Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-469

A nemzetgyűlés 469. ülése 1925. évi november hó 19-én, csütörtökön. 293 a tisztességtelen kereskedő a csempészés utján szerzett árut olcsóbban tudja eladni a közönségnek s erre a publikum, látván, hogy ez olcsóbban árul, azt hiszi, hogy mindenben olcsóbb ; a tisztességes kereskedőről pedig, aki drágábban árul, azt hiszi, hogy mindenben drágább. Ezzel a kérdéssel, mondom, a nemzetgyűlésen még eddig nem foglalkozott senki ; de ha nagy botrány támad, amelyről azt hiszik, hogy valamelyik képviselő benne van, vagy azzal kapcsolatban pénzügyi közegeket lehet leleplezni, vagy azt ki lehet használni bizonyos politikai célokra, akkor erről a kérdésről is fognak beszélni. Méltóztassanak megengedni, hogy itt a pénzügyminister ur figyelmét felhívjam arra, hogy túlságosan szaporodnak a csempészési esetek, különösen selyem és más ilyen dolgokban, amiket most érdemes csempészni, — mert volt idő Magyarországon, amikor mindent csempésztek. Nagyon sajnálatos, hogy az ilyen csempészési eseteknél túlságos nagy mértékben vannak érdekelve, — én csak azokról a bűnesetekről beszélek, amelyek kikerültek már a nyilvánosság elé, — vasúti raktárnokok és pénzügyi közegek, akiknek az ellenőrzés volna a feladatuk. Nem jó volna-e, ha a pénzügyminister ur valamelyik közege ahelyett, hogy a kisboltos, vagy a kisiparos ellenőrzésével foglalkoznék, megnézné végre, hogy kik azok, akik a csempészés ellenőrzésével vannak megbízva, hogy nem fordul-e elő olyan eset, hogy a határon ugy történik a csempészés, hogy a két vámőr, aki ott sétál, amikor egymáshoz odaér, haptákba áll és hátat fordít s az alatt átjönnek a határon a csempészek. Volt idő, amikor politikai szempontok voltak irányadók arra nézve, hogy ki mdyen állást kaphat meg, hogy Budapesten például ki állapítja meg, hogy Újpestről, hoz-e be valaki élelmiszert. Ahhoz, hogy valaki megbízható legyen, bizonyos politikai szervezethez kellett tartoznia. Jó volna megnézni azt is, vájjon az ellenőrzéssel megbízott személyzet meg tud-e felelni ebből a szempontból a kívánalmaknak és hogy erkölcsi kvalitásainál fogva alkalmas-e arra, hogy az ellenőr szerepét betöltse, vagy az illető mellé külön ellenőrt kellene állítani, aki "megállapítaná, hogy nem követ-e el olyan deliktumokat, amelyek a büntetőtörvénykönyv szabályaiba ütköznek. Nem beszéltem volna erről a kérdésrői, ha nem láttam volna büntetőbíróságoknál, hogy annak ellenére, hogy a pénzügyministerium nem minden esetben mondotta ki, hogy büntető útra kell terelni az ügyet, hanem ki kell egyezkedni egyszeres, kétszeres, háromszoros birságra, a Különböző törvényszékeken nagyon szaporodik a csempészésből származó ügyek száma. Az egyik esetben okirathamisitás miatt emelnek vádat, a másik esetben pedig jövedéki kihágás miatt. Szeretném, ha a pénzügyminister ur ebbe a kérdésbe is erélyesen beleszólna. Ez nagyon fontos volna, mert itt sok pénzt lehetne találni, itt lehetne még pénzt találni, nem pedig a szegény kisiparosoknál és kiskereskedőknél. Méltóztassék megengedni, hogy ezek után áttérjek a hadikölcsönök valorizációjának kérdésére. Elsősorban meg kell állapitanom, hogy annak, hogy a hadikölcsönök valorizációjáról Magyarországon beszélnek, szintén a pénzügyminister. ur az oka, aki pedig annyira tiltakozik a valorizálás ellen. Ha ő nem lett voína minden erővel azon, hogy nagy pénzügyi feleslegeket mutathasson ki, ki az ördögnek, jutott volna eszébe, hogy a hadikölcsönöket valorizálni kell ! Amikor a hadikölcsönök valorizációjáról beszélek, egyet meg kell állapítanom, ami színigazság, és amit mindenki, aki a harctéren vagy itthon volt, nagyon jól tud. Hadikölcsönöket ugyanis nemcsak