Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-463

A nemzetgyűlés 463. ülése 1925. évi november hó 10-én, kedden. 1? népesség összességét kell érteni. Legalább mi ugy értjük az ország lakosait, a magyar népet ugy értelmezzük, hogy ez a Duna-Tisza völgyében megmaradt csonka Magyarországon lakó népet jelenti. Ezzel szemben a ministerelnök urnák egészen más terminológiája van, az úgynevezett grófi terminológia. Ő a kapitalisták, a latifundiumtulajdonosok és akiket egyébként gazdagoknak szoktak általában nevezni, azoknak a nemzetét védelmezte azokkal szemben, akik nagyobb darab, nagyobb karéj kenyeret akartak maguknak és gyerekeiknek vágni s akik nem akarták azt, hogy ennek a koronazuhanásnak terhe egyedül és kizárólag az ő vállaikra nehezedjék. A korona zuhanása is rettenetes teher és sarc volt a magyarságra, m£rt a korona devalvadójának következtében a magyar munkásosztály olyan nivóra süllyedt, hogy bizonyos szégyenérzettel, de kénytelen vagyok kimondani, hogy ma életstandard, életszint tekintetében messze alatta állunk a kínai kulinak. Ennek az inflációnak volt eredménye a magyar nép példátlan elrongyosodása. (Baross János : Egyformán a szellemi és testi munkások !) Amikor az egészségügyi intézet felállításáról volt szó, már akkor bátor voltam a nemzetgyűlésen rámutatni a magyar nép szomorú sorsára és azt találtam mondani, hogy ha Németországban három hétig utazik az ember, vagy 14 napig, vagy bármeddig, nem lát annyi rongyos embert, mint amikor Budapesten kiszáll és az érkezési oldalról átmegy a 46-os kocsi megállójáig. Akkor a nemzetgyűlés néhány tagja mosolygott ezen, de én ezt az állításomat fentartom, mert gyakorlatilag láttam és tapasztaltam magam, hogy milj-en az elrongyosodás folyamata, az, amely kezdődött elsősorban a korona devalvációjával, folytatódott a pénz lebélyegzésével, azután a vagyonváltsággal és folytatódott még tovább a pénzinflációval. A pénzinfláció azután betetőzte ennek a magyar dolgozó népnek keresetképtelenségét, vásárló képtelenségét és eredménye volt a teljes lerongyolódás. Ma az urak sem tagadhatják azt, ha beutazzák az országot és megnézik a munkásokat. Ha csak a vasúti kocsiból tekintenek ki és megnézik azokat a szegény proletárokat, akik az uraságok répáit dobálják fel a vasúti kocsiba, látják, hogy az időjárás viszontagságainak kitett munkásnépen milyen a ruha. Ha elmennek a bányavárosokba, nézzék meg a szegény bányászt, aki'bemegy az aknába, a föld gyomrába, a nedves levegőbe, bokáig érő sárba, hogy milyen ruhában megy dolgozni és nézzék meg, hogy mit eszik. Nézzék meg azután ennek a munkásnak lakását. De nemcsak erről van szó. Menjenek el az alföldi falvakba. Nem akarok egy igen nagy nyomorúságban lévő falut említeni, de például méltóztassanak átmenni Endrődbe, Békésmegyében van ez a szép nagy község. — Délben, amikor ott a különböző hirek kihirdetése történik, amit az Alföldön publikációnak neveznek, a publikáció idején álljanak meg az embervásáron s nézzék meg azt a szerencsétien földmunkást, hogy milyen ruhában jelenik meg. Nézzék meg a ruháját, azután menjenek vele haza a családja körébe, nézzék meg a bútorzatát, a feleségét, a gyermekeit, nézzék meg azokat a szerencsétlen pókhasú gyerekeket, akik a burgonyától és sült töktől puffadt hassal, vékony lábbal szaladgálnak a putrikban és megkapják azt a képet, amelyet egy Verescsagin sem tudna jobban lefesteni. A magyar nép teljes lerongyolódását jelenti ez az infláció, amely ellen való védekezésül mi ajánlottuk az indextörvény behozatalát, amit azonban nemzeti szerencsétlenségnek minősített a ministerelnök ur és ráütötte a hazaárulás bélyegét azokra, akik ezt a nemzeti szerencsétlenséget az országra