Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-469

A nemzetgyűlés 469. ülése 1925. évi november hó 19-én, csütörtökön. 285 zet'gyűlésen is, hogy ennek a nemzetnek ereje nem a fegyvereiben, nem fizikai erejében rejlik ; hiszen annyira le vag\unk nyűgözve, hogy fizikai erőnktől vajmi keveset várhatunk országunk visszaállítása és presztizsünk felemelése szempontjából. Egyedül kulturális fölényünk lehet az, amelytől remélhetjük országunk presztízsének emelkedését. Ha tehát ez a helyzet, és általában a túloldali többség is elismeri, hogy a jelenlegi viszonyok között elsősorban a kultúrában van a nemzet ereje, akkor a kultúra munkásaival nem kellene olyan mostohán bánni, mint ahogyan a kormány a jelenlegi státusrendezéssel kapcsolatosan bánt velük. A tanárokat és tanítókat nemhogy emelte volna, pedig erre nézve már többször ígéretet is tett, hanem még visszafejlesztette státusukat, úgyhogy a státusrendezésből nemhogy hasznuk volna, de káruk van. Csak egy-két példával szolgálok. Az elemi iskolai tanítóknál az a helyzet, hogy a tanítókat a X. fizetési osztály 3. fokozatából beosztották a IX. fizetési osztály 1. fokozatába, a IX. fizetési osztály 3. fokozatából a X. fizetési osztály 1. fokozatába és a VIII. fizetési osztály 3. fokozatából a IX. fizetési osztály 1. fokozatába, ami nem egyéb, mint degradálás, amely méltán bánthatja a tanitók önérzetét. (Petrovácz Gyula : Nem is állhat ez meg !) Ezt akartam csak röviden az elemi iskolai tanítókra nézve említeni. Ez határozottan degradálást jelent és ebbe a nemzetgyűlésnek azok a tagjai, akik a kultúra fölényét és lényegét olyan nagyon szeretik hangoztatni, semmiesetre sem mehetnek bele. Vegyük a polgári iskolai tanárokat. Ott a helyzet az, hogy a VI. fizetési osztályba ujabban 2%, a VII. fizetési osztályba 10%, a VIII-ba 30%, a IX-be 29%, a X-ben szintén 29% juthat be. Ez szintén bizonyos sérelmet rejt magában, mert a főiskolai végzettségű polgári iskolai tanárság nincs megfelelően honorálva a felső fizetési osztályokban. Mig ugyanis a közép- és kereskedelmi iskolai, valamint a tanitóképző-intézeti tanárok a VII. fizetési osztálytól lefelé 41—42%-ban helyezkednek el, addig a polgári iskolai tanárok mindössze 12%-ban vannak képviselve. A különbség tehát az ő terhükre 30%, tanulmányi időben pedig csupán 1, legfeljebb 2 év. Az elemi iskolai tanitók státusával szemben a különbség ugyanitt a polgári iskolai tanárok javára mindössze csak 2%, tanulmányi időben pedig három, sőt négy év. A méltányos az volna, hogy a polgári iskoiai tanárok a VII. fizetési osztályban legalább 20%-kal legyenek képviselve, annál is inkább, mert egy fizetési osztállyal alacsonyabban kezdik pályájukat, mint a többi státusbeli főiskolát végzett tisztviselők. A gimnáziumi tanárokról szintén csak ezt lehet mondani. Amig a más kategóriákba tartozó állásokat iparkodnak némileg honorálni — akár a birói kart, akár más kategóriát veszünk — addig a gimnáziumi tanárokat meghagyják abban a státusban, amelyben voltak, itt semmiféle rendezés nincsen, sőt rosszabb helyzetbe jutnak a tanárok, mint azelőtt voltak. Ha a kultúra olyan fontos feladat, ha a kultúra kimélyitése elsőrangú feladata az állami tényezőknek, akkor a kultúra eme napszámosaival szemben viseltessenek nagyobb méltányossággal, hiszen ha anyagi helyzetüket javítják, ezzel az államnak tesznek jót. Hangoztatják, hogy a bíróságnak meg kell adni a megélhetési minimumot, mert a bíróság csak így lehet független. Én nem akarok ez érvelés ellen semmit sem szólni, azonban az a felfogásom, hogy ha a tanitók jól tanitanak az iskolában és jól nevelik a gyermekeket, akkor nem lesz annyi gonosztevő és nem lesz annyi dolga a bíróságnak. Ezt a , két