Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-469

A nemzetgyűlés 469. ülése 1925. évi november hó 19-én, csütörtöhon. 271 nem tudó korszak értelmileg és gazdaságilag lusta megmozdulását irányitani. De ma már konzervatív politikusok, miként előbb emiitettem, elismerik, hogy a francia liberalizmus és demokratizmus korában nincs más élő jogforrás és jogalap, mint a magyar nemzet egyetemességének akarata, a magyar nemzetnek általános titkos választójogon át megnyilvánuló megdönthetetlen akarata. Mélységesen sajnálom, — aminek e beszédem folyamán kifejezést kell adnom — hogy a jogfolytonosság ósdi várfalán belül helyezkedik el néhány igen érdemes régi magyar politikus is, akik pedig a szép, verőfényes szabad mezőnyökön sokkal jobban tudnának érvényesülni és hivatva lennének a polgári ellenzék eszmekörének zászlótartására is. így önmagukat politikai klastroméletre Ítélve, tulajdonképen igazi vezér nélkül hagyják a polgári ellenzéket, amely a maga kétségbeejtően széttagolt és — amint itt az urak is látják — egymás ellen harcoló eljárásával komoly eredményt a nemzet javára elérni nem képes. 1918 szeptember havában én ugyanezt a történelmi pártot, annak néhány igen jeles exponensét, a 48-as alkotmánypárt notabilitásait — nagyon jól emlékezem — a Pannóniában tartott egyik bizalmas értekezleten bensőségesen felkértem, hogy barátkozzanak meg a köztársaság eszmekörével és értessék meg ezt az uralkodóval is mert ha ők nem veszik kézbe ez eszmekört, akkor az öt évig tartó háború által, a háború irtózatos kinjai által érthetően kimerült és teljesen tönkretett idegzet nyomán a gyűlölet és indulat veszi kézbe azt, de nem azért, hogy demokráciát hozzon vele, hanem hogy revánseszközként üssön és romboljon vele. A jobbak megmosolyogták, a társaság legnagyobb része talán rossz néven is vette forradalmi kiszólásomat, pedig ma is állítom : a legnagyobb hibát a történelmi párt akkor, szeptember 17-ikén követte el. Kérem a t. kormányt, hogy ne engedje a nemzetgyűlés jobbjait, a történelmi párt "elvét vallókat is, ugyanebbe a hibába esni az 1913. évi XXXIV. tcikk merev fentartásával. Ma már könnyebb is a helyzetük, mert ma már nem fenyeget az a veszély, hogy az éretlenség és gyűlölet a köztársaság lobogóját rud felőli részére fordítja és reváns eszközének véli. Mint már említettem, 40 nyíltan a köztársaság eszméjét valló képviselő van ma a parlamentben. (Meskó Zoltán : A választókat nem kérdezte meg senki !) Meskó urat semmiesetre sem számítom bele. (Meskó Zoltán : Sohasem voltam ! De a választóktól nem tetszett megkérdezni az álláspontjukat !) Kérem szépen, önnek nem tetszett engem végighallgatni. Épen oda konkludálok — amit az imént mondtam, — hogy a nemzeti akarat az egyedül jogalap és hogy csakis a nemzet döntheti el ezt a kérdést. Aki közbeszól, aki a közbeszólásokban leli élvezetét, ( Meskó Zoltán : Mások szoktak élvezni !) annak illik figyelemmel kisérni a szónok egész beszédfonalát, a beszéd egész tartalmát, mert csak ugy van jogosítva közbeszólásait megtenni. (Meskó Zoltán : Jogosítva senki sincs !) T. képviselőtársam köztársasági érzésére, amelyről úgyis tudom, hogy nem létezik, nem is reflektálok. (Mozgás.) Méltóztatik látni, hogy az ellenzék milyen szépen viselkedik egymással szemben. Ma már nem fenyegeti a köztársaságot az a veszély sem, amely legutóbb bekövetkezett, hogy a köztársasági eszmekört porban, sárban hurcolták meg, mert ma már a tisztelt túloldalnak és elsősorban a kormányzatnak meg kellett győződnie arról, hogy az októbrista politikusok és a szocialisták nagyon sokat okultak és tanultak az eseményeken. Itt nem igazolásról van szó, ahogy azt egy tisztelt — sajnos, ugyancsak ellenzéki — képviselőtársam egy felköszöntőjében mondotta, hanem itt szó van a tiszta októberi alapelvek, eszmék kimentéséről, az átmenetileg, hosszú időre sárbatiport wilsoni elvek európai életrekeltéséről. Ma már tehát nem kell attól tartani, hogy a köztársaság éretlen kezekbe kerül. De ha a t. kormányzat ettől fél, akkor egy okkal több szempont és indok kényszerítse önöket arra, hogy az 1913 : XXXIV. tc.