Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.
Ülésnapok - 1922-468
A nemzetgyűlés 468. ülése 1925. koldusországnak, ahol az adósróf ugy működik, nincs pénze arra, hogy állami autókat kirándulásokra használjanak s az állam pénzét ilyenekre pocsékolják. (Propper Sándor : És szalónkocsikon mennek vadászni!) Végtelenül soknak tartom a külügyi kiadásokat is. 124*5 milliárdot tesz ki a külügyi kormányzat költségvetése. Hiszen ha eredményesebb külpolitikát látnánk, vagy legalább a körvonalait látnók annak, hogy itt céltudatos külpolitika folyik, akkor nem sokamám ezt a kiadást. De úgyszólván semmiért ekkora összeget kiadni, ez bizony nem valami jó befektetés! {A Szabó István (sókorópátkai) képviselővel beszélgető Walko Lajos kereskedelemügyi minister felé) : Úgy látom, elvonják a minister ur figyelmét. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Mindegy az, hogy a minister ur idefigyel-e, vagy nem!) Azt hiszem, nem mindegy. Én a minister úrról feltételezem, hogy nem tartja azt, hogy ő csalatkozhatatlan; azt hiszem, — mert nincs okunk feltételezni róla az ellenkezőt — hogy okos érvek előtt, amennyiben ilyenek elhangzanak, meghajlik és legalább meditáció tárgyává teszi azokat. Én elhiszem azt és vallom, hogy a mai tisztázatlan európai helyzetben nekünk talán nem lehet olyan határozott külpolitikát folytatnunk, mint amilyent egyébként szeretnénk és kellene. De hogy mi csupán a vacillálás — hogy ezt a szót használjam — álláspontjára helyezkedjünk, (Propper Sándor : Kibicelés !) hogy máról-holnapra ide-oda, mint függelék, mint számba sem vehető kolonc csatlakozzunk, ezt én nagyon szégyenletesnek tartom még mai nehéz, nyomorúságos helyzetünkben is. Nekünk számot kell vetnünk avval, hogy milyen irányban látjuk a kibontakozást külügyi tekintetben, és én ismét azt mondom, hogy nekünk legalább is nagy vonásokban oda kell csatlakoznunk az angolszász politikához. Nagyon jól tudom. hogy Anglia szemében kis porszem vagyunk, de sokszor még a kis porszemet is fel lehet használni. És Anglia apró porszemekből szokta felépiteni a maga világhatalmi állását. Ebből a szempontból tehát mi Anglia szemében is kell hogy jelentsünk valamit. Nekünk tehát végső cél gyanánt igenis az angolszász politika érdekszférájához kell csatlakoznunk. Ezzel számot kell vetnünk, s ezt szem elől tévesztenünk nem szabad. És titkolnunk sem kell olyan nagyon ! Hadd lássák a mi kis szomszédaink, a mi kis ellenfeleink, hogy mi hova tendálunk, s én azt hiszem, hogy nem hiába ! Hiszen angol vezető államférfiaknak gyönyörű megnyilatkozásai vannak, hogy látják a magyar nemzet nyomorult helyzetét, látják a •magyar nemzetben rejlő erőt. S ha látják ezt, tudják is azt, hogy a magyar nemzet szimpátiája még a világhatalmi Angolországnak is javára van. Én tehát azt szeretném látni a mi külügyi politikánkban, hogy célirányosan, öntudatosan, kicsiségeken át is az angolszász politika érdekszféráját követi és ahhoz csatlakozik. Horribilisán sok a katonai kiadás. Mindjárt hozzáteszem, hogy ezért nem a kormány felelős. Hibás a trianoni béke, hibásak a mi ellenfeleink, akik ránk kényszeritik azt, hogy ezt a maroknyi sereget is zsoldos hadseregként tartsuk, s nem veszik tekintetbe, micsoda óriási terhet, 1343 milliárd korona terhet jelent erre a nyomorult, megcsonkított országra annak a maroknyi kis seregnek fentartása, mivel ha zsoldos hadsereg van, kicsi sereg is nagyon sokba kerül. Itt az ellenzék részéről is felemelem szavamat, s odakiáltom a nagyvilágba, még ha pusztába is hangzik el szavam : lássák be a győztes hatalmak, hogy igy megnyomoritani egy államot nem lehet ; lássák be azt, hogy a magyar katonanemzet volt, és bármennyire elejét akarják is venni annak, hogy évi november hó 18-án, szerdán. 