Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-469

274 A nemzetgyűlés 469. ülése 1925. évi november hó 19-én, csütörtökön. faj- és nyelvrokonunk : az észt, a finn, a lettatyafiak. Ezek mind irigykedve nézték a mi szép, kulturfelsőbbségünkre valló akadémiánkat, mert a hogy az ő megállapításaikból kiderült, nekik ilyen szép kultúrintézményük nincs. A mi tudósaink és kormányférfiaiaink persze örömmel elfogadták a bókolást, annál is inkább, mert hiszen mi hajlandók vagyunk magunkról mindenkor a kulturfelsébbséget megállapítani más nemzetek kulturszintjének megmérésekor. Nos, ezek a nemzetek pedig köztársaságiak, békés polgári rend, tudás és haladás jellemzi őket. Ha konzekvens a t. kormány, megszakittatja velük az atyafiságot. Azután ne vegye rossz néven tőlem t. kormány, ha azt mondom : kegyetlenség kell ahhoz, hogy erre a letört szegény kis magyar népre még egy királyi udvartartás " költségeit is rázuditsa. (Rupert Rezső : Nem törődnek a magyar néppel !) A városok és faluk polgársága már is tönkremenőben van. Egyik magyart a másik után teszi koldussá a pénzügyi kormányzat. De azért még mindig nem elég, még király is kellene, hogy az adó és teher még több legyen a magyar nemzet vállán. Most nincs királyunk, és méltóztassék csak összehasonlítani — azt hiszem egyik képviselőtársam erről már részletesen beszélt — a kormányzói udvartartás költségeit az osztrák elnöki költségekkel. Amig a kormányzóság 20 milliárdot költ, addig az osztrák köztársaság elnöke ezzel szemben csak másfél milliárdot. Mi lesz majd még a királyság idején? Hiszen minden újszülöttnek — pedig tetszik tudni, hogy a királyi családoknál nem is divik az egyke-rendszer — egy száz holdas külön uradalom kell. Egészen bizonyosra veszem azt, hogy a királyi család javára az uj földreformot majd becsületesen és jól fogják végrehajtani, (Ugy van ! Ugy van ! a szélső baloldalon !) ha csak a vagyonváltsági földekből nem juttatnak nekik, amelyek pedig sok szociális célra, árvapénzek, hadikölcsönök valorizációjára, tisztviselői fizetéskiegészitésre sokkal égetőbben kellettek volna. A ministerelnök ur külföldön azt állitja, hogy a köztársaságnak Magyarországon egyáltalában nincs talaja. Ha igaz ez, akkor miért vécïi a királyság intézményét az 1913. évi XXXIV. te. merev és csökönyös fentartásával és a sok — szerintem nem épen idetartozó — interpellációra adott mumusos elrettentő válaszaival. Ha pedig védenie kell a királyságot, akkor meg miért állitja a külföldön ennek ellenkezőjét ! A kormánypárt egyik közkedvelt érve az is, hogy azért nem kell a köztársaság, mert ez a zsidóságnak kedvez. Engedjék meg, hogy ezzel is kissé részletesen foglalkozzam. A való élet ugyan nem szokta megkülönböztetni a zsidó és kereszténytőkét és a tőke keletkezésének, illetőleg születésének mikéntjét, igen sok főúri családnak is szerencséjére, nem kerestük. Mégis, ha már az antiszemitizmus szemszögéből nézzük ezt a kérdést, meg kell állapitanunk, hogy a Habsburg-uralomnak u. n. kiegyezéses korszaka legalább is annyi előnyt biztosított a zsidó társadalomnak és "kapitalizmusnak, mint amennyit valóban biztosítania kell egy becsületes, demokratikus köztársaságnak is. Bizonyos körök keresztvetés közben és rémült arckifejezéssel még azzal is érvelnek, hogy utóbb még zsidót is megválasztanak köztársasági elnöknek. Ez bizony előfordulhat. A magyar nemzet keresztény társadalmi struktúráját ismerve, nem tartom valószínűnek, de számolni kell vele, előfordulhat. Még mindig jobb azonban, ha egy nagyműveltségű, becsületben, tudásban, hirnévben kitűnő zsidó reprezentálja — mindig csak átmenetileg — az államot, mint ha törvényben gvökerező örökletes örökösödési jog