-t hatálytalanítsuk, és pedig azért, hogy ezálta? a konzervatív világfelfogás is elhelyezkedhessék és jelentkezhessek a maga poziciójára a köztársasági államformában. Mert t. Nemzetgyűlés, köztársaság természetével járó demokratikus lendület ellensúlyozására, a konzervatív politika hadállására kétségkívül és határozottan szükség lesz arra, s az ellenzékieknek, a köztársaságiaknak megnyugvás lesz már maga az a tudat is, hogy a köztársaságban nem a reakcióval, hanem egy valóban konzervatív világpolitikával fogja összemérni politikai fegyverzetét. A ministerelnök ur legnagyobb hibája épen abban van, hogy a köztársasági eszmekör alatt szükségszerüleg egy radikális és forradalmi irányt szubszummál. (Halász Móric : Ez csak természetes !) Nem látja be, hogy épen az ő tiltó rendszere, az 1913 : XXXIV. te." fentartása alkalmas egy ilyen egészségtelen szélsőség kialakulására és felépítésére, holott ha idejében, törvényesen engedett intézkedéssel, az 1913 : XXXIV. te. törlésével, a népnek az általános és titkos választójog alapján való megkérdezésével, szóval törvényes utón engedné ezt az eszmekört kialakulni, akkor — ismerve a magyar nép nyugodt karakterét —- ez a svájci állampolgári tipus mintájára valósulna meg. Azt hiszem, a t. ministerelnök ur idő előtt vádolt meg minket állandóan hiperradikalizmussal. Hogy mennyire óvatosak voltunk, csak egy esetet említek meg. Amikor képviselővé választottak, és az utána való napokban Pestre érkeztem, egy küldöttség nyomtatott meghívót hozott hozzám. A Magyar Köztársasági Párt néhányunk tiszteletére — ők akkor ugy mondták, hogy elsősorban az én tiszteletemre — a Drexler nagytermében ünnepi vacsorát rendezett. Akkor a következő — másolatban ezennel bemutatott — levéllel mentettem ki elmaradásomat. Az eredeti természetesen az illető kezébe került (olvassa : »Nagyságos Veér Imre tanár urnák Budapest. (Halász Mórié : Veér Imre !) A Magyar Köztársasági Párt nj-omtatott meghívóját a holnap este tiszteletemre rendezni kívánt társasvacsorára köszönettel vettem. Őszinte sajnálatomra azon megjelenni módomban nem áll. Az urak politikai és társadalmi világnézetét — azonkívül, hogy köztársaságiak — nem ismerem, és így azt sem tudom, megegyezik-e politikai hitvallásom az önökével oly mértékben, hogy egy ünnepi vacsora központjában állhassak. Egyébként csak szerencsémnek tartanám, ha majd arról győződhetnék meg, hogy vallott elveink azonossága folytán egy jobb magyar jövőért önökkel vállvetve, de akkor sem ünnepelten, hanem mindig csak egyszerű közkatonaként dolgozhatom. Kitűnő tisztelettel. Aláírás.« Az összeköttetést ezzel a párttal természetesen azóta sem vettem fel, mert meggyőződésem szerint ezek túlradikális irányt képviseltek és különben sincs gusztusom egy törvényhozásilag tiltott propagandának az utcára való "vitelében részt venni. (Helyeslés és felkiáltások a jobboldalon és a középen : Idealista !) Mindenesetre javult a helyzet ; köszönöm az uraknak, hogy nia már idealistának néznek, mert eddig mindig destruktívnak és defetistának tartottak. (Ellentmondások a jobboldalon. — Gr. Hoyos Miksa : Téved ! Mindig idealistának tartottuk !) Defetistának tartották annak idején Giesswein prelátust is, az én néhai örök emlékű mesteremet, már pedig ma egyedül ez a jövőképes politika, melyet Ausztriában már Seipel kollégája, ugyancsak prelátus, ez a hithű főpaptársa oly