jószándékból jegyeztek az emberek. (Peyer Károly : Sok katona azért jegyzett, mert szabadságot kapott.) Épen ezt akartam mondani. Hadikölcsönöket a fronton is jegyeztek, hiszen aki felirattá magát, hogy hadikölcsönt fog jegyezni, szabadságot kapott, hogy itthon a kölcsön jegyzés anyagi részét elintézhesse. A szegény baka, hogy a Doberdóról, Volhiniából, a Kárpátokból három napra hazajöhessen, lejegyzett ezer vagy ötszáz koronát, azután vissza ment és szépen fej belövettetvén, családjára, feleségére hagyta a hadikölcsönkötvényt, azt gondolván, hogy ebből aztán kaphatnak valamit. Ebben a tekintetben több olyan emberre lehet hivatkoznom, akik közigazgatási funkciót töltöttek be a háború alatt. Méltóztassanak visszaemlékezni, az ország mmisterelnöke azt mondotta, hogy becsületbeli dolog a hadikölcsönök visszafizetése, a többi ministerek, főispánok, alispánok szájából is mindenki azt hallhatta, hogy hadikölcsönt kell jegyezni, úgyhogy minden élő embernek jegyeznie kellett. Ne méltóztassék ebből a bevezetésből arra következtetni, hogy én most azt fogom indítványozni, hogy minden hadikölcsönt fizessünk ki. Én ugyan nem vagyok híve annak a felfogásnak, hogy itt a kormány mindig lasszóval nézze végig a kzgazdasági életet és azt nézze, hogy ki keres, aki pedig keres, annak lasszót hajit a nyakába, odarántja magához és leszedi róla nemcsak azt, amit nyert, hanem a bőrét is, viszont, amikor veszít, egyiptomi sötétség uralkodik és erről a pénzügyi kormányzat nem vesz tudomást. Nem vagyok helyeslője annak, hogy azért, mert a tőzsdén nagy spekuláció volt az utóbbi napokban és hetekben, és a spekulánsok azt mondották, hogy a kormány kénytelen lesz a hadikölcsönöket valorizálni, vegyünk tehát hadikölcsönt, most már a kormány ezért valorizálja a hadikölcsönt. Ennek nem vagyok barátja, bár vannak olyanok, akik azt mondják, hogy nem lehet büntetni azokat, akik arra spekulálnak, hogy az állam fizetni fog. Ezzel a sokféle felfogással szemben, amelyek a hadikölcsönök valorizációja körül vannak, méltóztassanak megengedni, hogy a nemzetgyűlés l figyelmét felhívjam a következőkre. Tudom, hogy az államnak nagy megterheltetésébe kerülne a hadikölcsönök valorizálása. De nem is azt mondom, hogy ma kell valorizálni ; még azt sem mondom, hogy azokét valorizálják, akik első, eredeti jegyzők voltak, akik tehát nem spekuláltak, hanem az állam szavában hittek ; azt sem mondom, hogy az állam siessen az özvegyek és hadiárvák segítségére, akiknél méltányos volna a bizonyos százalékban való valorizáció. De másik oldala is van a dolognak. Az állam is ép olyan adós, mint az a szerencsétlen ember, akinek más hitelezett, Vegyük a következő esetet. Valaki fizetésképtelen és azt mondja : kérem, ma nem tudok fizetni, de fizetek 1%-ot és adok a többi tartozás vagy a tartozás egy része fejében Gotthelf-bonnokat. Ugyanis Gotthelf-bonnoknak nevezik az üzleti életben azokat a bonnokat, amelyeket fizetésképtelen adósok ugy adnak, hogy »Wenn Gott hilft, werd'

ich mehr zahlen.« Valamikor jól mehet az illetőnek az életben, amikor is azt mondja : adós maradtam, nem akarok tartozni, s néha még az adós fia is jelentkezik, hogy a tartozást kifizesse. A hadikölcsönöknél is igy van. Az állam azt mondhatná : hadikölcsön-követelésedet ki fogom elégíteni, egy vagy egy fél százalék erejéig. Vagy ne fizessen semmit, csak ígérje meg, hogyha jobban megy, majd kifizeti. (Cserti József : A?A megteszi !) Azt sem teszi meg. (Peyer Károly : Csak ígér!) Xsak akkor ígért, amikor jegyezni kellett, amikor pedig fizetnie kellene, nem ígér. Csak akkor' ígérte, amikor pénz kellett neki. Hiszen ha akkor megmondották volna, hogy ez nem jó befektetés,: akkor nem fektették 42*