kérdést egymástól nem lehet elválasztani. Egyenlő elbánásban kell részesíteni mind a kettőt, mert mindegyik fontos és az nem lehet ok, hogy azért adjanak nekik nagyobb fizetést, hogy függetlenek legyenek, hiszen ugyanez az indok fennáll a tanítóknál is. Hiszen ha a tanítóknak és tanároknak megadnák a megélhetési lehetőséget, akkor nem futkosnának jobbra és balra, hogy a megélhetéshez szükséges összegeket összeszedjék, hanem egész energiájukat a tanításnak szentelhetnék. •Még csak a szervezkedési szabadságról óhajtok néhány szót szólni. A szociáldemokraták részéről ezt a kérdést már többen felvetették. A magam részéről is röviden megemlítem azt, hogy ebben a tekintetben a kormánynak nem volna szabad ilyen korlátozó intézkedéseket életbeléptetni. Ne higyje senki, hogyha gátat vetnek pl. a földmunkások szervezkedése elé, ezzel a szervezkedés gondolatát agyonütötték. Dehogy is ütötték, csak márólholnapra elodázták. Ez a letiprás, a szervezkedési szabadság megkötése arra fog vezetni, hogy ha a földmunkásságnak, a falu népének ismét lehetőség kínálkozik a szervezkedésre, akkor olyan irányban fog szervezkedni, amely a nemzeti és keresztény gondolatra nem lesz áldásos. Könnyen megtörténhetik azután, mint minden elnyomás esetén meg szokott történni, hogy forradalmi kirobbanásra is nyilik alkalom. Nem szabad a Duna folyása elé gátat emelni, mert ezzel a Duna folyását nem akadályozzuk meg. A víz talál kiutat, de nem arra, amerre a meder van, hanem mellékuton elönti a termő vidékeket. Épen azért nem célszerű a keresztény és nemzeti alapon álló szervezkedés elé olyan súlyos gátat gördíteni, hogy a földmunkások szervezkedését még olyan szervezetekbe sem engedik meg, amelyekkel a kormányhatalom részéről sem keresztény, sem nemzeti szempontból nem emelhető kifogás. Ezekben voltam bátor a kormány gazdasági politikáját kritika tárgyává tenni. Meg vagyok győződve arról, hogy a politikai .fejlődés egymás mellé sodor bennünket sok kérdésben, nemcsak a keresztény gazdasági pártot, hanem a kormánypártot illetőleg is. Már a jelenlegi nemzetgyűlésben is több kérdés vetődött felszínre, amelyekben tiszta meggyőződésünk és az elvi álláspontunk azt követelte, hogy a kormánypártra szavazzunk. Gazdasági kérdésekben azonban fentartjuk a szabadkéz politikáját. Mi nem helyeseltük a kormány gazdasági politikáját a múltban, ez a gazdasági politika pedig attól az iránytól, amelyen először haladt, semmit, sem tért el. Ámig el nem tér ettől, addig bizalmatlansággal viseltetem a kormány iránt, s ezért a jelenlegi törvényjavaslatot sem fogadhatom el. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök : Szólásra következik ? Héjj Imre jegyző : Fábián Béla ! Fábián Béla : T. Nemzetgyűlés ! Csík József t. képviselőtársam beszédét folytathatnám ott, ahol ő elhagyta, mert ma, azt hiszem, a nemzetgyűlés minden oldalán —• nemcsak itt, az ellenzéki oldalon, hanem a jobboldalon is — egyaránt halljuk a nép panaszait. Ezek a panaszok ugy az egyes közületekből, mint az egyes emberektől állandóan befutnak hozzánk. Ha jellemezni akarjuk az egész magyar társadalomnak, nem a kincstárnak, hanem a magyar társadalomnak helyzetét, akkor —- mint egy legutóbbi gyűlésen mondottam, — az a kis történet jut eszembe, amelyet Szép Ernő irt meg egy bakáról, aki a harctéren volt és hóban, fagyban meg akarta irni a maga panaszát. Amikor egy alkalommal erre sor került, megkért egy önkéntest, hogy irja meg. Az leirta, hogy »Ginóber Jánosnak Kiskunmajsa«, s mikor az önkéntes azt kérdezte tőle, hogy mit irjon, a baka ezt mondotta : Önkéntes ur csak egy szót tessék irni : Jaj Î Ez jellemzi az egész magyar társadalom helyzetét is. A legszomorúbb ebben a dologban az, 41*