kívánják zúdítani. Mi fogcsikorgatva kénytelenek voltunk elhallgatni, sőt Magyarország legjobban szervezett munkássága, a nyomdászmunkásság is kénytelen volt egyidőre az indexről lemondani, mert legmagasabb helyről, Magyarország ministerelnöki székéből bélyegezték meg az indextörvényt mint olyant, amely Magyarország összeomlását fogja eredményezni. A munkásságot megfosztották az indextörvény által talán valami csekély mértékben nyújtott védekezéstől. Kérdem az urakat : hasznáitak-e a magyar pénzügynek valamit ezzel ? A korona csak zuhant tovább, annyira zuhant, hogy koronánk stabilizációja érdekében kénytelenek voltunk ugyanahhoz az eszközhöz fordulni, amelyhez Ausztria fordult, kénytelenek voltunk külföldi kölcsönt felvenni, és viselni ma annak a kölcsönnek rettenetes terheit, mert sem az indextörvény megakadályozása, sem az árdrágító bizottságoknak a kofákra való uszítása, sem a kis greizleresek és korcsmárosok üldözése nem használt semmit, a korona csak tovább zuhant és oda jutottunk, hogy csak a külföld támogatásával és segítségével lehetett valamiképen a koronát stabilizálni. Ha kizárólag a munkássággal szemben történik ilyesmi, azt, ha nem is tudom helyeselni, de a túloldal szempontjából meg tudom érteni. Elvégre egy párt, amelynek egész létalapját az ellenforradalom képezi, a forradalom katonáinak szívességeket természetesen nem tehet. Rendben van, az urak győztek, elismerem, a csizmájuk a nyakunkon van ma, érthető, ha velünk ilyen módon bánnak el. (Kálmán István : Micsoda beszéd ez ?) Engedelmet kérek, lehet igy beszélni, mert ez valóság. (Kálmán István : Hogy lehet ilyesmit mondani ott, ahol hallgatóság van ? — Zaj.) Mégegyszer kijelentem : az urak 1919-ben győztek, a csizmájuk a nyakunkon van, rendben van ! (Cserti József : Nem csizma az, hanem lakkcipő !) Tudjuk már a rómaiak korából, hogy jaj a legyőzötteknek ! Mi a legyőzöttek vagyunk, az urak diktálnak. Talán megfordul egyszer a sors kereke és kiszabadulunk a csizmaszoritásból. (Kálmán István : Kívánna itt egy Oroszországot, egy bolsevizmust ? — Zaj a szélsőbaloldalon.) Egyáltalában nem. A kommün alatt ön hallgatott, de én merészen harcoltam a bolsevizmus ellen. Amikor ön és osztályos társai, mint a kígyóbűvölő által megbűvölt kigyó bénultan nézték a bolsevizmus garázdálkodásait, akkor én itt ebben a teremben mertem felemelni szavamat a bebörtönzések és halálos Ítéletek eilen. (Baross János : Igaz / Ugy van l) Nekem ne méltóztassék azt imputálni, hogy bolsevista vagyok, ne méltóztassék azt imputálni nekem, hogy bolsevizmust kívánok. Annál több az intelligenciám, anná* többet jártam a világban, semhogy ne tudnám, hogy mit kívánjak. (Baross János : Nem innen támogatják Rákosit !) Mondom tehát, ha nem is helyeslem és küzdök ellene, de meg tudnám érteni az önök szempontjából, ha kizárólag a munkásosztállyal bántak volna el igy, de a saját osztályukat is tönkre tették ezzel az inflációs politikával. Milliárdok mentek a börzén tönkre az infláció idejében. Amint a hammelni patkányfogó a sípjával kicsalogatta a patkányokat, ugy csalta ki a börzeláz a szerencsétlen középosztályt a vackából, a jó lakásából. Az emberek értékesitették mindenüket és szaladtak, rohantak a börzére abban az időben. (Renezes János : Menjenek tönkre, akik oda szaladtak ! — Kálmán István : A maguk pártfogoltjai !) Nagyon furcsa fogalmai lehetnek arról, hogy kit pártfogolunk mi. Tessék ránkbizni, hogy kit pártfogolunk ! Elsősorban a dolgozó magyarságot pártfogoljuk. Tehát saját osztályukat is tönkretették és nem milliárdokra, hanem billiókra megy az az összeg, amely a börzén elúszott és amelynek hatását ma Magyarország középosztályának nyomorúságában, a dolNAPLÓ. XXXVI. :>