Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-468

262 A nemzetgyűlés 468. ülése 1925. évi november hó 18-án, szerdán. urnák gondoskodni arról, hogy báró PetricsevichHorváth Emil népjóléti államtitkár ur, akivel kapcsolatban állandóan igen súlyos vádak emeltetnek, ha már birósági Ítéletet akar kérni, arra akarja bízni a dolgát, ne mint népjóléti államtitkár álljon a biróság elé, hanem helyezkedjék arra az erkölcsi alapra, amelyre helyezkedni tudott annak idején nagyatádi Szabó István, akinek az volt az óhaja, hogy az Eskütt-ügyben ne mint minister álljon a biróság elé, nehogy bárkit is befolyásolhasson. Mindenesetre méltóztassék gondoskodni arról, hogy azok akik Petricsevich-Horváth Emil államtitkár ügyével ismerősek, akik az ellene emelt vádak dolgában tanúvallomást tehetnek, a hivatali titoktartás alól minden esetben — minden személyre vonatkoztatom — felmentessenek, mert én épen erről a helyről mondottam a biróság tekintélyéről, hogy nem vagyok hajlandó soha egy szóval sem megtámadni, ha biróság bármilyen Ítéletet fog is velem szemben hozni, de a biróság tekintélyének is — ha akaratlanul is — egyúttal legerőteljesebb megingatása az, ha a közvéleménynek azt kell látnia, hogy először is a biróság elé felelős pozícióban, közhivatali pozícióban, befolyásos állásban lévő egyének ugy mennek, hogy az ő befolyásuk és pozíciójuk megvan s még inkább az a tény, ha a tanúvallomásra jelentkező egyének kénytelenek a biróság előtt arra hivatkozni, hogy ők ugyan tanúvallomást tennének, azonban a hivatali titoktartás alól feloldva nincsenek, mert ez csak arra jó, pedig talán ők kedvező vallomást tennének, hogy a közvéleményben az a hit verjen jogosan gyökeret, hogy itt a tényekkel ismerős egyéneket eskü alatt teendő vallomásuk alá akarnak vonni. Ez a gondolat, ez a felfogás vezetett interpellációm bejegyzésében s megokolásában és kérem az igen t. népjóléti minister urat, hogy válaszában ne csak engem méltóztassék megnyugtatni, hanem ennek a szegény, összetört, anyagilag és erkölcsileg végveszendőre, jutott országnak közvéleményét is. Elnök : A népjóléti minister ur kivan válaszolni. Vass József népjóléti és munkaügyi minister: T. Nemzetgyűlés! Megvallom egészen őszintén, hogy nehéz helyzetben vagyok, mikor erre a részemről is nagy figyelemmel végighallgatott interpellációra felelnem kell. Az interpelláció elmondása előtt, tekintettel arra, hogy a bejegyzett interpellációs szöveg nem tájékoztatott ^ engem magának az interpellációnak elmondandó materiájáról, érintkezést kerestem az igen t. interpelláló képviselő úrral abban az irányban, hogy tájékoztasson engem magáról a materiáról, mert hiszen egyébként nem tudom előre megkoncipiálni magamnak azt a választ, amelyet az interpellációra adni kell. Ö akkor, — amint láttam az interpellációjából, nagyon helyesen — azt a választ volt szives nekem adni, hogy rövid néhány mondatban nem tudja összefoglalni koncize mindazt, amit el akar mondani, ennek következtében nem tud engem előre teljesen tájékoztatni. Ismétlem, igen nagy figyelemmel hallgattam végig az interpellációt és kerestem mindazokat a momentumokat, amelyekre nézve nekem mint ministernek az interpelláló képviselő úrral szemben válaszadási tárgyi kötelezettségem van. Az interpelláció első fele, vagy talán első háromnegyedrésze meglehetősen derűs hangulatban folyt le. Szó volt t. i. mint az interpelláció nagyobbik első felének hőséről, arról a nevezetes bolygó kefegyárosról, akinek egész anabázisát, katabázisát szives volt az interpelláló képviselő ur itt elénk tárni és akire vonatkozólag a magam részéről mindenesetre