Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-469

£84- À nemzetgyűlés 469. ülése 1925. évi november hó 19-én, csüiörtöhön. Nem elég azonban az sem, hogy a kormány csak az adóterheket csökkentse ezeknél az uj tulajdonosoknál, hanem általában hónuk alá kell nyúlni a mezőgazdasági kisembereknek. Ezt pedig ugy érhetjük el, ha hitelt teremtünk meg a számukra, amivel lehetővé tesszük, hogy intenzivebb gazdálkodást folytathassanak, mint aminőt folytattak eddig. Ebből nemcsak nekik lesz hasznuk, hanem az államnak is, mert hiszen többet produkálnának és az ország gazdagodását és vagyonosodását is előmozditanák. Annak idején sok pénz jutott a bankoknak. Ezt én nem akarom most részletezni, hiszen a nemzetgyűlés padjaiból erről a kérdésről sok szó esett. De jutottak százmilliárdok a bankoknak, kell, hogy hitelt kapjanak ezek a kisexisztenciák is, hiszen ezek jobban támogatásra szorulnak, mint bárki ebben az országban. A nemzetgyűlés meghozta annakidején a házhelytörvényt, amelynek értelmében a falu legkisebb exisztenciáinak házhelyet adtak. Kérdezem, vájjon mikor fognak ezek házat építeni kellő állami támogatás és segitség nélkül. Hiszen a házhelyeket a falu legszegényebb emberei kapták, akik semmi vagyonnal és pénzzel nem rendelkeznek. Mert akinek pénze volt, az tudott magának házat venni, de ezeknek sohase adatik meg az a lehetőség, hogy házat tudjanak épiteni maguknak. Épen ezért elsőrangú feladata volna a kormányzatnak az, hogy a kisexisztenciák hitelszükségletét kielégítse és lehetővé tegye azt, hogy méltányos kamatláb mellett pénzhez juthassanak, amellyel azután a kapott házhelyen házat is tudnának épiteni. Ezeket voltam bátor a földreformra nézve megjegyezni. A legfontosabb feladat tehát most a kapott földet megtartani, ami csak ugy lehetséges, hogy ha az államhatalom azokat a terheket, amelyeket reá rak, csökkenti, ha lehetővé teszi hitel nyújtásával, hogy az a kisgazda nemhogy eladja, hanem megtartsa, beruházza azt a földet, amelyet kapott és azon intenziven gazdálkodhassak. A másik kérdés, amely miatt a kormány politikája iránt nem viseltetem bizalommal, a rokkantak kérdése. A legtermészetesebbnek és a legméltányosabbnak tartanám, ha azok a rokkantak, akik a vérüket, az életüket vagy az egészségüket áldozták a hazáért a harctéren, a hazától nem kenyérmorzsát, de legalább kenyeret tudnának kapni. A jelenlegi viszonyok között nem lehe t azt kívánni, hogy talán kalácsot adjon nekik a kormány, de legalább kenyeret adjon azoknak, akik annyira tönkrementek a háborúban, hogy külső segítség nélkül nem tudnak megélni. Erre nézve pedig mi lett volna a legalkalmasabb módszer ? Azt kellett volna tenni, hogy a háborúban összegyűlt konjuktura-vagyonokra f Lendvai István : Ugy van !) a kormány hatalmas adót vet ki, abból egy rokkant-alapot létesít, amelyből azután ha nem is kalácsot, de legalább kenyeret adhatnának a háború szerencsétlenéinek, a rokkantaknak, hadiözvegyeknek és hadiárváknak. Németországban, ha jól tudom, 80% erejéig adóztatták meg ezeket a hadimilliárdosokat, Magyarországon ugyanabban a respektusban részesülnek a pénzügyi kormányzat részéről, mint más becsületesen szerzett vagyon. (Lendvai István : Sőt !) Kérdezem én ; nem a legnagyobb méltánytalanság és igazságtalanság-e azokkal a rokkantakkal szemben, akik védték a hazát és otthagyták egészségüket a harctéren — hogy az ő vérükön szerzett vagyonok ugyanolyan méltánylásban és respektusban részesülnek, mint a becsületesen és tisztességesen szerzett vagy öröklött vagyon ebben az országban ? A kormány ahelyett hogy ezt megtette volna, egy