Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-469

A nemzetgyűlés 469. ülése 1925. t A részletkérdéseknél ma még nem tartunk, igv egységes vélemény sem alakulhat ki és ez időelőtti is lenne. Hiszen csak egy esetet említek : gróf Coudenhovenak, ennek a kitűnő német politikusnak a felfogása szerint — amint épen a Magyarságnak néhány nappal ezelőtt megjelent egyik cikkéből megállapítható — az európai államok közötti határok stratégiai és nemzeti szempontból is megszüntetendők lennének. Sokkal szimpatikusabb és a mi nemzeti érzésünknek, tradiciótiszteletünknek sokkal inkább megfelel a Nitti-féle álláspont, amely az egyes nemzetiségek autonómiáját és jogait akarja beilleszteni az egységes Európába, de mondom, a gazdasági egység a fontos, amely azután majd megfelelő politikai formát fur és készít elő magának. De akárhogyan is oldassék meg a kérdés, — és ez a lényeg szerintem •— nekünk, legyőzötteknek, ez a kialakulás mindenképen előnyös helyzetet teremt, mert ha a nagy egj^ségesülésben régi határainkat történelmi értelemben nem is láthatjuk majd viszont, tény mégis az, hogy a győzők is elveszítik a Trianon által nekik jogtalanul odaítélt határokat és a régi, tőlünk elszakított magyar testvéreinket gazdasági és nyelvi egységben újra keblünkre ölelhetjük. A kishitűek kétkedése utópiának mondja ezt a gondolatfejtegetést és az egységes európai politikát, mert szerintük az csak egységes fajú és nyelvű államok között képzelhető el. Hivatkoznak Amerikára, hogy ott azért könnyű az Egyesült-i\llamok rendszere, mert egységes angol-szász fajú és nyelvű lakosságuk van. Téves ez az álláspont, mert a gazdasági és jogrendben vont határok döntik el mindig a kérdést. Láttuk ezt a háborúban is. Méltóztassanak csak visszaemlékezni Svájcra. Svájcnak több ajkú, több nyelvű lakossága ugyanazon gazdasági és jogrendbe vont határok mellett a legbékésebben fért meg egymással és ugyanakkor az egyfaju és egynyelvű lengyelek, mivel hogy gazdasági és jogrenddel íixirozott határokon kívül, tehát ellenséges hadállásban voltak kénytelenek egymással szembeállni, vérét ontották egymásnak. A népszövetségből kell kialakulnia az egyesült európai államok megvalósulásának, de az ehhez vezető ut —• mint kifejtettem — köztársaság. Ez okból, mivel a ministerelnök urnák népszövetségi politikájáról tett hitvallását, álláspontját a legmelegebben értékeljük és ebben a munkában a magunk részéről is segítségére kívánunk lenni, határozati javaslatot nyújtok be, amelyben indítványozom (olvassa) : »A nemzetgyűlés utasítsa a kormányt a királyság intézményének megtámadásáról hozott 1913 : XXXIV. te. törlésére.« Ismételve kérem a ministerelnök urat, fogadtassa el ezt a határozati javaslatot s méltóztassék ezzel a politikai jogok visszaépítése felé egy komoly lépést tenni, és méltóztassék ez által azt az akadályt eltüntetni, amely véleményem szerint a magyar nemzet és a locarnoi politikai között fenforog. Ismétlem, a királyok nemzetközi politikájához egy csepp bizalmam nincs. Ezt a történelemből mi már jól ismerjük. Emlékezünk ugyebár a történelemből a Szent Szövetség internacionáléjára? Ez Laibachban 1825-ben uj nemzetközi jogot dolgozott ki, európai areopágot, nemzetközi rendőrséget szervezett, mindezt azonban a francia nemzet géniuszából eredő liberális és demokratikus eszmék letörésére és épen ezért nem lehetett állandó a nemzetköziségnek ez a szervezete. Igazi népszövetséget másként mint köztársasági alapon, én a magam rézséről elképzelni nem tudok. A köztársaság ma már nem alkotmányjogi és nem közjogi frázis, nem teória, hanem minden ember megélni akarásából eredő szükséges realitás, meteriális szükségszerűség és alapfeltétele mindannak, amiből szerintem a népek jóléte, boldogsága és a magyarság igazi rekonstrukciója ered. i november hó 19-én, csütörtökön. 