Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-469

â70 A nemzetgyűlés 469. ülése 1925. évi november hó 19-én, csütörtökön. Eszerint kell már ma megkülönböztetni ortodox és neológ legitizmust. Az utóbbinak szintén többféle válfaja van. Érdekes, hogy milyen káosz uralkodik a legitizmus és a jogfolytonosság terén. Elvezettel olvastam Berzeviczy Albertnek, a Magyar Tudományos Akadémia elnökének francia akadémikus vendégeinket üdvözlő, s a kormány jelenlétében elmondott felköszöntőjének egy-egy részét. Többek között azt mondja a tudós és általam nagyrabecsült Berzeviczy Albert (olvassa) : »Magyarország mindig fogékony volt a francia impulzusok iránt«. Majd később ezt mondja (olvassa) : »Diadalra segítették — ezt tudniillik a franciák érdemeként állapit ja meg — a demokratikus és liberális eszméket és az a fény, amely a Szajna partjáról gyakran terjed szét, nálunk is világosságot gyújt«. Ezt mondja Berzeviczy Albert, a tudós, konzervatív államférfi. Itt tehát egyszerre hódolunk a francia nagyságnak, amely a jogfolytonossággal radikálisan szakítani tudó intellektusával a magyar konzervatív, azaz legitimista álláspont szerint is nekünk fényt jelent, ránk nézve is irányító befolyással van. Minden egyes ünnepélyesség alkalmával, ha külföldi vendégeink vannak, vagy ha nagy cécót rendezünk, mindig hajlandók vagyunk demokratikusak lenni, olyankor pacifisták, antimilitaristák, köztársaságiak vagyunk, a radikális nemzetek vendégeit is keblünkre öleljük ; de ha elmennek, akkor, akárcsak az parvenü család, amely csak addig ad jó eledelt az asztalra, amig vendégei vannak, de a vendégek távoztával böjttel sújtja a családtagokat a flancért, mondom épen ugy, ha nyugati vendégeink elmennek, újra kezdődik a reakció, s a kormány böjttel, a reakció fentartásával sújtja a nemzetet. Valóban szerencséje a kormányzatnak, hogy a köztársasági politikusok ildomossági érzete olyan természetfelettien nagy — és ezt önöknek is konstatálniuk kell —, hogy nincs gusztusa az ünneprontásra, odakiáltani a leghatalmasabb forradalmi nemzet képviselőinek, hogy : vigyázzatok, ez csak szemfényvesztés, mert a ti fényeteket, az általatok diadalra vitt demokratikus eszmék fényét a kormányzat felfogja előlünk s annak itteni ragyogásáról szó sem lehet. A jogfolytonosság iskolájának megdöntéséhez azonban természetesen nem kell forradalmi elvekhez nyúlni. Véleményem szerint a jogfolytonosság tulajdonképen a jog és a törvény mindenkori uralma és létezése, az meg nem dönthető és elvitázhatatlan tény az a társadalmi, nemzeti, de egyéni szükségesség is, hogy törvényen és jogokon kivül ma egyén, társadalom és nemzet nem élhet. De a jognak és törvénynek megváltozása, a megváltoztatás módja és mikéntje, szerintem már a jogfolytonosság vonalán kivül esik, különösen a XX. század korában, amikor a villamosság és a rádiótechnika csodálatos eszközeivel felszerelt mindenkori ember az anyagi létfentartás nagy küzdelmében igen gyakran kénytelen eléjevágni azoknak a megoldási lehetőségeknek, amelyeket normális időkben az ősöktől átvett tradíciójukban mindenesetre tiszteletreméltó, de ma már az iram betartásánál teljesen használhatatlan és alkalmatlan történelmi teória uszálya vontat. Nagyon szép elv a »natura non facit saltus nec história«, de mindig is magyarázható lesz, mindig a szubjektív felfogás fogja eldönteni annak jelentőségét. Mert biztonsággal megállapítani azt, hogy a társadalmi és fejlődő jogrend mikor, melyik pontnál és egyáltalában elhagyja-e a jogfolytonosság vonalát, — nem lehet. Ha egy lépcsőn haladok fel, akkor a dolog rendje és természete az, hogy fokról-fokra megyek fel. De ha sietnem kell, mert esetleg elkésem és pontosan kell érkeznem, akkor senkisem