire azt mondotta neki a rabbi : igazad van édes fiam. Utána öt perccel jött a feleség, az is elmondotta a maga baját és neki is azt mondotta : neked van igazad, édes lányom. Erre jött a tanítvány és azt mondotta : kérem szépen, hogyan lehetséges, hogy az egyiknek is azt mondotta, hogy igaza van és a másiknak is azt mondotta, hogy igaza van. — Tudod mit ? Neked is igazad van ! A pénzügyminister ur is a hadikölcsönök valorizálásának álláspontján állókat azzal biztatgatja, hogy lesz valorizáció, a másik Oldalon levőket pedig, akik azt hiszik, hogy valorizáció nem lesz, azzal-biztatja, hogy nem nyilatkozik. Nyilatkozatot és világosságot kérünk a pénzügyminister úrtól, mert nem egy egyszerű, rongyos Kérdésről van szó, hanem egy fontos kérdésről, kisemberek exisztenciális kérdéséről és arról, hogy ne lehessen a Bauernfängerei-t a hadikölcsönnel kapcsolatosan tovább folytatni az egyik oldalon, a másik oldalon pedig ne lehessen a hadikölcsönök valorizálásának kérdése lázítási és izgatás kérdés a nagy nyilvánosság előtt. Méltóztassanak megengedni, hogy most áttérjek a valorizáció kérdésére általában. A valorizáció kérdéséről általában beszél az országban mindernd, sőt nemcsak beszél, hanem pörösködik is. Az egyiknek elvágta a lábát a vasút, ezért fizetnek neki havonkint 50 koronát ; kétévi járandóságát kell összetennie, hogy a villamos költséget megkapja, amellyel elmehet azért a járadékért, amit kap. A másiknak a karját vágta el, a harmadiknak hatalmas vállalatok, amelyek arannyá kovácsolták a konjunktúra papírpénzét, krajcárokat fizetnek nyugdíjul, olyan kis összegeket, hogy a biróság minden esetben megbotránkozással nézi, hogy hatalmas vállalatoknak van bátorságuk ma is 1000 korona nyugdíjakat kifizetni. Azért, hogy az Oktogonon égjen az ő reklámjuk, 100 milliókat fizetnek, nyugdíjas alkalmazottaiknak azonban, akik életüket ott kínlódtak végig az ő szolgálatukban, azért, hogy tartalékalapjaik növekedjenek és hogy termeivényeiknek piacot teremtsenek, alig fizetnek valamit, úgyhogy ezeknek az embereknek a bíróságokhoz kell menniök. A magyar bíróságok tiszteletére és becsületére legyen mondva, bár még most sincs valorizációs törvény i az alkalmazottak nyugdíjilletményeikről

? a bíró-