Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-469

A nemzetgyűlés 469. ülése 1925. évi november hó 19-én, csütörtökön. 273 ban egymással meg tudjanak egyezni és igy győzelemre juttathassák egyik, vagy másik jelöltet. (Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Ez csak a magyar múltban eddig jól bevált egyetlen recepttel, puccsai képzelhető el, de egy puccs árán trónrajutott király élete — nem fizikai életét értem, hanem politikai, társadalmi életét — cérnaszálon függ. (Meskó Zoltán : Teljesen igaza van ! Puccsal nem lehet királyt választani !) A puccsesettől eltekintve, itt királyságról nem lehet szó. Hiszen tessék kissé a dolog logikáját mérlegelni. A királypártok egymás iránt féltékenyebbek, mint a köztársasági párt iránt, mert a köztársasági párt király-álláspontja passziv és semleges. Miheiyest ez a királykérdés komoly alakot ölt, akkor a pozíciójukban alárendeltebb helyzetbe került királypártok a dolog természeténél fogva inkább —• igaz, hogy csak átmenetileg — a köztársaságiakhoz csatlakoznak, kétségkívül csak azért, hogy egy későbbi időpontban, egy nekik jobban konveniáló, alkalmasabb időpontban, tehát —• mondhatni •— á la longue, spekulációval az ő jelöltjüket emelhessék trónra. Eközben azonban a helyzet konszolidálódik és a dolgok folyamata szerint nem lehet más vége, mint köztársaság. (Rupert Rezső : Ugy van ! •— Halász Móric : Tizennégy vármegye nem választhat királyt ! Ez az igazság ! Kár erről beszélni ! —• Rupert Rezső : Ez a kis ország az egész dinasztiát nem veheti magára egész súlyával és terhével ! — Halász Móric : Erről van épen szó ! — Zaj.) Elnök : Csendet kérek ! Rainprecht Antal : Halász t. képviselőtársam, ismétlem, ma még nem tartunk a választásnál. Itt csak arról van szó, hogy a magyar nemzet közmegbecsülésének ártó és épen a kormánypárt által melegen tartott ilyen sértő törvénycikket, mint az 1913. évi XXXIV. te. végre-valahára a XX. századhoz és magyar alkotmányos élethez illően is, végre töröljék törvényeink sorából. A királyságvédő törvény fentartása még akkor is megdöbbentő lenne a XX. században, ha valóban királyság lennénk, ha valóban királyunk lenne. Hiszen már 1913-ban, amikor a törvényt meghozták — méltóztassanak csak visszaemlékezni velem együtt — a legnevesebb állambölcselők és jogtudósok, közöttük gróf Andrássy Gyula, Doleschali Alfréd egyetemi tanár, cikksorozatokban támadták az 1913. évi XXXIV. te. meghozatalát, pedig — ismétlem — akkor még a köztársasági eszmének hire-hamva sem volt, csak Nagy György képviselte akkor még igazán embrióban. (Patay Tibor : Te se voltál akkor köztársasági !) Beszédembe Patay Tibor igen t

; barátom csak ötletszerűen kapcsolódik bele. Én épen azt hozom ki beszédemből, hogy a történelmi és társadalmi jogfejlődése során nincs legitizmus, nincs jogfolytonosság olyan értelemben, hogy a haladó élet által megkívánt jobb, célszerűbb állami berendezéshez kapcsolódjunk. Ez hazafias kötelességünk. Természetes, hogy nem voltam akkor köztársasági, mert én forradalmi alapon sohasem állottam. Akkor királyom volt, én királyomra annakidején esküt is tettem Eszterházy Móric kormánya alatt, mint főispán és ha a király életben marad, soha, de soha nem lettem volna republikánus, mert a királynak tett esküm szentsége is kötött volna, ha talán meggyőződésem nem is, ehhez az államformához és mert forradalmi alapon köztársasági egyébként sem lettem volna. Arról van szó, hogy az élet, a történelem és a jogfejlődés önként ajándékozta meg a nemzetet azzal a lehetőséggel, hogy köztársaság legyen. Azt hiszem, hogy Patay Tibor t. barátom észrevételét máris a maga jelentéktelenségére csökkentettem, mert