biztosit lehetőségeket egy esetleg dégénérait gonosz lelkületű, ostoba, emellett tékozló királyi sarjnak nem 3 és 5, hanem esetleg 50 és 70 esztendőre ! A köztársasági elnök megválasztása körül — legyen az keresztény, vagy zsidó — kétségkívül előfordulhat emberi tévedés. Ez vitán felül áll. De ez esetben a dolog természeténél fogva ez a tévedés mindig csak rövid lejáratú és nem intézményesen évtizedekre, sőt esetleg évszázadokra is kiható. Különben is a műveltség és a kultúra magaslatán álló nemzeteknél csak mesterséges demagógia tarthatja számon a fajt, vagy a felekezetet. Egy igazi kulturtársadalomban az a véletlen, hogy ki milyen vallású és milyen fajú, a maga teljes jelentéktelenségére zsugorodik össze. A tudomány, a művészet nagyjainak internacionális tisztelete bizonyítja ezt az igazságot a legjobban. Nemrég alkalmain volt meghallgatni Hubermann Broniszláv hegedüvirtuóz hangversenyét a Vigadó nagytermében. A termet magyar arisztokraták, angol előkelőségek, keresztény családok, köztük igen sok általam ismert és tisztelt fajvédő családok is és zsidók egyaránt zsúfolásig megtöltötték és minden egyes darabszám, de különösen a műsor befejeztével az extázis átszellemültségével egyhangúlag hódolt mindenki a beteges arcú sápadt mesternek. Vájjon az extázis viharzó tapsa — a fajvédőké is — Hubermann Broniszláv vallásának, fajának szólt-e ? Semmiesetre sem a zsidót, még hozzá a lengyel zsidót ünnepelték, hanem a művészet előtt hódolt a közönség egyetemleges átszellemültségben. Tisztelt Nemzetgyűlés ! Ha egy zenei instrumentum művészi kezelése képes velünk elfeledtetni mindazt, ami a művészet értéke megbecsülésének gondolat és érzelemkörén kivül esik, vájjon nem kivánható-e még több joggal, e szerencsétlen csonka Magyarországon, hogy itt ily elfogulatlan tisztelettel adózzunk esetleg a zsidónak, akkor is, ha a virtuozitása nem is egy kis hegedű, hanem egy egész ország, egy egész nemzet kitűnő szolgálatán át akar és tud is megnyilatkozni ? Mivel magyarázható mással, mint abszolút kultur tökéletességgel Angliának az az előkelő liberalizmusa, amellyel ha a haza érdeke ugy kivan ja, a legelőkelőbb állásokra, mint legutóbb az indiai alkirályságra is zsidót nevez ki ! Pedig Anglia társadalma alapjában véve konzervatív keresztény világnézetű. Kifejtettem már itt a nemzetgyűlésen és nem győzöm ismételni és hangsúlyozni, hogy az ellenzék liberalizmusának nem tengelye a zsidó kérdés, hanem az általános emberi jogokból folyó függvénye az csupán. A legnagyobb szerencsétlenségnek tartanám az olyan magyar politikát, amelyet az úgynevezett ghetto-szolidaritás akar irányitani. Ezt még nagyobb szerencsétlenségnek tartanám az antiszemita bevallásnál is. A civilizációnak és az intelligenciának egy olyan magas fokán kell találkoznunk tehát, ahol templomok és zsinagógák tiszteletreméltó, közéleten kivül egyébként mellőzni sohasem kívánt eszmekörétől függetlenül szolgálhatjuk vállvetett munkával az emberiség jobb jövőjét, amely magaslaton szó tárgyát sem képezheti az, hogy a köztársasági elnök milyen felekezetű és milyen fajhoz tartozik. Önök azzal akarnak még megnyugtatni, hogy az uj királyság demokratikus lesz. Ebben is tamások vagyunk. Egy kész demokratikus királyságot — mint ahogyan az előbb egyik képviselőtársam közbeszólás formájában kivánta — nem lehet csak ugy egyszerűen átültetni. Angliáról tudjuk, hogy annak történelmi és társadalmi folyamata van, de mire ez a folyamat bevégződik, addig teljes anuchronismus lesz Európában is a királyság intézménye. (Propper Sándor : Ma is az !) Különben is igen nagyon kétséges, hogy magyar viszonyaink" között képzelhető-e demokratikus királyság. A dolog legalább is nem