meglepetéssel értesülök arról, hogy csak a legutóbbi időben sikerült épen a népjóléti ministerium szakvéleménye alapján is kideríteni azt, hogy a vállalatában nem viseli joggal a kereskedelmi törvények, illetve szabályok szerint azt a jelzést, amelyet használni szokott. Egyébként természetesnek méltóztatik találni, t. Nemzetgyűlés, hogy az ennek az urnák mondjuk egész egyéniségére vonatkozó megjegyzéseket, amelyeket szerencsések voltunk hallani a t. képviselő úrtól, egyelőre mind kikapcsolom az én konsziderációm köréből, mert arra végre csakugyan nem vagyok hivatva választ adni, sem az adatokat olyan irányban kontrollálni, vájjon Steinmetz Sámuel ur Máramarosból tényleg mint tojásszedő, azután később mint letelepedett kefegyáros, később azután mint szemétfuvarozó ós nem tudom minő más tevékenységet kifejtő gazdasági egyed szerepelt. Amennyiben ezek az adatok helyesek, mindenesetre érdekes korképet tüntetnek fel és ebben az esetben az igen t. képviselő ur ilyen érlelemben és ebben a vonatkozásban nem végzett hiábavaló munkát. Amennyiben valami rektifikálni való volna ezeken az adatokon, a rektifikálás kötelezettsége nem az én dolgom, hanem az illető Steinmetz Sámuel uré. Azon túlmenőleg az interpelláció második, kisebb részében szó volt azután azokról a dolgokról, amelyekkel az interpelláló igen t. képviselőtársam azt igyekezett bemutatni, illetőleg bizonyítani, hogy a népjóléti ministeri um építési akciója, valamint az előbb vázolt Steinmetz Sámuel tevékenykedése között olyanféle összekapcsolódások és összeköttetések volnának, amelyek súlyosan kompromittálók a ministeriumra, vagy — amint méltóztatott kifejezni magát, — a népjóléti ministerium egyik főtísztviselőjére. Ha jól emlékszem, ezelőtt talán 2, vagy 3 héttel Kiss Menyhért igen t. képviselő ur teljesen hasonló tárgyban mondott el interpellációt. Az építkezések kiadására, az építkezések ellenőrzésére vonatkozólag sorolt fel adatokat és tett fel elém kérdéseket. Kérdéseit, igaz, leginkább az u. n. Bethlen-udvar építésére koncentrálta, kitért azonban interpellációja szövegében olyan matériákra is, amelyekre az igen t. most interpelláló képviselő ur is kitért. Én akkor azokra a kérdésekre, amelyek itt most emiittettek, a szakszerű választ az igen t. Nemzetgyűlés helyeslése közben megadtam. Nevezetesen szó volt, — hogy csak a legfontosabb néhányat említsem — ennek a Munkáesy-utcai háznak a kincstár részére való megvétele dolgáról. Én természetesen nem merem állítani, azonban ugy informáltak engem, hogy amikor házvételek szoktak történni magánfelek között és a ház árát telek könyvileg bejegyzik, akkor nem szokták a tényleges értéket bejegyezni épen azért, mert súlyos illetékek terhelik. így van-e, vagy nincs, nem tudom ; igy történt-e ebben az esetben, nem tudom, mert hiszen megvádolni adócsalás miatt nem kívánok senkit. Tény azonban, hogy az a ház, amely annak idején megvétetett az állam részére — teljesen független a telekkönyvi értékbejegyzéstől — szakférfiak révén nyert elbírálást, amelybe beleszólása volt nemcsak az államilag foglalkoztatott építészeknek, hanem azonkívül a társadalom és a nem állami közigazgatás részéről bevont szakférfiaknak is. A becslés tehát nézetem szerint, amint akkor ez nekem elreferáltatott, épen a becslést végzők garanciája révén teljesen gyanútlannak volt elfogadandó. Azonkívül magát a ház megvételét nem a népjóléti ministerium intézte el a saját hatáskörében — ezt különben, ha jól emlékezem mondta a t. képviselő ur, — hanem a kormány intézte el. T. i. ingatlant venni és eladni egyetlen szakministernek sincs jogában. A kincs-