az adott esetben mindenkinek joga van olyan uj politikai és társadalmi elgondolás megvallására, amilyent ízlésének és politikai tudásának megfelelőnek tart. A királyságvédő törvény fentartása — mondom — még akkor is igen visszás és reakciós intézkedés lenne, ha a régi Habsburg-uralom 67-es többségi pártja védené a kiráyi intézményt. Miként emiitettem, a jogászok már abban az "időben támadták a törvényt, alkotmányjogi szempontból foglalkoztak a kérdéssel és súlyos bírálatot mondtak az 1913. évi XXXIV. te. meghozatala felett. De párját ritkitóan reakciós — mondhatnám — felháboritó ennek a törvénycikknek a fentartása akkor, mikor de facto nem vagyunk királyság, mikor de facto nincs királyunk, mikor de facto detronizációs törvényünk van — erre ugyan nem szívesen hivatkozom, mert Trianon is előírta ezt, ha mindjárt a magyar nép többségi akaratának szerintem meg is felel — és mikor de facto a királyság kormánya Budaörsnél saját királyát elűzte. (Rupert Rezső : Komédia !) Azzal már foglalkoztam egyszer a nemzetgyűlésen — engedjék meg, hogy csak rövid ismétlésbe bocsátkozzam — hogy milyen igazságtalanul sújtja a kormánypárt és a t. kormány a magyar népet akkor, amikor azt állítja, hogy a magyar nép a köztársaságra még éretlen. Az a véleményem, hogy nem a magyar nép, hanem ez a vád éretlen. Ez a vád t. i. önmagáról állítja ki a szegénységi bizonyítványt, mert közvetve odakonkludál, hogy a királyság csak éretlen népnek való, mert hisz a megforditottja épen az, hogy a köztársaság csak érett nemzeteknek való. (Rupert Rezső : Nagyon jó ! — Halász Móric : Szóval az angolok éretlenek ! — Rupert Rezső' : Az angoloknak azért jó a királyság, mert köztársaság a lényege ! — Rothcnstein Mór : Nekünk olyan királyságunk van, mint Angliának? — Fábián Réla : Bár adná az Isten !) Én bejelentettem a t. Nemzetgyűlésnek, hogy iparkodni fogok röviden beszélni. Ne bennem méltóztassék tehát majd a hibát keresni, ha egy órára vagy ötnegyed órára szánt beszédem önhibámon kívül esetleg tovább fog nyúlni. Egyrészt hálás vagyok, ha közbeszóló t. képviselőtársaim egy-egy uj témát adnak, hogy majd adott alkalommal erre is visszatérhessek, de ezzel beszédem tartama mindenesetre nyúlik és ezúttal csak elnézésüket kérem, ha a bejelentett rövid határidőhöz nem maradhatok konzekvens. Arra is ki fogok térni, amire a közbeszólások céloznak. Hogyan gondolja a t. kormánj' a magyar nép éretté nevelését, hogyan gondolja a t. kormány azt, hogy ami szerintük és szerinte az ezeréves királyság alatt nem sikerült, t. i. a népnek éretté nevelése, az most majd egy prolongált királysággal sikerülni fog? Avagy talán azért kell király, hogy a magyar népet továbbra is éretlen helyzetben tartsa? ( Rothcnstein Mór : Hát persze !) És kérdem : ki állapítaná meg majd a nép érettségét és ki érteti majd meg, ha a nép érett lesz, az önök most vallott felfogása szerint a királlyal, hogy kegyeskedjék a trónt elhagyni, mert a magyar nép már megérett? A magyar udvari körök javíthatatlan stréberségét ismerve, nekem az az álláspontom, hogy ők sohasem fogják a magyar népet, a magyar királyság létezése mellett érettnek nyilvánítani csak azért, hogy az udvartartás körüli nyugalmat és előnyöket továbbra is élvezhessék. Vagy a népet akarják majd megkérdezni, a népre akarják bizni a király eltávolítását? Talán majd a később éretté váló nép forradalmi megmozdulását akarja a magyar kormány az 1913. évi XXXIV. te. fentartásával törvényhozásilag már most megalapozni? Ez nem tételezhetem fel róla. És mennyi nagyképűség, mennyi — mondhatnám — hazugság nyilvánul meg e kérdés körül ! Itt voltak nemrég a köztársaságok tudósai, köztük