221 igazi katonaságunk legyen, a magyar nemzet nem szűnik meg katonás nemzet lenni, mert ha a magyar nemzet megszűnik katonás nemzet lenni, kézcsókoló rabszolgája lesz szerbnek, csehnek, oláhnak. Ezért üdvözlöm melegen a Levente-egyesületek mozgalmát. Sok kifogás hangzott el ezek ellen, — van is ok itt-ott a kifogásra — de alapjában véve a gondolat gyönyörű, alapjában véve a gondolat megegyezik a magyar nép lelkületével, a magyar nép múltjával, tradicióival, és ebbe kapcsolódik bele a magyar nemzet jövendője. Üdvözlöm mindazokat, akik belátják ennek a nagy nemzeti munkának horderejét és a nép iránti szeretettel, a célnak szemelőtt tartásával végzik a Levente-egyesületekben a jövendő Magyarország kiépitésének nagy munkáját. (Muszti István : Hazafias nevelés !) A katonai kiadásoknál lehetetlen szemet hunyni az előtt, hogy a nyugellátásokra 387'5 milliárd korona van felvéve. Ez valami rettenetes! Nagyon jól tudom, hogy azokat a katonatiszteket, akik egészségüket, épségüket áldozták a hazáért és akik máshol elhelyezkedni nem tudnak, nem dobhatjuk ki az élet nyomorúságainak útjára, de én azt hiszem, nagyon-nagyon sok olyan nyugalmazott katona van ebben a státusban, akiknek szive soha együtt nem dobbant a magyar nemzet szivével, akik soha magyar katonák lenni szivben és gondolatban nem tudtak, akik szívvel-lélekkel, testestül-lelkestül a közös osztrák ármádiának voltak katonái. Ezek számára, én azt mondom, nincs pénze a koldus magyar nemzetnek. Nincs pénze a magyar nemzetnek arra, hogy holmi osztrák generálisokat, osztrák ezredeseket lásson el nyugdíjjal, hogy éljenek ezek annak a nyomorult országnak testéből, amelynek bajait ők soha nem érezték. (Csontos Imre : Ök idézték elő!) Azonkívül tiltakozom az ellen, — s ezt más vonalra is kiterjesztem — hogy azok, akik más téren elhelyezkedtek s akik nincseoek ráutalva erre a nyugdijra, mert megélhetésük biztosítva van, a koldus államtól nyugdijat kívánjanak. Ezt nemcsak a nyugdíjas katonatisztekre mondom, hanem kiterjeszteném más nyugdíjas kategóriákra is. Ezt én már sokszor elmondtam, de — ugy látszik — nem árt ezt feleleveníteni. Azt szokták mondani, hogy mindenkinek szerzett joga van ahhoz a nyugdíjhoz. T. Nemzetgyűlés! Szerzett jogunk elsősorban az élethez van ugyebár, de amikor a haza veszélyben van, nem kérdezzük, van-e szerzett jogunk az élethez, hanem kötelességünk ezt a szerzett jogunkat, hogy ugy mondjam, vásárra vinni a haza érdekében. Amikor gazdasági nyomorúságban vagyunk, amikor gazdasági háború van, — mert ki tagadhatná, hogy még mindig az van — nem lehet azt mondani, hogy szerzett joga van valakinek a nyugdíjhoz. Igenis, ha egyébként megvan valamely nyugdíjasnak a megélhetése, akkor saját magának kellene belátnia, hogy nem szabad a nyomorult állam pénzügyi helyzetét még inkább rosszabbítani és az állam erejét igénybevenni. Remélem, hogy a költségvetésben a felsőházra előirányzott összeg körülbelül 5'5 milliárd korona, legalább még ebben a költségvetési évben meg lesz takarítva. (Propper Sándor: Végleg meg kellene takarítani !) Arról lehetne beszélni, hogy esetleg végleg meg kellene takarítani, de remélem, hogy legalább is egyelőre meg lesz takaritva, mert nem állunk ott, hogy ebben a költségvetési évben, akármennyire is akarná a kormány, a felsőházat beállíthassuk. Arra kérem tehát a t. kormányt, hogy legalább ezt az összeget, amelyet megment a felsőháznak ebben a költségvetési évben való be nem állításával, ezt fordítsa a szegény, nyomorgó protestáns egyházak felsegélye-