277 Hiszen hacsak azt az értéket veszem, amit egy általános leszerelés folytán Európa megtakaríthatna becsületesebb, nemesebb, kulturálisabb célok szolgálatára, már egymagában véve ezért is érdemes e szép célért dolgozni. Szó volt már a nemzetgyűlésen az aránylag nagy katonai kiadásokról is. Ezek egészen precízen meg nem állapithatók, de annyit mondhatok, hogy én, aki Hajmáskér közelében lakom, konstatálhatom, hogy száz ember közül 99-et elkeserít az a rettenetes municiópazarlás, amely ott milliárdokat és milliárdokat pocsékol a levegőbe. Kiszámíthatatlan milliárdokról van szó anélkül, hogy ennek a nagy municiópazarlásnak komoly célja adva lenne. "Hiszen a nemzetközi békének, de még saját határaink biztonságának sem lehet tényezője ez a kis hadsereg. Szomszédaink nem azért nem támadnak meg minket, mert nekünk hadseregünk van — sajnos, ezt a kis hadsereget minden nap letiporhatnák — hanem, mert most már a népszövetségi, a nemzetközi jogrend hatalma alatt állanak, mint ahogy ez a bolgár-görög konfliktusnál is nyilvánvalóvá vált. Ha egy szál katonánk nem lesz, ha egyetlen egy municiót nem pazarlunk, a népszövetségi poiitika mellett a szomszéd államok fellépése ellenünk elképzelhetetlen. Nézzük csak a kis Dániát. Stauning ministerelnök dicséretreméltó példát adott arra, hogy milyen hadügyi és milyen külügyi politika indokolt minden kis nemzet számára, azáltal, hogy a dán hadsereget leszerelte és a nagyhatalmak részéről Dánia semlegességét biztosította. Tehát egyoldalú, mondhatnók igy, nemzeti pacifizmust valósit meg szemben a nemzetközi pacifizmussal, amely kollektiv leszerelést vár és abban akar megállapodni. Dánia példáját — mint ahogy a Magyarság című lapból néhány nap előtt megállapíthattam — most követi Ausztria, amikor megmaradt maroknyi hadseregét újból és még radikálisabban szállítja le és magát még intenzivebben helyezi a népszövetségi politika alá s ezzel oldja meg a függő és nagyon nyomasztó osztrák államadóssági kérdéseket. Milyen becsületére válnék a magyar nemzetnek is, ha a dán és osztrák példák nyomán önként lépne erre az útra. De ehelyett mi történik ? Tűrjük ezt a szégyenteljes katonai ellenőrzést, amely mellett még csak nem is gondolható a magyar nemzet megmozdulása. Pusztán fiktív ideológiáért, ma nem realizálható vágyakért a legrémesebb összegeket pocsékoljuk el ! Pedig rniiyen egyszerű Dánia ministerelnökének álláspontja : a nemzetek hadereje különböző, a nagyobb haderővel rendelkező nem azért nem támadja meg a kisebb erejűt, mert az hadsereget tud eléje állítani, hanem a nemzetközi jogrendre való tekintettel. Különben is mindig jobb a nagyhatalmakkal ki nem kezdeni. Erre legjobb példa Belgiumnak az esete. A nagyobb hadsereggel rendelkezők nem azért nem támadják meg az erőtlenebbeket, a kisebbeket, mert azoknak is van hadseregük,—hiszen ismétlem, talán egy nap alatt végezhetnének azzal, — hanem megakadályozza ezt a többi nemzetek féltékenysége, irigysége és a most mind jobban kibontakozó nemzetközi jogrend. Vájjon elég ienne-e Magyarország védelmére a jelenlegi honvédség, és ha nem lenne elég, nem tudnánk-e magunkat megvédeni és egyben égetően szükséges szociális problémát megoldani azáltal, hogy — mint legutóbb a bolgárok — mi is a Népszövetség védelme alá helyezkedünk ? A militarizmus letűnésével a régi diplomácia is teljesen érvényét vesztette. Erre bátor vagyok nyomatékosan figyelmeztetni a kormányt, hiszen a külpolitikai rezsi 22 milliárdot tesz ki. A régi diplomácia feladata, amint ez köztudomású dolog, a régi európai egyensúly megoszlásnak biztosítása és fentartása volt. A háború folyamán láttuk, hogy ez a legmegbizhatatlanabb alap volt, hiszen az 4!.r