uj adónemet hoz be, mintha bizony nem elég adóteher nyomná a nép vállát: behozza a rokkantadót és ezt fizeti az is, aki künn harcolt a harctéren. Ez a politika nem az ország javát szolgálja, ez a politika, nem a nép érdekében történik. Igenis, a kormányzati hatalomnak a hadimilliárdokból, amelyek jogtalanul és igazságtalanul gyűltek össze, kellett volna azt a rokkant-alapot megteremteni, amelyből a rokkantaknak ha nem is nagyszerű, de valamilyen ellátást lehetne nyújtani. A kormány hitelpolitikáj át az előbb már érintettem. Őszinte sajnálattal kell konstatálnom, hogy ennek a hitelpolitikának áldásaiban, — amennyiben ezek megvoltak, — nem a kis exisztenciák, akik szintén rászorultak volna, hanem általában a nagy vagyonuak részesültek. (Lendvai István: A nagy bankok !) Márpedig a kormányzati hatalomnak az állana érdekében, hogy a legkisebb embereket emelje és támogassa, mert hiszen a legkisebb, leggyámoltalanabb ember szorul a legnagyobb támogatásra ebben az országban. Még a munkanélküliség kérdésével óhajtok foglalkozni. Erre nézve hiteles statisztikát nem tudnék elősorakoztatni, nem is kiséreltem meg ilyennek beszerzését, mert ha meg is kísérelném, akkor sem tudnék hiteles statisztikával szolgálni, mert bár én már szóvátettem a nemzetgyűlésen, hogy nemcsak szociális, hanem állami szempontból is rendkívül fontos feladat volna, hogy e tekintetben pontos és hiteles statisztika álljon rendelkezésre, ebben az irányban tudtommal még semmi különös lépés nem történt a kormány részéről. Csak találgatásokra vagyunk tehát utalva s ezek alapján talán nem tévedek, ha azt mondom, hogy circa 100.000-re rug ma a városokban élő munkanélküliek száma. Azt mondja erre a kormány, hogy hiszen Angliában és egyéb győztes államokban is nagyon sok a munkanélküli. Igen ám, de ott más a helyzet. Azokban az államokban megvan a munkanélküliség elleni biztosítás s így legalább morzsát tudnak adni a munkanélkülieknek, az önhibájukon kivül munkanélkülivé lett munkásoknak, amellyel, ha nem is fényesen, de máról-holnapra az életüket fenn tudják tartani. Nálunk egy munkanélküli előtt micsoda lehetőség áll ? Sajnos, ki kell mondanunk, hogy nem áll előtte más lehetőség, mint hogy az öngyilkosság gondolatával foglalkozik. Mert számtalanszor látom azt, hogy 8—9 tagból álló családokban a családapának már 8—10 hónapja nincs semmi keresete. Ez az állami konszolidációra is óriási veszélyt rejt magában, de az emberi igazságosság és méltányosság is tiltakozik ez ellen. Elvégre egy országban az államnak nemcsak jogai vannak polgáraival szemben, hanem kötelességei is vannak. Ha az állam érvényesiti a jogát akkor, amikor az adók beszedéséről van szó, érvényesítse a kötelességét akkor is, amikor a polgárok megélhetéséről és egzisztenciájáról van szó. A mélyen t. népjóléti minister ur már több izben megigérte, hogy a munkanélküliség elleni biztositásról szóló törvényjavaslatot a nemzetgyűlés elé terjeszti. Szeretnők ezt már látni, mert ezt mi, ellenzékiek olyan mentőeszköznek tartjuk, amellyel talán e nehéz, súlyos gazdasági krízisen át tudjuk menteni azokat az éhező és nyomorgó munkanélkülieket, akiknek száma naprólnapra nő ebben az országban. Röviden a kormány státusrendezési rendeletére is rá akarok térni. Azzal, hogy a státusrendezés szükséges volt-e vagy pedig nem, érdemileg foglalkozni nem óhajtok és nem óhajtok foglalkozni a különböző kategóriákkal sem, amelyekre a státusrendezés vonatkozik, csak egy kategóriára akarok nagyobb súlyt helyezni, nevezetesen a tanítók és tanárok kategóriájára. Több izben hangoztattam én már itt a nem-