csodálkozik majd, hogy egy lépcsőfok helyett kettőt veszek. A magyar történelemnek is igen sok mulasztása van, ne csodálkozzék tehát senki sem, ha egy lépcsőfok helyett, kettőt kell most vennünk. (Csik József : De ha sietni keh !) Akkor inkább hármat ! (Csik József : De akkor eltörik a lába !) Hogy mennyire magyarázható a jogfolytonosság arra egy példát hozok fel. Az orthodox legitimista politikusok szerint a trónkérdésnek a jogfolytonosság keretén kivül való megoldása egyszerűen forradalmi megoldás. Az igen t. többségi párt álláspontja szerint a jogfolytonosságba ütközik ma még az általános, titkos választójog megadása is. A kormánytöbbség szerint tehát ilyen beállításban az orthodox-legitimisták, gróf Apponyi Albert és gróf Andrássy Gyula is letértek a jogfolytonosság alapjáról, mert ők az általános, titkos választójog hivei. (Csontos Imre : Nem komolyan ! Legalább Andrássy Gyula bizonyosan nem komolyan ! Csak azért, hogy a legitimizmust ugy érje el hamarabb ! —• Klárik Ferenc : Nem az kell önnek ugy-e, hanem rendtörvény a jó kis magyarnak 1 — Zaj.) A jogfolytonosságot annyiféleképen magyarázhatjuk, ahányan vagyunk és ez bizonyítja legjobban az azzal való érvelés teljes megbízhatatlanságát. A háború alatt, néhai szépemlékü, volt uralkodó királyunk, IV. Károly király koronázása idején történt, hogy egy társaság előtt, amikor azt hiszem épen első sebesülésem alkalmával jöttem haza a frontról, a hiba talán abban volt, hogy uniformisban voltam, talán ezért kellett volna jobban vigyáznom — oda nyilatkoztam, látva a főúri versenyt a koronázás körül, hogy a legstílusosabb koronázás a háborúban, ilyen nehéz időben az lenne, ha Csernoch hercegérsekkel együtt nem egy főúr, hanem a frontnak egy legszebben dekorált népfölkelő polgára — persze polgári ruhában és nem katonai ruhában — helyezné a koronát őfelsége fejére. (Zaj.) Amikor később egy gálád hajsza indult meg ellenem más ügyből kifolyólag, ezt az észrevételt, mint súlyosan forradalmi észrevételt, mint a közjoggal szakitó észrevételt akarták ellenem érvényesíteni. (Halász Móric : Ugy is van !) Ma már ez az észrevétel semmiesetre sem inkrimináltatnék, mint forradalmi észrevétel, — az idők folyása változik, néha radikálisan változik — mert ma már vita tárgya sem lehet az, hogy egy netalán feltételezett, bár általam meg nem engedett koronázás esetén a koronázás ténye csupán néhány főúrnak, vagy kizárólag a főuraknak közjogi szerepére zsugorodnék össze. A jogfolytonosság a maga merev jelentőségében . . . (Halász Móric : Szabályozva van !) Tudom, ez közjogi szertartás, de csak nem képzeli t. Halász képviselőtársam, hogy a közjogi szertartás a maga merevségében ad infinitum, ezer évig fenmarad. Hiszen haladnunk kell és a haladás teóriáját cáfolnók meg akkor, ha a régi formalitásokon nem változtatnánk. Hogy méltóztatik ezt elképzelni, hogy a koronázás tényénél csak kizárólag a főúri társadalomnak legyen" szerepe. (Mozgás.) Kérem Halász t. képviselőtársamat, ne akarjon különb főúr lenni, mint Hoyos t. képviselőtársam. Biztosra veszem, hogy ő ezt az észrevételt akceptálja. (Patay Tibor: Nem olyan nagyon biztos !) Kiegyezhetünk a valószínűségben. A jogfolytonosság a maga merev és ma értelmezett jelentőségében kétségkívül nagy horderejű és jelentőségű lehetett a történelmi korban, a közjog uralmi korában. A történelmi korban, amikor az embereknek ember ellen, nemzeteknek nemzet ellen folytatott harca és küzdelme úgyszólván csak a militarizmusban merült ki és csak a militarizmusban csoportosított minden erényt, hírnevet és dicsőséget. Az akkor kevesek által kézben tartott jog és hatalom rendje, ha mindjárt lomha cammogással is, kétségkívül hivatva volt a tudatlan, irni-olvasni